Országgyűlési napló - 2002. évi tavaszi ülésszak
2002. június 12 (8. szám) - A rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény jogharmonizációs célú módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - SZALAI ANNAMÁRIA (Fidesz): - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - HOMA JÁNOS (Fidesz):
451 van, fából vaskarika az egész, és önök e nnek a módosításához négy éven keresztül nem adták a nevüket. Annyit még hadd mondjak el, hogy a bizottsági ülésen a Duna Televíziót mindenki dicsérte és bókolt neki. Én azzal a tiszteletteljes javaslattal álltam fel a bizottsági ülésen, hogy a kuratóriumo k által is jónak látott forrást tisztelettel ajánljuk és javasoljuk a kormánynak. Önök abban is meggátolták a bizottságot, hogy erről a kérdésről egyáltalán szavazzon a bizottság. Úgyhogy önök akkor leszavazták azt a lehetőséget, hogy most a költségvetési törvény módosítása kapcsán a Duna Televízió anyagi helyzetében jelentős fordulat álljon be. Én úgy gondolom, hogy a képviselő asszony helyesen mondta, akkor lehet elvárni egy médiumtól, hogy jól működjön, ha ehhez a közfunkcióhoz a szükséges forrásokat is biztosítjuk. Ezt nem tette meg senki 1996 óta; van, aki azért nem, mert nem tehette, nem kapott kétharmadot. Köszönöm, hogy szólhattam. (Taps a Fidesz és az MDF soraiban.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen. Kétperces időkeretben megadom a szót Sz alai Annamária képviselő asszonynak, a FideszMagyar Polgári Párt képviselőcsoportjából. Öné a szó, képviselő asszony. SZALAI ANNAMÁRIA (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök asszony. Annyiban egyetértek Keller úrral, hogy ez a vita itt és most értelmetlen, de a z a meggyőződésem, hogy amikor Keller úr beleszól egy ilyen tárgyalásba, akkor értelmetlenné válik a vita (Derültség.) , hiszen ön olyat provokál ki, aminek semmi köze az adott tárgyhoz. A médiatörvény nem ismerete mondatta önnel azt, hogy közvetlen támogat ást kaphattak médiumok. Közvetlen támogatást nem kaphattak, legfeljebb a Műsorszolgáltatási Alapon keresztül; illetve az emlékeiben megint csalódnia kell, hiszen nem az elmúlt évben, de az előző évben kapott a Duna Televízió támogatást, méghozzá az Illyés Alapítványon keresztül. Köszönöm. (Taps a Fidesz és az MDF soraiban.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Homa János képviselő úr következik hozzászólásra, a Fidesz képviselőcsoportjából. Öné a szó, képviselő úr. HOMA JÁ NOS (Fidesz) : Tisztelt Képviselőtársaim! Több képviselő felszólalása arra késztet, hogy szándékaimmal ellentétben ne csak a médiatörvény jogharmonizációjáról szóljak, hanem az általuk felvetettekre is reagáljak. A médiatörvény létrehozta a duális médiapiac ot, két közszolgálati televízió és két kereskedelmi televízió jött létre, és ezek a reklámpiacot megosztották. A kereskedelmi televíziók a médiatörvény hatására kedvezőbb helyzetben vannak a reklámbevételek megszerzésekor, részben amiatt, hogy 12 perc rekl ámot sugározhatnak óránként, másrészt amiatt, hogy a kereskedelmi csatornák megszakíthatják műsorukat, hogy reklámot sugározzanak. A törvény alkotói, valószínűleg tájékozatlanságuk miatt, nem tudták azt, hogy a reklámozásra fordítható pénz összességében ne m nő, hiába szaporodik a csatornák száma. Ahogy a bennfentesektől halljuk, a reklámtorta nagysága állandó. Nos, ebből a reklámtortából kaptak nagy szeletet a kereskedelmi televíziók, miközben a Magyar Televízió évente tízmilliárd forinttal kevesebbhez jut reklámbevételek jogcímen. Részben ennek is tulajdonítható, hogy 1997től a Magyar Televízió jelentős köztartozásokat halmozott fel, magyarán úgy indították útnak, úgy alakították át a Magyar Televíziót részvénytársasággá, hogy többmilliárdos hiánnyal indul t. Vajon hogyan képzelte el az akkori kormány a veszteség ledolgozását? Hiszen a törvény, amely rendelkezett a kereskedelmi televíziók indulásáról, rendelkezik a közszolgálati tévé reklámkorlátozásáról is. Ma hiába dolgozik takarékosabban a televízió, mint valaha, a bevétele töredéke az 1996osnak.