Országgyűlési napló - 2001. évi őszi ülésszak
2001. október 17 (232. szám) - A büntető törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ):
1559 bűncselekményt követ el, akkor va jon évekkel később ugyan milyen szankciót alkalmazna vele szemben a bíróság, tekintettel az időmúlásra is; illetőleg felvethető, hogy a magánvádló vajon évekkel később szükségesnek tartanáe a már mentelmi joggal nem bíró személy bírósági felelősségre voná sát. De azért vitatkozunk, hogy a vita során ezeket a szempontokat még mérlegelni tudjuk. Horváth Balázs képviselő úr a fogolyszökés tekintetében is, azt hiszem, tévedett, itt a "kivonja" kifejezés kifejezetten az ideiglenes kivonásra vonatkozik. Nyilván n em lehet azt gondolni, hogy egyórás késés valósítja majd meg a bűncselekményt. Az ideiglenes kivonásra a Btk.ban számos példa van, így például kibúvás a szolgálat alól vagy például az önkényes eltávozás. Ami a pénzmosás tényállásához fűzőtt kritikáját ill eti, azt nem is nagyon értem, az ügyvéd általi elkövetés mint minősített eset 1994 óta szerepel a Btk.ban. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a Fidesz és az MDF soraiban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Meg kell mondanom, államtitkár úr, nehéz helyzetbe ho zta az üléslevezető elnököt, mert szokatlan módon a vezérszónoki felszólalásokra 25 percben reagált. Az eddigi gyakorlat nem ez volt, és így nagyon nehéz azt mondani azon képviselőknek, akik reagálni kívánnak most az ön felszólalására, hogy ezt ne tegyék m eg. A napirend szerint a vezérszónoklatok hangoztak volna el, és az általános vita folytatódott volna egy más alkalommal, és az államtitkár úr belement gyakorlatilag az általános vitába ezzel a felszólalásával, ú gyhogy nem tudom megtenni, hogy nem adok szót az ellenzéki képviselőknek. Ez felborítja a parlament egész napos menetrendjét, különösen, ha ez a következő törvények esetében is így lesz. Úgyhogy arra kérem, mérlegelje, államtitkár úr, a következő törvények nél, hogy ezt a gyakorlatot alkalmazzae, vagy a következő általános vitában reagál az elhangzott felszólalásokra. Hankó Faragó Miklós jelentkezett felszólalásra, viszont kérném a képviselő urat, ha lehet, akkor két percben mondja el a véleményét. Az elfog adott napirend szerint az általános vita a vezérszónoklatok elmondása után leállt volna, illetve megszakadt volna, és folytatódott volna a következő alkalommal, de természetesen, miután az államtitkár úr hosszan reagált az elhangzottakra, a kétperces reagá lási lehetőséget látom olyannak, ami házszabályszerű is, és az elfogadott napirenddel is összhangban áll. DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ) : Köszönöm szépen, elnök úr. Egyrészt, nem terveztem, hogy most megszólaljak, ahogy ön is utalt rá, kizárólag az államt itkár úr által elmondottak ösztönöztek arra, hogy mégis szót kérjek, mert kicsit olyan érzésem volt azok után, hogy másodszor megszólalt, mintha nem is hallgatta volna végig a vitát, és meglehetősen szelektív hallással rendelkezett. Úgy tűnik, hogy az elle nzék olyan dolgokon aggódik, és többek között engem idézett, hogy én nem tettem mást, mint azt, hogy csak azért aggódom, hogy a maffiózókat túlzottan szigorúan ne büntessük meg. Sem most, sem máskor, egyetlenegy alkalommal sem mondtam ilyet, sem én, sem az SZDSZ más tagja, egyetlenegy büntető jogszabály módosítása kapcsán sem tettünk ilyet. Én egy dologról beszéltem ezzel kapcsolatban, tisztelt államtitkár úr, végigvettem a bűnszervezetre vonatkozó összes olyan módosítást, amely érinti a büntető törvényköny vet, és kifejtettem az, amit ön egyáltalán nem tudott cáfolni, hogy minden további nélkül adódhat olyan szituáció e törvény hatálybalépését követően, hogy a bűnszervezet keretében történő elkövetés esetén jóval szigorúbb büntetés vár az elkövetőre, mint eg yébként a közmegítélés szerint sokkal, de sokkal súlyosabb bűncselekmények esetében: rablás, emberölés, erőszakos közösülés, és még lehetne sorolni. Még egyszer olyan hosszú szabadságvesztésbüntetéssel számolhat például egy árdrágító bűnszervezetben részt vevő, meghatározott törvényi tényállás teljesülése esetén, mint egy emberölést elkövető. Én azt hiszem, nem biztos, hogy a közmegítélés azzal egyezik, amit ön fogalmazott meg.