Országgyűlési napló - 2002. évi nyári rendkívüli ülésszak
2002. június 19 (10. szám) - A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló 2000. évi CXXXIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Dávid Ibolya): - DR. LÁSZLÓ CSABA pénzügyminiszter, a napirendi pont előadój
178 Ezek a dokumentumok már tartalmazzák azokat a többletbevételeket is, amelyeket a 2002es költségvetés rosszul sikerült tervezése miatt szerencsére m egtalálhatunk. Ebben a helyzetben alakította ki a kormány azt az álláspontját, hogy a költségvetési hiány további növekedését nem tartja lehetségesnek, és ebben a szellemben alakította ki a költségvetési törvény módosítását, amely önök előtt fekszik. Minda mellett a gazdaság helyzete és ez évi kilátása is több ponton eltérnek az eredetileg várttól. A kétéves költségvetésben 2001re és 2002re is 56 százalékos gazdasági növekedést tartalmaztak az előrejelzések. Sajnos, idén ettől valószínűleg jóval elmarad a gazdasági növekedés, nagy valószínűséggel 3,5 százalék körül fog alakulni. Ez egy olyan szituáció, amely kialakult ennek következményeként, ami a második félévben mindenképpen további kemény munkát tesz szükségessé a kormány részéről ahhoz, hogy a költség vetési folyamatok kézben tarthatóak legyenek. Szerencsére viszont úgy tűnik, hogy az előrejelzések alapján az év második felében a gazdasági konjunktúra is javulni fog, és valószínűleg az év első fele volt a gazdasági növekedés mélypontja. Tisztelt Országg yűlés! Hölgyeim és Uraim! A most beterjesztett előterjesztés olyan egyéb törvénymódosításokat is tartalmaz, amelyek a száznapos program és a kormány már elfogadott döntései miatt is szükségesek. Így a kormányprogram végrehajtásához szükséges a közalkalmazo ttak jogállásáról, a személyi jövedelemadóról, a családok támogatásáról, továbbá az államháztartásról szóló törvény módosítása. Úgy gondolom, ezen törvények módosításának közvetlen költségvetési hatásait nem kell külön ré szleteznem. A javaslat a kormányprogramban foglaltaknak megfelelően a szőlő- és bortermelők érdekében módosítja a jövedéki szabályokat, a javaslat alapvetően egyszerűsítéseket és könnyítéseket tartalmaz. A tervezett nemzeti banki törvénymódosítás pedig az árfolyampolitikával kapcsolatos hatásköröket az eddigieknél részletesebben határozza meg. Eszerint mind az árfolyamrendszer típusáról, mind annak fontosabb jellemzőiről, az elmúlt 15 évben követett gyakorlatnak megfelelően a kormány a Magyar Nemzeti Bankk al együtt közösen dönthet. Ezt a módosítást az tette szükségessé, hogy a pénzpiacokon felmerülő különböző spekulációk az árfolyampolitika alakulásával kapcsolatban megszűnjenek. A tervezet a jegybank gazdálkodásának ellenőrzésére felügyelőbizottságot hozn a létre. Hangsúlyozom, hogy a kormánynak nincs szándékában a jegybank önállóságát csorbítani, illetve mérsékelni. Járai Zsigmond jegybankelnök úr is különböző fórumokon megerősítette, hogy a jegybank függetlensége a későbbiekben is garantált a jelenlegi tö rvényi feltételek mellett. Az állam tulajdonában lévő vállalkozói vagyon értékesítésével kapcsolatos módosítás lényege az új kormányzati struktúrából adódó egyes változások keresztülvezetése. Egyes cégek tulajdonosi jogainak gyakorlását az ÁPV Rt. veszi át a szaktárcától, de a minimálisan fenntartandó állami részesedések aránya nem változik. Az MFB Rt. működésével kapcsolatban az elmúlt időszakban nagyon sok kritika merült fel. Azt hiszem, hogy azok a felvetések, illetve kritikák, amelyek az elmúlt hónapokb an az MFBvel kapcsolatban felmerültek, már az első hetek tapasztalatai alapján is egyértelműen jogosnak tűnnek. Hogy a későbbiekben ez ne ismétlődhessen meg, ezért már most sor kerülne a Magyar Fejlesztési Bankról szóló törvény módosítására. Az MFB ma kit erjedt befektetési portfóliót kezel, és ennek a portfóliónak mindenképpen a leépítésére van szükség, ezért ez a munka a későbbiekben átkerül az ÁPV Rt.hez, ahol a privatizációs feladatok adott esetben folytathatók. Ugyancsak ez a törvénymódosítás tartalma zná a közbeszerzésről szóló törvény módosítását annak érdekében, hogy a Magyar Fejlesztési Bankra, illetve az általa finanszírozott szervezetekre is a közbeszerzési törvény kiterjedjen. A tavaly elfogadott termőföldtörvényt a termőföldből élők, valamint a jelenlegi földhasználók helyzetének erősítése érdekében módosítani kell oly módon, hogy