Országgyűlési napló - 2001. évi őszi ülésszak
2001. október 17 (232. szám) - A felnőttképzésről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - CSIZMÁR GÁBOR (MSZP):
1645 (19.00) A törvényjavaslat szerint például nem tartozik a felnőttképzés rendszerébe egyetlen iskolarendszerű felnőttképzési forma sem. Ugyanakkor tessék megnézni a 3. § (3) bekezdését, ott tetszik látni, hogy a nem nappali jellegű iskolarendsze rű felnőttképzés a definíció szerint nem tartozik a törvény hatálya alá; ugyanakkor ugyanezen paragrafus (4) bekezdése szerint például a nappali költségtérítéses egyetemi, főiskolai oktatás beletartozik a rendszerbe a minisztérium által javasolt definíció szerint. Azt gondolom, képtelenség, hogy olyan definíciót állítsunk fel, amely lényegében kizár a felnőttképzésből létező felnőttképzéseket, és bevon olyan nappali képzést, ami egyébként a hagyományos fogalmak szerint nem tartozik a felnőttképzés kategóriá jába. A törvényjavaslat például előír képző szervezeteknek éves képzési terv névre hallgató feladatot, csak azt nem mondja meg, hogy ez az éves naptári éves vagy tanéves képzési terv - hogy a definíciók pontosságára utaljak. Egy másik definícióban említi, hogy hátrányos helyzetű felnőtt az olyan felnőtt, akinek valamely szociális életviteli vagy egyéb okból a képzési lehetőségekhez való hozzáférése állami támogatás nélkül az átlagosnál nehezebben megvalósítható. Ha ilyen definíciót írunk le, hogy az átlagos nál nehezebben megvalósítható, akkor valami számszerű átlagot is kellene ismerni, vagy legalább definiálni kellene, hogy ez az átlag miképpen alakul ki. Azt mondja a törvényjavaslat, hogy rendszeresen végzett képzésnek minősül a legalább 30 napon keresztül folyamatosan nyújtott képzés, illetve az egy éven belül ismétlődően nyújtott képzés. 30 napon keresztül folyamatosan lehet napi 15 percben is képzést szervezni, meg lehet egész nap is. Az évente ismétlődő lehet kétszer egynapos képzés is, meg lehet kétsze r hat hónapos képzés is. Ez tehát megint egy olyan zavaros definíció, amely a törvény végrehajtását meglehetősen nehézzé teszi. Nem pontosan definiált, hogy a munkavállalókat milyen kedvezmények illetik meg. Ami a törvényjavaslatban szerepel, az lényegében nagy újdonságokat nem jelent, ami nem lép életbe, az ígérvényként jelenik meg. Nem szól munkaügyi természetű kedvezményekről a törvény, és nem szól például társadalombiztosítási kedvezményekről. A javaslat jelen állapotában igencsak forráshiányos, a finan szírozás új elemei a javaslat szerint csak 2003. január 1jén lépnek hatályba. Összességében úgy tűnik, mintha a törvényjavaslat elsősorban a meglévő felnőttképzési rendszer megregulázására törekedne. Ha felsorolom, hogy milyen új típusú kötelezettségek lé pnek be a törvényjavaslat szerint, akkor ez talán érthető is lesz: az intézmények kétévenként beszámolási kötelezettséggel lesznek terheltek, amellyel kapcsolatban igazán nem is látszik érthetőnek, hogy aztán ezekkel a jelentésekkel mi lesz; éves képzési t ervet kell benyújtaniuk; egyszerre vezeti be a törvényjavaslat az intézmény- és programakkreditációt; tanácsadó testületek és képzési szerződések létrehozására kötelezi az intézményeket. Azt gondolom, hogy ez az új tehercsomag, ráadásul ennek minden költsé gét is a képző intézményekre hárítva, meglehetősen lelassítja a felnőttképzés fejlődését, lényegében csak annak megregulázására szolgál, és ráadásul a hallgatók számára közvetett módon költségnövekedéssel fog járni; megítélésünk szerint tehát nem ösztönöz, hanem inkább adminisztratív akadályokat állít. Ki kell térnem néhány mondat erejéig az akkreditáció kérdésére. A javaslat egyszerre vezeti be az intézmény- és programakkreditációt - ez megítélésünk szerint megbénítja a rendszert. Korai és indokolatlan az intézményakkreditáció, megítélésünk szerint bőségesen elegendő a nyilvántartásbavétel. A programakkreditáció ugyanakkor szükséges, mert védi a hallgatókat, a fogyasztókat. Hogy összehasonlításként mondjak néhány érvet erre: lényegében a mai középiskolai r endszer gyönyörűen működik anélkül, hogy a középfokon lenne intézményakkreditáció. Mégis működik, mégis elismert, elfogadott, mert a kimeneti oldalon pontosan szabályozott a végzettségek által. Másrészről: nem az dönt a képzési piacon - már a középfokú int ézmények esetén se, de egyébként a
