Országgyűlési napló - 2001. évi őszi ülésszak
2001. szeptember 25 (225. szám) - Dr. Katona Béla és Tóth Károly (MSZP) - a legfőbb ügyészhez - "Mi folyik itt?" címmel - ELNÖK (dr. Áder János): - DR. POLT PÉTER legfőbb ügyész:
691 Ön, mint a törvényesség legfőbb őre, kiemelkedő szerepet tölt be a bizalom kialakításában és fenntartásában. Az emberek úgy gondolják, és azt hiszem, jól gondolják, hogy a törvények mindenkire egyformán vonatkoznak, és gyanú esetén a nyomozás során ugyanazokat az eljárásokat kell minden gyanúsítottal szemben alkalmazni. Ezért am it mostanában tapasztalnak, az érthetetlen a számukra. Látják a tévében, hogy egy hűtlen kezeléssel gyanúsított, áldott állapotban lévő fiatal nőt bilincsben és rabszíjon vonszolnak, hónapok óta előzetes letartóztatásban tartanak, miközben az autópályán ga rázdálkodó, végre fülön csípett rablókat szabadon eresztik. Nem tudják, mi az igazság Székely György ügyében, aki ellen több hónapos őrizet alatt sem tudtak vádat emelni, de hallják, hogy a ma már többször emlegetett Schlecht Csabát, a rendőrségen tett néh ány baráti látogatás után, felmentik a vádak alól. Naponta olvassák, hogy Simon Lászlót 160 milliós feltételezett ügye miatt körözi és le akarja tartóztatni a rendőrség, de nem tudják és nem értik, miért segítette ugyanez a rendőrség és az ügyészség a Fide sztanácsadó Varga Tamást - aki Simicska Lajos APEHelnöksége idején 2 milliárd forintos áfacsalást követett el - az előzetes letartóztatás elmulasztásával és a körözés késleltetett kiadásával megszökni a felelősségre vonás elől? Elképednek, amikor azt hal lják: egy két éve ítélet nélkül börtönben tartott gyanúsított bizonyítékokat ad át a bíróságnak arról, hogy a hivatalban lévő belügyminiszter, korábbi üzleti vitájuk miatt, bérgyilkosokkal akarta megöletni. A belügyminisztert pedig még szabadságra sem küld ik az őt ért súlyos vádak kivizsgálásának idejére. Kérdezem a legfőbb ügyész urat: mi folyik itt? Mivel tudja magyarázni a rendőrség és az ügyészség megkülönböztetett intézkedéseit egyes gyanúsítottakkal kapcsolatban? Őszintén mondja meg: mit tett ön annak érdekében, hogy a jelenlegi differenciált bűnüldözői gyakorlat megszűnjön? A nemzet biztonságára esetleg súlyos következményekkel járó Pintérügyben mikor adja át a keletkezett dokumentumokat az illetékes parlamenti bizottságnak? A belügyminisztert ért sú lyos vádak kivizsgálásáig miért nem kezdeményezte Pintér Sándor felmentését a miniszteri munka végzése alól? Kérem a legfőbb ügyész úr válaszát. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.) ELNÖK (dr. Áder János) : Az interpellációra Polt Péter legfőbb ügyész úr válaszol. DR. POLT PÉTER legfőbb ügyész : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Teljesen egyetértek azzal, hogy a hatékony bűnüldözés és a hatóságokba vetett bizalom mindannyiunk közös érdeke. Hozzá kell tegyem, mindannyi unk közös felelőssége is. Ami az ügyészi szervezetet illeti, az ügyészség legjobb meggyőződése szerint, az alkotmány és a törvények alapján mindent megtesz azért, hogy az éves, mintegy 740 ezres számot elérő ügyforgalom során a lehető legmagasabb szinten t eljesítse kötelezettségét. A képviselő urak interpellációjukban több konkrét ügyet említenek, majd részben általános jellegű kérdéseket tesznek fel. Merem remélni, hogy a konkrét ügyekben adott tájékoztatás megnyugtatja önöket, és egyben informatív is lesz , s ez természetesen az általános kérdésekre is kihat. Egyetértek azzal, és azt hiszem, ez természetes, hogy a jogszabályok mindenkire egyformán vonatkoznak, legyen az fiatal, öreg, államtitkár vagy vállalkozó. Ezért került egyaránt előzetes letartóztatás ba a vezérigazgató, a volt államtitkár vagy pedig a vállalkozó, és még sokan mások a 7 ezres nagyságrendig. (Moraj az MSZP padsoraiból.) Az esetleg eltérő intézkedések, mert vannak ilyenek természetesen, az eltérő körülményekből adódnak. Jelentős különbség van bűncselekménykategóriák, sőt egyes bűncselekmények között is. Eltérő súlyúak lehetnek ezek a cselekmények, mint ahogy eltérő feltételeket ad a büntetőeljárási