Országgyűlési napló - 2001. évi őszi ülésszak
2001. szeptember 5 (222. szám) - Az ülésnap megnyitása - Képviselő frakcióból történő kilépéséről - Frakcióvezető-helyettes megválasztásáról - A büntetőeljárásban részt vevők, az igazságszolgáltatást segítők védelmi programjáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. GYIMESI JÓZSEF (Fidesz): - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. GÁL ZOLTÁN (MSZP):
269 jelen, és a képét, valamint a hangját is eltorzítják. Ugyanis a jelenlegi bírósági épületek alkalmatlanok az érintettek hatékony elkülönítésére. Tisztelt Ház! Néhány helyen a tervezet szabályozása logikátlan, módosításra szorul. Például az 5. § egyik bekezdése lehetővé teszi, hogy a büntetőeljárás alatt minden eljár ó hatóság kezdeményezheti a megállapodást, ugyanakkor a büntetőeljárás befejezése után ezt a jogot már csak az eljárt nyomozó hatóságnak adja meg. Nem lehet tudni, miért zárja ki e körből a tervezet például a büntetésvégrehajtást felügyelő ügyészt vagy a büntetésvégrehajtási bírót. Az ügyvivő kiválasztását a tervezet kizárólag az érintettre bízza. Meg kellene gondolni, hogy maga a törvény zárja ki, hogy a büntetett előéletű személy vagy az, aki büntetőeljárás hatálya alatt áll, ne lehessen ügyvivő. A szol gálatnak pedig meg kellene adni azt a jogot, hogy a rizikóvizsgálatokat indokolt esetben az ügyvivővel szemben is elvégeztethesse, és adott esetben kizárhassa a programból. Tisztelt Ház! Beszédem elején leszögeztem, hogy a törvényre szükség van, de néhány módosításra is, amelynek elfogadása segíteni fogja a törvény gyakorlati alkalmazását. Köszönöm szépen. (Taps.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Tisztelt Országgyűlés! Megkérdezem, ki kíván még felszólalni ebben a témakörben. Gyimesi József ú r jelentkezett, a Fidesz képviselője. Megadom a szót. DR. GYIMESI JÓZSEF (Fidesz) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A törvényjavaslat általános vitájában, úgy tűnik, a frakciók között az az álláspont alakul ki, hogy a törvényjavaslat az általá nos vitára nemcsak alkalmas, hanem módosító javaslatokkal a részletes vita nyomán is elfogadhatóvá válik. Nem is kívánom ezért szorosan a törvényjavaslathoz kapcsolódóan a további gondolataimat kifejteni, kizárólag a Szocialista Párt vezérszónokának egy, n em az általános vitába illő és egyébként illetlen megjegyzésére kívánok reagálni, amelyben egy miniszterelnöki interjúból idézett a szövegkörnyezetéből kiragadva, de egyébként az idézett mondat értelmét ellentétére változtatva, és ezt a mondatot úgy értéke lve, mintha annak a mondatnak, amely tagadó értelmű, és amely feltételes módban nyert megfogalmazást, és amelynek az a lényege, hogy ma olyan miniszterelnöke van az országnak, aki a kormányzati teendőivel foglalkozik, és nem pedig - és ez is elhangzott az interjúban - üzletek közvetítésével... Szóval, ezt az ilyen értelemben megfogalmazott és az interjúból kiragadott mondatot nem volt helyes és nem lett volna szabad a Szocialista Párt képviselőjének e teremben elmondania. (11.10) Csupán azért szóltam, mert úgy éreztem, hogy ezen ízetlen és kicsit kampányízű mondat kapcsán az észrevételeimet meg kell tennem. Köszönöm szépen. ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Kétperces hozzászólásra megadom a szót Gál Zoltán úrnak, az MSZP képviselőjének. DR. GÁL ZOLTÁN (MSZP) : Tiszt elt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Nem lepett meg Gyimesi képviselőtársam hozzászólása, istenigazából nem tudta cáfolni azt az összefüggést, ami miatt ezt az idézetet itt elmondtam. Tartalmilag nagyon pontosan mondtam el, még akkor is, ha nem szó szerint idéztem. Mellékesen megjegyzem, azt hiszem, Gyimesi képviselőtársam sem dicséretnek szánta azt a megállapítását, hogy a miniszterelnök nem üzlettel foglalkozik, hanem kormányoz. Azt hiszem, ez természetes dolog. Itt egyszerűen arról van szó - ezért hoztam szóba a témát, és az egész fejtegetésemnek ez egy lényeges mondandója volt , hogy ha a kormányzat nem olyan magatartást sugall a társadalom felé, amelyben a törvénysértés elítélendő, súlyos jelenség, amikor megvonja a vállát egyegy kritikus megjegyzés m iatt, amikor nevetnek kormányzati tényezők, amikor itt, a