Országgyűlési napló - 2002. évi tavaszi ülésszak
2002. június 11 (7. szám) - A kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról és felelősségéről szóló 1997. évi LXXIX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - DR. MIKES ÉVA (Fidesz): - ELNÖK (Harrach Péter): - DR. AVARKESZI DEZSŐ (MSZP): - ELNÖK (Harrach Péter):
407 Köszö nöm a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (Harrach Péter) : Köszönjük szépen. Megkérdezem, kíváne még valaki felszólalni. Kétperces hozzászólásra jelentkezett Mikes Éva. DR. MIKES ÉVA (Fidesz) : Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Legfőké ppen azért kértem szót, mert szeretném azt elmondani - egyébként ezt már említettem is , hogy a bizottsági ülésen is egyetértettem azzal a felvetéssel, és úgy tapasztaltam, hogy ezzel kapcsolatban különösebben nem ellenkezett senki, ami arról szólt, hogy tekintsük át 1990től mostanáig, hiszen azokban a szakmai vitákban, amelyeknek nem feltétlenül mindig ez a Ház a színtere, sokféle megoldás kibontakozott már; én hadd engedjem meg magamnak azt a kijelentést, hogy optimális megoldás véleményem szerint még n em. Én egyébként ezt a javaslatot sem tartom annak. Valóban, tárca nélküli miniszter, címzetes államtitkár, önálló feladattal megbízott politikai államtitkár, tehát többféle módon lehet közelíteni ezt a kérdéskört, azonban egy nagyon lényeges különbségre h add hívjam fel a figyelmet, hogy ebben a mezőben mozogva politikai feladatról is beszélünk, nemcsak egy feladat megoldásáról. Hiszen ha egy kormányzat számára valamely feladat kiemelt jelentőségű, vagy olyan multitárcafeladat, amely az adott kormányzati c iklusban kiemelt jelentőségű, akkor eléggé farizeus dolog azt mondani, hogy ez pusztán egy igazgatásiközigazgatási kérdés, hiszen az arra kinevezett, kiszemelt személy politikai felelősséget is visel, minimum azon a szinten, hogy az adott kormány tevékeny ségének megítélése egy kiemelt feladat megoldásából vagy annak minőségéből levezethető. Valóban, én elismerem készséggel, nehéz erre optimális megoldást találni, de akkor is politikai feladatokról beszélünk, és igenis végiggondolandó, tehát ennyiben ráerős ítenék arra, amit Horváth Balázs mondott, ráerősítendő, hogy tulajdonképpen hogyan, cizelláltabban mire vonatkozik ez az előterjesztés, mert valóban orvosol egy sajátos úton egy problémát. Lejár a két percem; még csak annyit, hogy Wiener képviselőtársam is rámutatott arra, amire én, az államtitkárok esetében, hogy részben közigazgatási, részben politikai feladatokat látnak el önálló statútumokkal, így a kérdésemet még jobban aláhúznám, hogy hogyan fogják ezeket a feladatokat elvégezni az apparátusukkal kapc solatos utasítási jogok nélkül. ELNÖK (Harrach Péter) : Köszönöm szépen. Ügyrendi kérdésben jelentkezett Avarkeszi Dezső úr. DR. AVARKESZI DEZSŐ (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Az ü gyrendi javaslatom az, hogy ha ez lehetséges, akkor a módosító indítványok házszabályszerű benyújtása érdekében az elnök úr ne a mai nappal zárja le az általános vitát, hanem holnap 16 órai időpont meghatározásával. Az indokom a következő. Részben Horváth Balázs képviselőtársunk is jelezte, hogy a Magyar Demokrata Fórum képviselői be kívánnak nyújtani módosító indítványt, másrészt pedig, én úgy gondolom, a mai vita - nagyon jóleső módon - az első pillanattól az utolsóig abszolút szakmai volt; felmerültek it t olyan új szempontok, amelyek minket is arra a meggondolásra késztetnek, hogy esetleg mi is beadjunk módosító indítványokat a törvényjavaslathoz. Ezért kérem, hogy az elnök úr, ha lehetséges, így járjon el. Köszönöm szépen. (Taps.) ELNÖK (Harrach Péter) : Köszönöm szépen. Ennek semmi akadálya nincs. Annyival egészíteném ki a képviselő úr hozzászólását, hogy a holnapi ülésnap végével, tehát nem négy órakor. Kérdezem az államtitkár urat, kíváne válaszolni a vitában elhangzottakra. (Jelzésre:) Nem kíván.