Országgyűlési napló - 2001. évi őszi ülésszak
2001. november 5 (235. szám) - A személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerinti felhasználásáról szóló 1996. évi CXXVI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc):
2076 az egész kép, ha elmondjuk, hogy ez az egész módosítás azt a célt is szolgálja, hogy a Balatonparton a kormányzat segítségével kiemelke dő idegenforgalmi fejlesztésekre kerülhet sor a következő évben, hiszen a kormány úgy döntött, hogy a Széchenyiterv keretében közel 5 milliárd forinttal támogatja a balatoni turisztikai fejlesztéseket. Úgy éreztük képviselőtársammal és az idegenforgalmi b izottsággal, ha ez a módosító nincs, akkor gátoljuk azokat az idegenforgalmi fejlesztéseket is, amelyekre lehetőség nyílik. Amit viszont, úgy érzem, szintén le kell szögezni: az utóbbi években a Balaton vízminősége jó, sok helyen kiváló, még akkor is, ha a z elmúlt évtizedek legalacsonyabb vízszintjét mérték az idén és tavaly is. Mindenféleképpen az a célunk ezzel a módosítással, hogy lehetőséget tudjunk biztosítani a fejlesztésekre, de úgy, hogy ezt a kiváló vízminőséget is meg tudjuk őrizni. Köszönöm. (Tap s a Fidesz soraiból.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen. Csak képviselőtársaim tájékoztatására mondanám, tekintettel arra, hogy a képviselő úrral közösen jegyzik ezt az előterjesztést, azért adtam szót Lasztovicza képviselő úrnak, hiszen a választ követően egyébként nincs mód már a hozzászólásokra. Tisztelt Képviselőtársaim! Az általános vita lezárására, a módosító javaslatok házszabályszerű benyújtása érdekében a pénteki ülésnapunk végén kerül sor. Tisztelt Képviselőtársaim! Mielőtt rátérnénk köve tkező napirendi pontunkra, engedjék meg, hogy elköszönjek, kívánjak önöknek további jó vitát. A holnapi viszontlátásig hadd köszönjek el: viszontlátásra holnap! Átadom az elnöklést Wekler Ferenc alelnök úrnak. (Taps.) (Az elnöki széket dr. Wekler Ferenc, a z Országgyűlés alelnöke foglalja el.) A személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerinti felhasználásáról szóló 1996. évi CXXVI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Jó estét kívánok, kedves képviselőtársaim! Soron következik a személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerinti felhasználásáról szóló 1996. évi CXXVI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vi tája . Koltai Ildikó és Halász János képviselők önálló indítványát T/5045. számon, a bizottságok együttes ajánlását pedig T/5045/7. számon kapták kézhez. Megkérdezem a hatáskörrel rendelkező bizottságokat, vane kijelölt bizottsági előadójuk. (Nem érkezik j elzés.) Nem látok jelentkezőt. Megnyitom a részletes vitát az ajánlás 1. pontja szerinti módosító javaslatra. Megkérdezem, ki kíván felszólalni. (Nem érkezik jelzés.) Jelentkezőt nem látok. Megkérdezem az előterjesztőt, kíváne szólni. (Nincs ilyen jelzés. ) Ha előterjesztő sincs, akkor gyorsan haladunk. (20.00) Tisztelt Országgyűlés! A módosító javaslatokról történő határozathozatalra későbbi ülésünkön kerül sor.