Országgyűlési napló - 2002. évi tavaszi ülésszak
2002. február 5 (251. szám) - Határozathozatal megismétlése Keller László interpellációjára adott válaszról - ELNÖK (dr. Szili Katalin):
193 támogatást tudunk kiosztani majd, és így még több energiát tudunk megtakarítani. Különösképpen abban bízunk, hogy az ö nkormányzatok megalkotják azokat a helyi rendeleteiket, amelyek lehetővé teszik, hogy a panellakásokban lakók a kétszintes pályázati rendszer keretében állami támogatáshoz jussanak. Szeretném felhívni arra a figyelmet, hogy a Gazdasági Minisztérium kifejez etten ösztönzi, ha az önkormányzatok nagyobb önrészt vállalnak, például a szociálisan rászorulókat nagyobb mértékben támogatják, így akár az önkormányzatok azt is elérhetik, hogy a legrászorultabbaknak nem is kell önrészt vállalniuk. Ezt egyébként amiatt i s megtehetik az önkormányzatok, mert kifejezetten kapnak szociális normatívát a szociális feladataik ellátására, és azt hiszem, ennél jobb célra, mint hogy hosszabb távon költségeket, energiát takarítsanak meg a legrászorultabbak számára, nem is igazán teh etnék a pénzt. Tehát remélem, hogy növekedni fog az ilyen irányú pályázatok száma. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Hadd említsem azt meg, hogy egyébként csupán Kaposvárról nagyobb összegű pályázat érkezett, mint amennyit utoljá ra 1997ben az állam ilyen célra fordított. Nagyon szépen köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiból.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen, államtitkár úr. Megkérdezem a képviselő urat, hogy elfogadjae az államtitkár úr válasz át. SASVÁRI SZILÁRD (Fidesz) : Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Két szempontot is szeretnék kiemelni, ami miatt nagyon fontosnak tartottam a Gazdasági Minisztérium Széchenyiprogramját. Az egyik szempont az, hogy ez az a kormány, ez a Gazdasági Minisztérium, amely először ad használt lakás vásárlásához támogatást. Ilyen nem volt az előző időszakokban, ez egy olyan áttörés a használt lakások vásárlása esetében, amire már nagy szükség volt. Ez a használtlakástámoga tás kapcsolódik ahhoz az állami támogatási rendszerhez, ami a felújításhoz illeszkedik. Azt gondolom, mindannyiunkat örömmel tölt el az, hogy eddig is több ezer magánszemély, több ezer család részesült olyan Széchenyiterves támogatásban, amely a nyílászár ók cseréjét vagy a fűtéskorszerűsítést tette lehetővé, éljen ez a család akár panelházban, akár családi házban, akár társasházban. Azt is fontosnak tartom, hogy ez olyan lehetőség, amely egyaránt megszerezhető a budapesti lakótelepen lakóknak - Őrmezőn, G azdagréten , Kecskeméten, Győrben (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) és mindenhol az országban. Köszönöm szépen. A válaszát elfogadom. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokból.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen. Tisz telt Képviselőtársaim! A képviselő úr tehát elfogadta az államtitkár úr válaszát. Határozathozatal megismétlése Keller László interpellációjára adott válaszról ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Tisztelt Képviselőtá rsaim! Ahogy jeleztem, ismételten megkíséreljük Keller László interpellációjának szavazását . Tehát Keller László képviselő úr nem fogadta el Bogár László államtitkár úr válaszát. Kérdezem ismételten a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadjae az államtitkár úr válaszát. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)