Országgyűlési napló - 2001. évi őszi ülésszak
2001. december 12 (248. szám) - Az ülésnap megnyitása - "Országimázs Központ" című politikai vita - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - SZILÁGYINÉ DR. SZEMKEŐ JUDIT szociális és családügyi minisztériumi államtitkár: - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc):
3808 beszéltek, még véletlenül sem talált. Volt egykét eltérés, de az eltérés mindig a szerződésekben megadott határokon belül történt, például ha valamilyen költségtúllépésre kerül t sor. De ugyanez az ÁSZjelentés visszahivatkozik egy másik vizsgálatra is, ami 1996os eseményt vizsgál, és ami az önök kormányzása idején történt. Amikor pénzügyminisztert váltott a Hornkormány 1996 márciusában, köttetett a Pénzügyminisztériumban egy o lyan szerződés - ez évi keretszerződés volt, és az ÁSZ nem tesz különbséget szerződés és szerződés között aszerint, hogy keretszerződés vagy egyszeri szerződés , amelynek 1,2 milliárd forint volt az évi keretösszege, és imázsépítést szolgált, multicégek m egbízatását. Ezt Medgyessy Péter akkori pénzügyminiszter kötötte. Azt gondolom, hogy a szándék talán akkor sem volt rossz. De ha ezt önök megtették, akkor az Országimázs Központ költségvetésének összegét miért sokallják, ami - legalábbis valorizált értelem ben - nem emelkedett, és miért nem látják be, hogy erre a pénzre nemes és jó célok érdekében szükség van. (Kuncze Gábor: Nemes és jó célra belátnánk!) Különbséget kell tenni a pártérdekek, a politikai érdekek és egy nemzet érdekei között. Az Országimázs Kö zpont a nemzet érdekeit szolgálja. Az a támadássorozat, amit önök napról napra rendszeresen megvalósítanak, nem a nemzet érdekeit, hanem a saját pártjaik érdekeit szolgálja, és ezen jó lenne túllépni. Engedjék meg, hogy az Országimázs Központ bevezető anya gának talán az ars poeticát megfogalmazó kis idézetével zárjam a hozzászólásom. Metternich bölcs ember volt és kiemelkedően tehetséges diplomata, a Szent Szövetség létrehozója és atyamestere. Így vélekedett a magyarokról 1844ben: "Földjeiket kellene belte rjesebben művelniük, és azon törni a fejüket, hogyan értékesítsék mezőgazdasági termékeiket a legelőnyösebben. Ehelyett lóversenyeket rendeznek, kaszinókat alapítanak, és 1 millió forintot szánnak egy hídra, amelyhez nem vezetnek járható utak." Igen, ebben az időben Széchenyi István azon dolgozott, hogy az országban lótenyésztés, útépítés, folyószabályozás, nemzeti kaszinó, tudományos akadémia és Lánchíd legyen. Igaz, személyes életpályája egy elmegyógyintézetben tört ketté, ahol önkezével vetett véget élet ének. Metternich minden cselekedete a múlt tiszteletén alapult. Széchenyi vele szemben a jövőt építette, a magyar jövőt. A róla elnevezett Lánchidat 1990 októberében a világ második legszebb hídja címmel illették abban a versenyben, ahol a döntőbe háromszá z híd jutott be. Azt gondolom, hogy a mostani kormány Széchenyi szellemében dolgozik és cselekszik a nemzet érdekében. Kérem, hogy e cél érdekében álljanak mellénk, fogjunk össze, hogy ez a nemzet valóban boldoguljon. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Tap s a kormánypárti oldalon.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Kétperces hozzászólásra következik Szilágyiné Szemkeő Judit államtitkár asszony. SZILÁGYINÉ DR. SZEMKEŐ JUDIT szociális és családügyi minisztériumi államtitkár : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselők! N agy megdöbbenéssel hallgattam két dolgot Juhász Gábor képviselő úr felszólalásában. Az egyik az volt, hogy ők egy olyan országot szeretnének, amelyben az árvák árvaellátást kapnak. Ezt azért hallgattam nagy megdöbbenéssel, mert 1997ben az MSZPSZDSZkormá ny egy olyan nyugdíjtörvénytervet terjesztett a parlament elé, amelynek következtében például azok után, akik egyetemista korukban meghalnak és árván hagynak gyermeket, a gyermek nem kap árvaellátást, és a cigány gyerekek jó része ma árvaellátás nélkül mar ad, ha meghal a szülőjük. Azt hiszem, jó lenne, ha végiggondolnák, hogy miért nem tették meg az árvákról való gondoskodást akkor, amikor 1997ben a nyugdíjtörvényt a parlament elé terjesztették. A másik: úgy látszik, nem figyelnek arra, hogy mi folyik most a parlamentben, mert a másik vágyálom az volt, hogy az otthon lévő anyák tanulhassanak. Úgy tudom, hogy a foglalkoztatási törvény módosítását legalábbis a kormánypártok megszavazták, mely szerint a gyesen, gyeden, gyeten lévő anyák ma állami pénzen otthon tanulhatnak. Erre szeretném a képviselő úr figyelmét felhívni. (Taps a kormánypárti oldalon.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) :