Országgyűlési napló - 2001. évi őszi ülésszak
2001. szeptember 6 (223. szám) - Az ülésnap megnyitása - A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - KÓSÁNÉ DR. KOVÁCS MAGDA (MSZP): - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - HORTOBÁGYI KRISZTINA (MSZP):
404 Marad még megoldandó feladat, akár több kormá nyzati ciklusra is, ezért nem kellene megkerülni a pártok közötti megegyezést, a konszenzust. Még sincs még csak próbálkozás sem arra, hogy ez a törvényjavaslat pártok közötti megegyezéssel kerüljön elfogadásra, ami azért hosszú távú garanciát jelentene ar ra nézve, hogy a következő kormányok és parlamentek is minden erejükkel azon lesznek, hogy a szociális ellátórendszer biztonsága megmaradjon és javuljon. (Dr. Csáky András visszatér az ülésterembe.) Áttérnék egy másik fontos kérdésre, ez pedig a jelenlegi ellátórendszer helyzete, amely nem kevés kívánnivalót hagy maga után. Elmondható, hogy a gyakorlatban sok szegmense még ki sem épült igazán, vagy gyengén működik. Most mégis az a cél, hogy lebontassanak a működő struktúrák is, miközben kétséges az újak meg valósulása. Az önkormányzatok sok helyen küzdenek olyan anyagi problémákkal, amelyek nem teszik lehetővé még azt sem, hogy a jelenlegi rendszert megfelelően működtessék. Extrém esetekben még az is előfordul, hogy normatív alapon járó szociális juttatások s em kerülnek kifizetésre a rászorulóknak, mivel a kötelező feladataik ellátásának a finanszírozását is nehezen tudják megoldani az önkormányzatok. Ezekben az esetekben a szociális ellátásra szorulóknak, ám ahhoz hozzá nem jutóknak valódi jogorvoslati lehető ségük sincs. Szeretnék néhány szót szólni a szolgáltatástervezés kapcsán az önkormányzatokra kirótt feladatokról, elsősorban arról, hogy az önkormányzatoknál sok esetben nem állnak rendelkezésre azok az adatok, amelyek lehetővé tennék például ennek a konce pciónak az elkészítését. Gondolok itt például a helység szociális térképének az elkészíttetésére, amit az önkormányzatok vagy nem tartanak lényegesnek, vagy nincs szakemberük az elkészítésére, vagy megvan bennük a szándék, de hiányoznak az elkészíttetéshez szükséges anyagi feltételek. (11.40) Az én tapasztalatom az, hogy a szociális területen dolgozók között nagyon kevés a szakember, hiába diplomáznak évente sokan ezen a szakterületen. S ezzel térnék át a harmadik témámra, ez pedig annak kérdése, hogy hogya n becsüljük meg jelenleg a szociális szféra szakembereit. Most szó szerint szeretnék idézni a törvényjavaslatból: "A szociális ágazatban foglalkoztatottak vagy munkaviszonyban álló személyek esetében biztosítani kell, hogy a munkavégzéshez kapcsolódó megbe csülést megkapják, tiszteletben tartsák emberi méltóságukat és személyiségi jogaikat, munkájukat elismerjék, valamint a munkáltató megfelelő munkavégzési körülményeket biztosítson számukra." Úgy vélem, hogy ezek a szavak szívet melengetőek, csak éppen nem mondanak semmit. Ami ebben a javaslatban megfogalmazott, az, úgy vélem, minden embert, minden munkavállalót megillet vagy megilletne. De mi a jelenlegi helyzet? A szakterületen dolgozók jelentős része szakképzetlen, mivel a szakképzettséget megszerzők közü l nagyon sokan hagyják el a pályát. Felmérések, statisztikai adatok igazolják, hogy a felsőfokú végzettségűek közül a szociális szférában dolgozóknak a legalacsonyabb a jövedelme, megelőzve ezzel a negatív rangsorban még az egészségügyi dolgozókat is. Nem tudom elképzelni, meddig lehet visszaélni azzal, hogy az ezekben a szférában dolgozók kellő anyagi megbecsülés híján is lelkiismeretes és minőségi munkát végeznek. S ezen a törvényjavaslat 38. §ában megfogalmazott, továbbképzésen részt vettek számára kifi zetendő, egyhavi jövedelemnek megfelelő összegű anyagi elismerés sem segít. Hosszú távon képtelen az a helyzet, hogy a szociális szférában dolgozó segítő hivatásúak éppúgy rászorulnak a jövedelmük alapján a különféle ellátásokra, mint a klienseik. Ez nonsz ensz! Ezt az állapotot meg kell szüntetni! Az ígért társadalmi megbecsülés mellé meg kell adni az ehhez illő bért is! A szociális szférában dolgozók bérének rendezése nem tűr már halasztást, nincs más módja, hogy a szociális területen foglalkoztatható és h ozzáértő emberek ne hagyják el a pályát. Ez a munka éppen eléggé megterhelő pszichésen és fizikailag, el kell érni azt, hogy legalább a szegénység ne sújtsa a szféra dolgozóit. Befejezésül engedjék meg, hogy elmondjak egy rövid és tipikus történetet, egy v olt szociális munkás történetét. Egy ismerősöm volt az, aki többféle szakképzettség birtokában és ennek ellenére