Országgyűlési napló - 2002. évi tavaszi ülésszak
2002. június 11 (7. szám) - A munka törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Mandur László): - GÚR NÁNDOR (MSZP):
375 Tehát ezekben a kérdésekben kellene elsősorban módosítani, és nem szakszervezeti jogokat megfogalmazni a munka törvénykönyve kapcsán. Köszönöm figyelmüket. (Taps az MDF soraiban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Most pedig az előre bejelentett felsz ólalók következnek, először Gúr Nándor képviselő úr, a Magyar Szocialista Párt részéről; őt követi Kárpáti Zsuzsanna képviselő asszony, a Magyar Szocialista Párt részéről. Képviselő úr, öné a szó. GÚR NÁNDOR (MSZP) : Köszönöm. Elnök Úr! Képviselőtársaim! Úg y gondolom, hogy akkor, amikor a munka törvénykönyve módosításáról beszélünk, olyan fajsúlyú és súlyos kérdésekről beszélünk, amelyek persze nemcsak a per pillanat, hanem egy hosszú folyamat időszakában érettek, és amelyek az elkövetkezendő időszakban is t ovább érnek. Akkor, amikor mi tizenkilencen önálló indítványt nyújtottunk be, nem tettünk mást, mint az egy esztendővel ezelőtt hozott torz intézkedések helyreállítását szorgalmazzuk. Nekünk az a kötelességünk, hogy a választók felé tett ígé reteinket teljesítsük, és ne az önök elvárásainak próbáljunk megfelelni. Ha megengedik, egy picit visszatekintek az elmúlt négy év időszakára, ami a munka törvénykönyvével párhuzamba is állítható; majd meg is vonom ezt a párhuzamot. Az elmúlt négy esztendő ben, amikor Magyarország abba a szerencsés helyzetbe került, hogy gazdasága felfelé ívelt - 2000ben a felső inflexiós pontját érte el, majd most újra visszazuhant a '97es állapotába, 2,9 százalékos mértékű gazdasági növekedést produkálva az első negyedév ben , ebben az időszakban a munkavállalókat 11,21,3 százalékpontos bérnövekedés érintette meg; akkor, amikor a gazdaság növekedési mértéke 46 százalékpont között mozgott. Hogy kapcsolódik ez a munka törvénykönyvéhez? Hát úgy, kedves képviselőtársaim, m i azt hisszük és úgy gondoljuk, hogy olyan lépéseket kell foganatosítani a munka világában, amelyek a munka teljesítményével párhuzamosak, azt elismerik; olyanokat, amelyek azzal szinkronban vannak, vagy adott időszakban akár felül is múlják azt. Ezek a ké pviselői indítványok nem másról szólnak, mint azoknak az intézkedéseknek a visszafelé forgatásáról, amelyek gyakorlatilag csorbították a munkavállalóknak azokat a lehetőségeit, hogy tisztes módon kiegészítő jövedelmekhez juthassanak hozzá. Csak néhány péld át említenék, és azt szeretném megalapozni, hogy miért nem a szakszervezetekről szól ez a történet. Azért nem a szakszervezetekről szól, mert amikor a székhelyek, telephelyek megváltoztatásával kapcsolatosan azt fogalmazza meg ez a képviselői indítvány, ho gy természetszerűleg csak úgy és olyan formában történhessen meg ez, ha egyezség, megegyezés születik a munkavállaló és a munkaadó között; vagy éppen ha az áthelyezés kérdéskörét, az átirányítás, a helyettesítési díj kérdéskörét, a kirendelés kérdéskörét é rintjük, akkor, azt hiszem, ez sehol nem a szakszervezeteket érinti, hanem minden egyes pontjában a munkavállalót. Szeretném ezt megerősíteni azzal is, hogy ha valaki belföldi kiküldetésben vesz részt, és a munkaidején túlnyúlik a belföldi kiküldetése, akk or ez a törvénymódosítási javaslat arról szól, hogy a munkaidőn túli időtartam kerüljön elismerésre, ne úgy, mint ahogy eddig zajlott, hogy igazából számításba vételre sem kerül. De ugyanígy beszélhetnénk az éjszakai munkavégzésről, a délutáni műszakról, a rról, amelyek vonatkozásában ha belebelecsúszott a munkavállaló, a két órát meg nem haladó időtartamok nem kerültek elismerésre. Mi úgy gondoljuk, hogy ha valaki munkatevékenységet folytat, dolgozik, akkor annak ellenértéke is kell hogy legyen. Talán nem kell tovább fejtegetnem azt a részét, amit meg szerettem volna alapozni, hogy ez a törvénymódosítási indítvány miért nem másokról, mint a munkavállalókról szól. Hozzá kell tennem azt is, hogy törekvéseink fókuszában, középpontjában alapvetően az áll, hogy egy olyan egyensúlyt hívjunk életre, amely megítélésünk szerint ma a munkaadók és a munkavállalók között nem áll fenn.
