Országgyűlési napló - 2001. évi őszi ülésszak
2001. október 15 (230. szám) - A harcászati repülőerők fejlesztéséről szóló országgyűlési határozat javaslat általános vitája - DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES (Fidesz): - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - JUHÁSZ FERENC (MSZP):
1330 DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES (Fidesz) : Elnök Úr! Köszönöm szépen a szót. Ahogy Körömi Attila nem, én igen, én reagálnék Juhász honvédelmi bizottsági alelnök úr hozzászólására. Ő úgy fogalmazott, hogy magára val amit adó politikus hogyan nyilatkozik, miként foglal állást. Ha ön arra ad, hogy önt valamilyen oknál fogva a honvédelmi bizottság alelnökének megválasztották, akkor elvárható lett volna, hogy a tízperces, gyengére sikerült kampánybeszéde alatt legalább eg yetlenegy szakmai hozzászólást, gondolatot vagy egy félmondatot elejtsen. A tízperces kampánybeszédből az Orbán Viktortól idézettekben volt gondolatiság és annak volt értelme, a többi résznek, azt hiszem, nemigen. Ugyanis még egy óriá si nagy baj van, hogy nem is mondott igazat Juhász úr. Azt mondja, hogy nem volt elegendő információjuk. Augusztusban az önök pártjában kitalálták azt a jó kampányötletet, hogy fel kell engedni egy provokációs léggömböt, miszerint a MiGek beszerzése körül korrupció van. Nos, ezt a léggömböt felengedték, de a szél nem fújta sehova, sem ide, sem oda, hanem a léggömb kezdett visszaereszkedni abba a szocialista táborba, abba a szocialista szekértáborba, ahol ezt a léggömböt megtöltötték nem egészen friss leveg ővel. Azóta leálltak erről a dologról, de a nemzetbiztonsági bizottságban két rendkívüli ülést is ki tudtak provokálni. Ön végig ott ült, amikor meghallgattuk Fazakas Szabolcsot és az összes többi, MiGhez értő, haderőreformot kiválóan ismerő képviselőt. Ö n legkevesebb mindent tud ezekről az előzményekről. Ennek ellenére a honvédelmi bizottság alelnökeként, Juhász úr, ön egyszerűen tagadja a haderőreformot, ön tagadja a honvédelmet. Nagyon sajnálom, hogy ez így van. Köszönöm. ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Kétp erces hozzászólásra következik Juhász Ferenc úr, az MSZP képviselője. JUHÁSZ FERENC (MSZP) : Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Én persze vállalom az utálatos kép szerepét, mert jó ügyben szólalok meg. Hogy Kosztolányi képviselő úr az én hozzászólásomat m inek minősíti és ítéli, ez persze az ő magánügye. Az persze, hogy mindent tudunk, nem teljesen így van, képviselő úr, merthogy önök akadályozták meg. Ön még a honvédelmi bizottság tagjaként ellene szavazott, amikor meg akartuk hallgatni a miniszter urat. Ö n a honvédelmi bizottság tagjaként nem járult ahhoz hozzá, hogy egy másik alkalommal az F16os és a Gripenügyekben tájékozódjunk. Mindig azt mondták, hogy ej, ráérünk arra még. Nos, akkor ön ne vegye a bátorságot arra, hogy azt mondja, hogy mindenki mind ent tudott. A másik az, amit Körömi képviselő úr mondott. Egy nagyon fontos dolgot mondott ki, képviselő úr, azt nevezetesen, hogy a teljesülés esetén a parlamentnek ezt majd még jóvá kell hagynia. Csakhogy a Magyar Köztársaság kormánya nem úgy gondolja ám , hogy letárgyalja végig az eseményeket, és azt követően majd a parlamenthez fordul - ön is ott volt a honvédelmi bizottság ülésén , hanem a Magyar Köztársaság kormánya egy általános, generális felhatalmazást kér valamire, valahol, valamikor. Nos, erre ne m lehet megadni. Mert ha azt mondta volna bárki, hogy kérem, ebbe az irányba akarunk menni, és azt követően majd tájékoztatjuk az eredményről, hogy mibe kerül, mit kapunk vissza, milyen fegyverrel, hogyan, akkor ez egy teljesen más kérdés, akkor beszélgeth ettünk volna. De nem! Itt az a hatalmi arrogancia van meg, hogy mindent leborítok, nem érdekel, mint elefánt a porcelánboltban - nos, ez nem megy. (22.00)