Országgyűlési napló - 2002. évi nyári rendkívüli ülésszak
2002. június 19 (10. szám) - Az ülésnap megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Dávid Ibolya): - ROGÁN ANTAL (Fidesz):
173 Szeretném hangsúlyozni: a kémelhárító nem ügynök, nem besúgó. A kémelhárítás és hírszerzés ősi mesterségek, és a haza védelmét szolgálják. (Derültség, közbeszólások a Fidesz és az MDF soraiban. - Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.) Én is ezt tettem. Végül, hogy az urakat is megnyugtassam, engedjék meg, hogy idézzem egyik nem kedvenc újságom nem kedvenc interjúalanyának nyilatkozatát. A Magyar Nemzetről van szó, és Kövér Lászlóról van szó. Nos, a Magyar Nemzet 1999. március 20ai számában Kövér László egy kémügy kapcsán, a Belovaiügy kapcsán a következő nyilatkozatot tette, és kivételesen egyetértek vele. Azt mondta: "Vannak olyan nemzeti alapérdekek, normák, amelyek túlélnek mind en rendszerváltozást. Így ha jogfolytonosnak tartjuk az egymás után következő kormányokat, akkor bizonyos államellenes cselekedetekre - lásd hírszerzés - sohasem adható hivatalos bocsánat." Ez a Belovaiügy kapcsán '99 márciusában a Magyar Nemzetben jelent meg. Kérem szépen, igaz, igaza van Kövér képviselő úrnak, igaza volt akkor, amikor ezt mondta, ebből következően igaza van azoknak, akik azt állítják, hogy az a fajta tevékenység, amit kémelhárítás címen Magyarországon bármilyen időszakban is végzett az a z apparátus, aki ezt csinálta, a haza érdekét szolgálta. (Zaj, közbeszólások a Fidesz soraiból.) Végül, hölgyeim és uraim, engedjék meg, hogy nagyon röviden kitérjek egy mondattal a Magyar Nemzet legújabb cikkére. Hamisítvány, és hadd meséljem el önöknek ( Zaj. - Arnóth Sándor: Idő!) , hogy napok óta megkaptam, sőt hónapok óta a kezemben van egy faxon az a szöveg, amit a Magyar Nemzet itt lehozott. Vártam. Kíváncsi voltam, vajon lehozzáke. Kíváncsi voltam arra, hogy vajon az a tisztességes, egyébként az önök sorából származó személy, aki ezt a kezembe adta, elmondjae vajon önöknek, hogy ez hamisítvány. Nos, én most elmondom. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.) És hadd mondjam: szégyellhetik magukat azok, akik hamisítanak, akik rágalmaznak, és akiknek semmi sem drága, hogy az országot zavarban, zűrzavarban tartsák, és hogy ebből esetleg a zavarosban halásszanak. Én szeretném itt kijelenteni: a kormány a programját végigcsinálja, a száznapos programot teljesíteni fogjuk, és mindazokat a lépéseket megvalósítjuk , amelyeket az emberek várnak. Elhatározott szándékom. Köszönöm, elnök asszony. (Nagy taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.) ELNÖK (dr. Dávid Ibolya) : Köszönöm szépen. Kérem azon képviselőtársaim türelmét, akik időközben jelezték, hogy eltelt az idő. Az előző időszakban és most is úgy gondoltam, hogy illetlenség a miniszterelnöktől a szót megvonni egy félperces túllépés miatt, ezért ennek a döntésnek a következményét vállalom. (Taps.) Ugyancsak napirend előtti felszólalásra jelentkezett Rogán Antal frakcióveze tőhelyettes úr, a Fidesz részéről, "Kibújt a szög a zsákból! A parlamenti többség botrányos viselkedése tárgyában" címmel. Képviselő úr, öné a szó. ROGÁN ANTAL (Fidesz) : Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnö k Asszony! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Bizonyára mindannyian ismerik azt a szót, hogy "ködösít". Nos, ha valaki mind ez idáig nem lehetett tisztában annak az értelmével, akkor a tegnapi napon itt, az Országgyűlés ülésén, azt hiszem, elég jól megtapasztalhatta, hogy ez a szó valójában mit is jelent. Miniszterelnök úr, ön tegnap itt a Fidesz képviselőitől, de másoktól is egyenes kérdéseket kapott. Ezek a kérdések arra vonatkoztak, hogy ön D209es számmal volte a Belügyminisztérium szi gorúan titkos állományú tisztje vagy sem. Ön itt, a tegnapi napon erre minden létező módot és lehetőséget felhasználva, elkerülte a választ. Elkerülte, és végig arról beszélt, hogy ön nem volt titkos ügynök, ezt az átvilágító bírák is megállapították. Most ne azon vitázzunk, hogy az átvilágító bírók egyszer már lemondásra szólították fel önt, mégpedig azért, mert titkos jelentéseket olvasott. Mindannyian jól tudjuk, régi