Országgyűlési napló - 2001. évi őszi ülésszak
2001. december 12 (248. szám) - Az ülésnap megnyitása - "Országimázs Központ" című politikai vita - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - HERÉNYI KÁROLY (MDF):
3807 Azt gondolom, nem ül a magyar parlamentben olyan képviselő, aki ne vallaná azt, hogy célja a közjó szolgálata. A közjó szolgálatának megvannak a maga lehetséges eszközei, megvannak a maga lehetséges pontj ai. Téved az a politikai erő és az a politikus, aki azt gondolja, hogy egy nemzet boldogulását csak anyagiakban, anyagi eszközökkel lehet kifejezni. Ez a kormány pontosan ezt ismerte fel. Egy ember boldogulása, boldogsága nagyjából attól függ, hogy milyen célokat képes kitűzni. Ehhez az kell, hogy pontosan tudja értékelni és ismerni önmagát, hogy a célok elérhetőségét, a célok megvalósíthatóságát pontosan mérje fel. Ezt tesszük mi is. Úgy, ahogy a nemzet összeáll az egyénekből, személyekből, és a személynek megvan a maga személyisége, pszichéje és lelke, ugyanúgy egy nemzetnek is meg kell hogy legyen ez, és egy felelős politikai erő ezzel törődik és ezért tesz. Nagyon rosszul tudom megélni azt, amikor az ellenzéki képviselőtársaim politikai érdekek mentén va gy politikai tőkét kovácsolandó a nemzet sikereit gyalázzák és a nemzet sikereit próbálják megcáfolni, negligálni a nemzet előtt (Közbeszólások a Fidesz padsoraiból: Így van!) , a pozitív attitűd erősítése helyett a negatív beidegződéseket erősítve csak azt sulykolni, hogy az országnak az a fele, amelyik 1998ban polgári erőkre adta a voksát, szavazatát, rosszul döntött, rosszul mérte fel a helyzetét, és olyanokat támogat, akik ezt az országot bajba, pusztulásba viszik. (Filló Pál tapsol.) Ez pont fordítva v an. Ez pont fordítva van! Önök teszik ezt, amikor a nemzet eredményeit nem ismerik el, amikor tíz év szenvedéseit - aminek megfizette az árát ez a nemzet, mert volt, amikor 30 százalék volt az infláció, ma egyszámjegyű, de megfizettük közösen az árát - nem ismerik el. (12.00) Itt az ideje, hogy végre kezdjünk el egy kicsit örülni, hogy látszik az alagút vége, hogy valami elindult, hogy valami alakul, de nincs olyan alkalom egyegy politikai vitanap során, amikor ne akarnának több millió szavazót meggyőzni a rról, hogy rosszul döntöttek, az ország kocsija rossz irányba megy, és ami itt történik, az tragédia. (Dr. Géczi József Alajos: Ilyet sose mondtunk.) Lehet, hogy nem mondtak, de a másodlagos üzenetek ezek; az elsődleges üzenetek is, de a másodlagos üzenete k különösképpen. Két dolog azért keveredik az országimázzsal kapcsolatban, az egyik a kormány tájékoztatása, a másik pedig egy olyan országkép, ami a magyarságot kifelé jól eladja, hitelesen mutatja be, aminek ráadásul van egy visszaható ereje, hiszen ha j ó az országkép, akkor az azt jelenti, hogy az ország lakói boldogok, kiegyensúlyozottak, szeretnek Magyarországon élni, ahogy ezt Stumpf miniszter úr felméréseiből nagyon helyesen láthatjuk és tudhatjuk. Én nem is lennék az ellen, hogy a kormányok ezt tegy ék, ezt tette az önök kormánya is. Itt van a kezemben egy olyan parlamenti jegyzőkönyv, amely egy napirend előtti felszólalást tartalmaz, 1997ben datálódott, és az MSZP kormányának egy határozati javaslata volt ennek a témája. Az akkori közigazgatási álla mtitkár volt az előterjesztője. Néhány szót hadd idézzek ebből az előterjesztésből: "A kormányzati döntések, vélemények esetenként nagyobb biztonsággal juthatnak el az állampolgárokhoz a helyi médiumokon keresztül. A kormányzati politika hatékonyabb megism ertetése és megértése céljából szükségesnek tartom egy olyan kormányzati tévéhíradó rendszeresítését, amely a kábeltelevíziókon keresztül eljut a vidéki közönséghez. A tervek szerint heti egy alkalommal 810 perces műsor kerül összeállításra az adott hét l egfontosabb eseményeiről, témáiról a Miniszterelnöki Hivatal közigazgatási államtitkára, illetőleg a kommunikációs és sajtóiroda közreműködésével, a tárcák szükség szerinti bevonásával, interjúk, képbejátszások formájában. A műsor saját főcímmel, saját zen ével kezdődik, helyet hagyva a helyi televíziók főcímének, hogy amennyiben a helyi televíziók igénylik, saját műsoruknak is tekinthessék azt." (Kuncze Gábor: Olvasd fel azt is, hogy mit mondatok erről a parlamentben.) Ennyit a kormányzati törekvésekről, ar ról, hogy az önök kormánya idején hogyan próbálták az akkori közvéleményt ilyen eszközökkel befolyásolni és a saját eredményeikről tájékoztatni. Nagyon sok vád éri az Országimázs Központ költségvetését. Az ÁSZ igen mélyreható vizsgálatot végzett az ügyben a miniszterelnök úr felkérésére, de olyan szabálytalanságot, amilyenekről önök