Országgyűlési napló - 2002. évi tavaszi ülésszak
2002. május 25 (4. szám) - "Cselekedni, most és mindenkiért! A nemzeti közép, a demokratikus koalíció kormányának programja. Magyarország 2002-2006." című országgyűlési határozati javaslat vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - VINCZE LÁSZLÓ (Fidesz): - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - VINCZE LÁSZLÓ (Fidesz): - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - LEZSÁK SÁNDOR (MDF):
150 ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Kétperces hozzászólásra következik Vincze László úr, a Fidesz képviselője. VINCZE LÁSZLÓ (Fidesz) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Jómagam is inkább örülte m volna annak, ha azok hangoznak el, amik konkrét tényként, megvalósítandó programként jönnek a következő időszakra nézve. Szerettem volna - mivel a vízügyi tárcát ide fogják sorolni - szóban is hallani megerősíteni azt a szándékot, hogy hogyan fog például az árvízvédelmi töltések továbbépítése folytatódni. Ehelyett hallottam Kis Zoltán úrtól egy ilyen politikai eszmefuttatást, ködösítést különböző dolgokban, és utalást arra, hogy hogyan gazosak a földek és hogyan nem, ki tette tönkre a téeszeket és ki nem. (12.00) Én azt gondolom, hogy 1998ban érdemes lett volna ezt a vizsgálatot megtenni. Azóta nagyon érdekes történések voltak, és hála a jóistennek, oly mértékben megerősödtek a családi gazdaságok, nyilván gondokkal, problémákkal küzdenek, hogy az úgymond tönkretett téeszeknek a feladatát és árutermelési lehetőségeit tovább tudták vinni, és érdekes módon nagyon sok családi gazdaság alakult a téeszekből. A téesz egy része tulajdonképpen azért maradt egyben, hogy bizonyos lehetőségeket pluszban alkalmanként l e is tudjanak nyúlni; nem mindegyikre vonatkozik ez a kitétel. Én nagyon szeretném, ha a környezetvédelmi, természetvédelmi programjuk legalább úgy folytatódna, mint az elmúlt időszakban (Dr. Kis Zoltán közbeszólása.) , kiszámítható lenne, a zöldszervezetek kel való kapcsolattartásuk legalább olyan példaértékű lehetne, mint az elmúlt időszakban, hiszen, hála istennek, nem lehetett különböző ügyekről (Az elnök jelzi az idő leteltét.) , zsurki ügyekről (Az elnök jelzi az idő leteltét.) és hasonlókról hallani az elmúlt időszakban. (Az elnök jelzi az idő leteltét.) Én szeretném, ha ezt folytatnák... ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Képviselő Úr! Lejárt a kétperces időkeret. VINCZE LÁSZLÓ (Fidesz) : ...és a programot csinálnák. Köszönöm a megtisztelő figyelmüket. (Taps a F idesz soraiban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Tisztelt Országgyűlés! Hozzászólásra következik Lezsák Sándor úr, az MDF képviselője. Megadom a szót. LEZSÁK SÁNDOR (MDF) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszterelnökjelölt Úr! Szűkebb hazá mban, Kecskemét környékén és a Tisza menti településeken hol a sok víz, hol pedig az aszály okoz keserűséget. Megnyugvással olvastam a programban, hogy a Tisza völgyének árvízvédelme érdekében egy új szellemű védelem megvalósításán fáradozik majd a kormány , amelynek keretében nemcsak a gátak magasítására, hanem a víz elvezetésére és hasznosítására is jelentős figyelmet fordítanának. A most leköszönő Orbánkormány hétszer annyit költött a Tisza menti gátak megerősítésére, mint az elődje, és az is nyilvánvaló volt, hogy a hagyományos árvízvédelem doktrínája már nem nyújt megnyugtató és távlatos biztonságot. Választókerületemben Tiszakécske, Tiszaug és Tiszaalpár lakóit ma kevésbé fenyegeti az árvíz, mint korábban, de a most megteremtett biztonság csak időleges , és ebben a nyugodt időszakban kell kidolgozni mind a védelem, mind a DunaTisza közi homokhátság vízutánpótlását. Az ez utóbbi megoldást sürgető 1995. évi országgyűlési határozat végrehajtását mindeddig költségvetési forrás hiánya miatt halogatták az épp en ügyeletes minisztériumok. Nagyon remélem, hogy az új kormányprogram keretében, ahol a vízelvezetés, csatornázás szó szerint is szerepel, végre elkezdődik ennek a több évtizede elodázott feladatnak az elvégzése. Mindezek mellett szükség van egy olyan átf ogó, úgynevezett Tiszatörvényre, ami hasonlóan a Balaton környékének rendezéséhez, adhat összehangolt, hosszú távú cselekvési