Országgyűlési napló - 2001. évi őszi ülésszak
2001. szeptember 5 (222. szám) - Az ülésnap megnyitása - Képviselő frakcióból történő kilépéséről - Frakcióvezető-helyettes megválasztásáról - A büntetőeljárásban részt vevők, az igazságszolgáltatást segítők védelmi programjáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. GYIMESI JÓZSEF (Fidesz): - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. GÁL ZOLTÁN (MSZP): - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. JUHAROS RÓBERT (Fidesz):
270 parlamentben ellenzékiek szóvá tesznek bizonyos dolgokat, ez nem azt erősíti a társadalomban, hogy érdemes jogkövetőnek lenni, lehet boldogulni jogkövetéssel is, hanem azt a helyzetet erősíti, ami a szervezett bűnözés egyik forrása, hogy bizonyos társadalmi rétegek képviselői kitörési lehetőséget, ha úgy tetszik, közösséget csak bűnszervezetekben, bűnbandákban találnak. A kérdésnek ez a lényege, tisztelt képviselőtársam. El kell mondanom, hogy ebből a szempontból - most nem akarok soksok ügyet felsorolni, szóba kerültek már ezek a parlamentben - ez a fajta magatartás megítélésem szerint nemhogy használna, hanem nehezebbé teszi azt a közös célt, amiről itt mindnyájan beszéltünk, a szervezett bűnözés e lleni eredményes harcot. ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Kétperces hozzászólásra jelentkezett Gyimesi József úr, a Fidesz képviselője. Megadom a szót. DR. GYIMESI JÓZSEF (Fidesz) : Gál képviselő úr is nyilván érezte, hogy elég erőltetett a logikai lánc, amelyet a mondatfűzése során összekapcsolni és összetartani szándékozott. Ma nem olyan kormánya van az országnak, amely olyan magatartást sugallna, amilyenre ön gondolt. Én azt tudom mondani, hogy ki mint él, úgy ítél - ma több bölcsesség, szólás elhangzott az ülé steremben , és kérem a képviselő urat, hogy természetesen ne személyre vonatkoztassa ezt a mondást, hanem arra a kormányzati ciklusra, amely 199498 között érvényesült és hatalmon volt Magyarországon. ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Kétperces hozzászólásra köv etkezik Gál Zoltán úr, az MSZP képviselője. DR. GÁL ZOLTÁN (MSZP) : Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Azt hiszem, az a vita kezdődik el most itt köztünk, ami gyakorlatilag három éve folyik ebben a parlamentben, és valószínűleg nem fogjuk tudni egym ást meggyőzni. Sorolhatnék a képviselő úr hozzászólása után - mert a személyeskedésre nem kívánok válaszolni - ügyeket, az útépítéstől kezdve a Happy Endig, sok mindent, ami arra vonatkozik, hogy ez a kormány nem feltétlenül törvénytisztelő. Ezek bizonyíté kok, és ezért ez a kormány vagy egyes tagjai még csak felelősséget sem éreznek. Itt erről van szó, tisztelt képviselőtársam, és erre sajnos nagyon sok példát lehetne mutatni. Ezek a jelenségek valahol összesűrűsödnek egy olyan társadalmi felfogássá, amely sajnos elég erős ebben az országban, hogy boldogulni a törvényen kívül lehet csak igazán. ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Hozzászólásra következik Juharos Róbert úr, a Fidesz képviselője. DR. JUHAROS RÓBERT (Fidesz) : Elnök Úr! Tisztelt Ház! Magam is Gál képvise lő úr felszólalására szeretnék pár mondat erejéig reflektálni. Elsősorban a vezérszónoki hozzászólása késztetett engem is hozzászólásra, hiszen az a vita, hogy vane a kormánynak programja, elképzelése a szervezett bűnözés elleni harccal kapcsolatosan, las san már három éve folyik közöttünk. Míg ennek a koncepciónak a létét kérik rajtunk számon rendszeresen, addig ma már elmondható, hogy valójában tettek sorozatával tudjuk alátámasztani mindazt, amit egyébként a kormányprogramban vállaltunk. Olyan törvények kerültek ebben a Házban elfogadásra és ma már részben végrehajtásra is, mint a Btk. átfogó módosítása, a büntetőeljárások kodifikálása, a maffiacsomag, amely bár vitatott volt, de a sikere, azt hiszem, nem kérdőjelezhető meg. Ezt egyébként én mint józsefvá rosi képviselő, azt gondolom, alappal is állíthatom, hiszen számos példát tudnék a törvény sikerességéről hozni a gyakorlat oldaláról. De ide tartozik például a maffiaellenes központ felállítása, vagy a szabálysértési kódex újrakodifikálása, és azt gondolo m, ugyanebbe az ívbe illeszkedik bele ennek a törvénynek az elfogadása is, illetve teszi ezt teljessé.