Országgyűlési napló - 2001. évi őszi ülésszak
2001. október 18 (233. szám) - A jogellenesen kivitt kulturális javak visszaszolgáltatásáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - LEZSÁK SÁNDOR (MDF):
1881 lecserélésében. Ez a szerencsétlen sz olgai fordítási gyakorlat a magyar nyelvi logikát kínozza és a törvényalkotót állandó magyarázkodásra kényszeríti. (22.00) Kérem, lapozzák fel az egymondatos 1. §t! Idézem: "E törvény hatálya kiterjed az Európai Unió valamely tagállama - továbbiakban tagá llam - területéről jogellenesen kivitt és a Magyar Köztársaság területén lévő kulturális javak visszaszolgáltatására, valamint az ezzel kapcsolatos eljárási rendre." Úgy véljük, ez a törvény nem a valamely, vagyis egy, azaz egy európai uniós államra vonatk ozik, hanem annak bármely, tehát mindegyik tagállamára. Kétségtelen, hogy amikor éppen lopnak onnan, akkor valamely országból lopnak, de ez bármely országból előfordulhat, és ez a paragrafus erről szól. Tisztelt Miniszter Úr! A Magyar Igazság és Élet Pártj a a törvényjavaslat majd' minden paragrafusát érintő észrevétele ellenére egyetlen módosító indítványt sem nyújt be. Mivel a kormánykoalíció eddig a gépelési hibákra vonatkozó észrevételeinket sem szavazta meg, méltányoljuk, hogy ezt a munkát, a jelzett ér telmetlenségek kijavítását magára vállalja. Így is korrekt. Ennek megtörténte esetén a MIÉP kész a törvényjavaslat megszavazására, hiszen annak szándékát illető tartalmi részével szemben nincsenek fenntartásaink. A javaslat elfogadható, sőt elfogadandó. Kö szönöm szíves figyelmüket. ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Megköszönöm a képviselő úr felszólalását, és megadom a szót Lezsák Sándor képviselő úrnak, a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportjából. Képviselő úr! LEZSÁK SÁNDOR (MDF) : Elnö k Asszony! Tisztelt Ház! Miniszter Úr! Az elmúlt időszakban megnövekedett az illegális műkincskereskedelem. A régészeti lelőhelyek kifosztása jól menő illegális üzletággá nőtte ki magát az utóbbi két évtizedben. A rendőrség évente 9001100 műtárgyakkal ka pcsolatos bűncselekmény miatt indít nyomozást, amelyek összesített kárértéke eléri a 400700 millió forintot, az eszmei érték pedig felbecsülhetetlen. Ennél feltehetően lényeges több a bejelentetlen, a rendőrség látókörén kívüli, engedély nélküli kincskere sések száma. Évente 3050 esetben indul illegális régészeti feltárás miatti szabálysértési eljárás. Sajnos, az informatika fejlődésének köszönhetően mindinkább hozzáférhetővé válnak azok a szakdokumentációk, térképek, gyűjtemények, lexikonok, levéltári any agok, amelyek segítik az illegális feltárók munkáját. Ezek alapján ugyanis viszonylag pontosan behatárolhatóak a még feltáratlan nagyobb hazai leletegyüttesek. Az idei év legnagyobb fogása az a 65 kartondoboznyi kincs volt, amit augusztusban foglaltak le a kaposvári rendőrök egy Budapest felé tartó kisbuszban. A dobozokban antik pénzérméket, szobrokat, dísztárgyakat, ékszereket, fegyvereket találtak. A becslések szerint a leletek értéke 7080 millió forint. A rendőrség szerint mindez csak töredéke annak, am it a gyanúsított az elmúlt években összegyűjthetett, mivel a műkincsek nagyobb részét minden jel szerint külföldön értékesítette. Tisztelt Ház! Az illegális leletgyűjtők leggyakrabban használt keresőeszköze a kézi fémdetektor. A fémkereső használata amúgy nem tiltott tevékenység. Szabálysértést az követ el, aki a keresőt régészeti leletek felkutatására használja. A műszeres lelőhelyfelderítés ugyanis a régészeti feltárás egy része, amit a hatályos jogszabályok szerint csak megfelelő szakmai bázissal rendel kező intézmények és csak szakemberek végezhetnek el. Ilyen értelemben a kincskeresés szabálysértés is egyben, és kimeríti a lopás, valamint a rongálás tényállását a büntető törvénykönyvben, hiszen a földben lévő lelet állami tulajdon. Értékesebb műkincseké rt gyilkolnak az illegális kereskedők. Feltehetően ez történt a minden valószínűség szerint Magyarországról külföldre került