Országgyűlési napló - 2001. évi őszi ülésszak
2001. szeptember 25 (225. szám) - A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslat, valamint az ehhez kapcsolódó jelentés általános vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - VARGA MIHÁLY pénzügyminiszter, a napirendi pont előadója:
600 esztendőkben ilyen CDROMon kaphassák meg ezt a zárszámadást. (Keller László: Most is igényeltük volna.) Előre is köszönöm, ha ebben segítenek bennünket. (Taps a kormánypártok soraiban.) Nézzük tehát az előttünk fekvő törvényjavaslatot! A 2000. évi költségvetési törvény végrehajtásáról szóló törvényjavaslat három tartalmi kört foglal magában. Egyrészt tartalmazza a hagyományos és előírásszerű beszámolási kötelezettségünket a 2000. évi költségvetés gazd álkodásáról. (Bauer Tamás: Az sem igaz.) Másrészt négy hatályban lévő törvény módosítására tesz javaslatot, melyek közül kiemelném az államháztartási törvény és a szerencsejátéktörvény paragrafusainak változását. Végezetül pedig felhatalmazást kér a 20012002. évi költségvetési törvény 2001. évre vonatkozó egyes előirányzatainak a módosítására. (Bauer Tamás: Egy évig sem tartott a kétéves költségvetés? - Derültség az SZDSZ és az MSZP soraiban.) Elnök úr, nem tudom, esetleg megtarthatnáme úgy a beszédemet, hogy Bauer Tamás közben nem beszél folyamatosan. (Derültség az SZDSZ és az MSZP soraiban.) Ha nem, akkor megpróbálok ezzel együtt élni, de talán a képviselőtársakat zavarja. (Közbekiáltások az SZDSZ és az MSZP soraiból: Minket nem zavar. - Derültség. - dr . Balsai István: Megszokták már.) Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A 2000. évi zárszámadási törvényjavaslat előbb említett szerkezetéhez igazodva először szeretnék rátérni a 2000. évi gazdasági folyamatok rövid bemutatására. (Keller László : Csak reálisan!) A tavalyi év kimagasló eredményeket hozott gazdaságunkban, akár a korábbi fejlődésünkhöz, akár más országok tavalyi teljesítményeihez mérjük. Gyors gazdasági növekedés mellett javult mind a külső, mind a belső egyensúly, és sikerült megta rtani az infláció mérséklődő tendenciáját. Mindezek együttesen olyan fejlődési pályát írnak le, amelyek évek óta jellemzik európai felzárkózásunk folyamatát. A magyar gazdaság 2000ben optimálisan alkalmazkodott a nemzetközi konjunktúra körülményeihez. Tov ább gyorsult a gazdasági növekedés és bővült a foglalkoztatás. Noha kétségtelen tény, hogy az elmúlt esztendőben jelentős problémát okoztak a magas olajárak, inflációs nyomást okozott az olajárak emelkedésén túl az euró gyengélkedése, mégis javultak az egy ensúlyi jellemzők, és tovább csökkent a fejlett országokkal szembeni inflációs különbség. A magyar gazdaság 2000. évi növekedési üteme a Központi Statisztikai Hivatal számai alapján 5,2 százalék volt 2000ben. Az előzetes várakozást is felülmúló dinamika m ögött részben az export kedvező alakulása, részben pedig a belső kereslet, a fogyasztás erős bővülése állt. Örvendetes eredmény, hogy a magyar külkereskedelem a nemzetközi átlagot többszörösen meghaladó mértékben bővült. A tartós növekedés biztosítéka, hog y a nemzetgazdasági beruházások növekedése reálértéken számítva is meghaladta a gazdaság növekedését. A beruházási arány a 2000. esztendőben emelkedett. A múlt évben folytatódott a foglalkoztatottság élénkülése és a munkanélküliség mérséklődése. A munkanél küliségi ráta az uniós átlagnál közel 3 százalékponttal kedvezőbben alakult, azaz Magyarországon egyre több embernek van lehetősége, hogy munkát vállaljon, munkát kapjon. Ennek köszönhetően is a tendencia folytatódott 2001ben, és elértük azt, hogy 6 száza léknál kevesebb aktív foglalkoztatott korúnak kell ma munka nélkül lennie. A folyó fizetési mérleg hiánya a végleges adatok szerint az 1999. évi 2 milliárdról 1,6 milliárd euróra csökkent. A hazai folyamatok oldaláról nézve kedvező tendencia, hogy az állam háztartás deficitje mellett a beruházások bővülése finanszírozható volt a hazai megtakarításokból. A finanszírozásban változatlanul jelentős a működő tőke aránya, csökkentek viszont az úgynevezett portfóliótőkebefektetések. Tovább emelkedett a külföldiek által vásárolt forintállamkötvényállomány. Mindezek hatására nyugodtan mondhatom, az ország megítélése valamennyi nemzetközi hitelminősítő szervezet szerint javult. A háztartások, a családok jövedelme és fogyasztása tavaly is emelkedett. A kormányzati gaz daságpolitika mindezt következetes költségvetési politikával támasztotta alá, amihez rugalmas