Országgyűlési napló - 2001. évi őszi ülésszak
2001. november 27 (242. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - TÁLLAI ANDRÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. KELEMEN ANDRÁS (MDF):
2935 megtakarítás 2,8 százalékát, garancia díjként pedig a veszteség 1,5 százalékát, és ezt mind pluszban, a havi 2 millió forinton felül. Sőt, amennyiben a Dunabank felszámolása '97re áthúzódna, úgy újabb 50 millió forint is dukál a tanácsadónak. Ám itt még nincs vége a szakértői díjazásnak. Medg yessy pénzügyminiszter jóváhagyta, hogy a szakértő igénybevételére 245 napra naponként 9100 dollár is kifizetésre kerüljön. Ez a résztétel egy napra 1 millió 490 ezer forint, amely összevetve az ebben az időben a havi átlagos 18 ezer forintos nyugdíjjal, i lletve annak az egy napra eső 600 forintjával, elképesztően magas összeg. Az összesen 624 millió forintot kitevő tanácsadói díjazás mellett a vagyoni értékek java része a Dunabankból átkerült a bank tulajdonában lévő Irodaház Kft.be, onnan pedig a tanácsa dói feladatokkal felruházott Bankár Kft.be. A Dunabank végső csődhelyzete ezekkel a visszás ügyletekkel hamarosan bekövetkezett. '97. június 11én a cégbíróság a felszámolását rendelte el, mindössze 92,5 millió forint felhasználható pénze maradt, a pénztá rban kétezer forint volt a zárókészlet a felszámolási mérleg szerint a 10 milliárdból. A BRFK vizsgálati főosztálya a szövevényes ügy töredékein két éve nyomozást rendelt el. Bátortalanul, politikai érdekekkel tűzdelve, sokszor lefullasztva folyik a nyomoz ás - pedig mi ehhez képest (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) a Greshampalota vagy a Tocsik Mártaügy? Köszönöm a figyelmüket. (Taps a MIÉP és a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Megkérdezem, a kormány nevé ben kíváne valaki felszólalni. Megadom a szót Tállai András pénzügyminisztériumi államtitkár úrnak. (Bauer Tamás: Segítsetek! Segítsetek!) TÁLLAI ANDRÁS pénzügyminisztériumi államtitkár : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlé s! A napirend előtti felszólalás egy olyan műfaj, ahol a válaszadó csak a címét ismeri, a tartalmát pedig nem annak, amit el fog mondani a képviselő. (Bauer Tamás: Most megtudtuk!) Most én is ebben a helyzetben vagyok. Számomra az elhangzottak teljesen új információk, én erre érdemben reagálni jelenleg nem tudok. Azt azonban megerősítem, hogy 199596ban a Dunabank valóban felszámolásra került, válságkezelés történt a bankkal, konszolidálás történt, majd a felszámolás után nem volt az államnak tulajdonosi r észesedése. Ez más bankok esetében is ebben az időszakban, ekkor történt. Én ez évtől dolgozom a Pénzügyminisztériumban, én erre az időszakra nem emlékezhetem, nincsenek információim, én azt javaslom a képviselő úrnak, hogy erre a dologra belső tájékozódás után vissza kell térni (Dr. Takács Imre: Schlecht Csaba ügyére sem árt!) , és azok az információk, amelyek jogszabályt, törvényt nem sértenek, az önök, az ön birtokába kerülhetnek; azonban ha ön úgy gondolja, hogy ebben az ügyben más teendő je is van, akkor azt tegye meg. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Szintén napirend előtti felszólalásra jelentkezett Kelemen András frakcióvezetőhelyettes úr, az MDF képviselője, "Magyarnak lenni egészségtelen" c ímmel. Képviselő urat illeti a szó. DR. KELEMEN ANDRÁS (MDF) : Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Az erdélyi magyar közéleti hetilap, a Krónika november folyamán sűrűn hozta a híreket arról, hogy a Bákó megyei prefektúra és tanfelügyelőség Pusztinán, Klézsén, t ehát a romániai csángók között iskolán kívül használt magyar tankönyvek után kutatott, majd a Bákó megyei közegészségügyi felügyelőség ellenőrei meglátogatták azokat a helyeket Klézsén, ahol iskolai órák után magyar nyelvgyakorlás folyik.