Országgyűlési napló - 2001. évi őszi ülésszak
2001. október 18 (233. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - DR. WESZELOVSZKY ZOLTÁN (Fidesz):
1885 Ugyancsak napirend utáni felszólalásra jelentkezett Weszelovszky Zoltán képviselő úr, a Fidesz képviselőcsoportjából: "Parlamenti tapasztalatok három tételben - III. Stílus a parlamentben" cí mmel. Öné a szó, képviselő úr. DR. WESZELOVSZKY ZOLTÁN (Fidesz) : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Képviselőtársaim! A III. tétel, amit a következő ciklusra átvinni - mondhatnánk - szigorúan tiltott lehetne, és amiről a tapasztalatok feltétlenül bes zélni késztetnek, az a parlamentben eluralkodott stílus néhány motívuma. Ez azért szinte a legfontosabb tétel, mert aki keveset is, de foglalkozott kommunikációelmélettel, vagy egyszerűen csak odafigyel a megszólalások hatására, tudhatja, a stílus a legnag yobb hatóerő a hallgató számára, és ugyanakkor leleplező erejű a beszélőt illetően. Valamennyien tudva tudjuk, hogy a magyar közéletben - az országgyűlésekben is, de még a közmunkák tanácsában is - a felszólalások, hozzászólások nemegyszer szónoki értékűek voltak, elegáns, választékos stílusúak, nem is szólva a reformországgyűlésekről, melyek szövegei mindmáig irodalmi színvonalat képviselnek. Ehhez nem is viszonyítom a mi szövegeinket; viszonyításom alapja az az egyszerű közbeszéd lesz, mely természetes mó don a megértésre törekszik, és értéke szerint foglalkozik a közlendő gondolattal. (22.20) Ha ehhez a szinthez viszonyítok, akkor azt kell mondanom: parlamenti szövegeinket legnagyobb mértékben, mondhatnám, ijesztő mértékben a henye felelőtlenség jellemzi. Ezek közül a leggyakoribb, de leginkább megbocsátható a hiátustöltő fordulat, mely hiátus nem mondanivaló, csak szótöltelék. Ennél súlyosabban kifogásolható, ha a stílus a gondolatnélküliséget leplezi le. Itt olyan példákra gondolok, mint hogy valami "nem olcsóbb, mert drágább". Itt a "mert", az okot sejtető kötőszó csalja csapdába a hallgatót, hiszen ha valami nem olcsóbb, akkor evidens módon vagy ugyanannyi, vagy drágább. Más. A Fidesz csapdába löki a magyar demokráciát. S most nem a lényeget vitatom, hog y vajon odalökie vagy sem, hanem azt mondom, a "csapda" metafora a "csalni", "ejteni" igékkel használható, a "lökni" igével nem. Azért nem, mert ilyen lehetőség a valóságban sincsen, azaz itt nemcsak politikai vonatkozás nincsen átgondolva, hogy ugyanis e gy párt tönkreteheti a demokráciát, hanem a metafora valósága sem, hogy ugyanis csapdába lökhetőe valami vagy sem. Ez csak egy véletlenszerűen kiválasztott példa annak igazolására, hogy mit érhetünk a szövegek henye, felelőtlen minősítése alatt. De ugyanc sak nem parlamentbe valónak véljük a lufi, a blöff pongyola, slampos kifejezéseit, hát még a már erkölcsbe maró gúnyt, mely azt mondja: "az a bizonyos bankár jobb szociálpolitikát csinált, mint a fideszes szociálpolitika kereszténydemokrata apostola". E me gállapítás érdemi elemzése egy egész ideológiára ad kitekintést. Szólnom kellene még az egyéb stilisztikai hibákról, mint például a csúsztatásról, az elhallgatásról, az állandó jelzőkről, a túlkérdezésről, a térbeli és időbeli dimenziók zavarairól, a "prob léma" folyamatos ismétléséről, az összefüggések logikai zavarairól. De az idő hiánya miatt a felsorolás nem folytatható, sem az igazolásul szolgáló példatár most meg nem adható. Hátra van még a legkirívóbb jelenség, mely nézetem szerint egyben a legszomorú bb is: ez az alantasság. Az, hogy "a kormányzat eltapsol több milliárd forintot", már nemcsak alantas stílus, de súlyos bűnvád. Az, hogy a polgárok "bedőlnek" a kormánynak, "beveszik", amit mond, az argóból az Országházba emelt kifejezések. Az pedig már st ílusnak sem nevezhető, ha valaki egyetlen mondanivalójából - nevezetesen, hogy a kormány hazudik, a miniszterelnök hazudik - egyszerűen képtelen kikeveredni; egyetlen bekezdésben ötször ismétlődik ez a szó. (Dr. Géczi József Alajos: Ezt Orbán mondta előszö r a parlamentben!) Mindez egy négyöt mondatos rövid bekezdésben található, ötször, kedves képviselőtársam.
