Országgyűlési napló - 2001. évi őszi ülésszak
2001. október 15 (230. szám) - A harcászati repülőerők fejlesztéséről szóló országgyűlési határozat javaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - JUHÁSZ FERENC (MSZP):
1327 Gripen repülőgépekről is, a Mirageról is. Akkor a Honvédelmi Min isztérium vette a fáradtságot, és szinte a legapróbb részletekig - ami megmutatható - ezeket a gépeket megismertették, sőt magam repültem is két repülőgéppel. Ebben a ciklusban nem állt módjában a képviselőknek megismerni repülőgépet, és amit itt az előbb felemlítettek, az egy kis Mórickaábra volt, egy kis színes, vázlatos ábra a Gripenről, ami azt mutatta, hogy melyik alkatrésze honnan származik. Valóban, a globalizációnak és az együttműködésnek megfelelően ez egy internacionális termék, de itt most nem e rről van szó. A határozati javaslat nem arról szól, hogy a nemzetbiztonsági kabinet javaslata alapján a Honvédelmi Minisztérium vagy a kormány ajánlja, hogy az Országgyűlés döntsön a Gripen repülőgépek mellett, mert akkor körüljárnánk ezt a kérdést, megviz sgálnánk a repülőgépeket, elsősorban számon kérnénk, hogy mi az a feladat, amit teljesíteniük kellene. Szeretnénk végre látni a koncepciót a légierő fejlesztésére és a légtér védelmére, szeretnénk azt a programot látni, amire a 2. pontban hivatkozik a hatá rozati javaslat, és utána eldöntenénk, hogy egyet tudunke érteni ezzel. Lehet, hogy egyetértenénk az ellenzék részéről is, de nem áll módunkban ezt megvizsgálni és nem is ez a téma. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Hozzászól ásra következik Juhász Ferenc úr, az MSZP képviselője. Megadom a szót. JUHÁSZ FERENC (MSZP) : Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Talán jelkép értékű is lehetne, hogy Magyarország elmúlt 2030 évi legnagyobb beruházásáról, biztonságpolitikai beszerzéséről este tíz órakor, gyakorlatilag a nyilvánosság kizárásával folyik a vita. Persze, pontosan lehet azt tudni, hogy néhányan, akik érdeklődnek, hallhatják. Miért került ide ez a vita? Képviselőtársaim, meggyőződésem szerint azért, mert a kormánynak van ebben a kérdésben mit takargatnia. Meggyőződésem az, hogy keresték a lehetőséget, hogyan lehet elkerülni a nyilvánosság figyelmét, hogyan lehet elkerülni azt, hogy utána ne mondja a magyar társadalom és a magyar közvélemény, hogy "tisztelt kormánypárti hölgyek és urak, tisztelt kormány, na ezt már azért ne". Ha a magyar társadalom tájékozódhatott volna, ha pontosan tudhatta volna mindazt, amit egyébként nem tudhatott meg az elmúlt másfél évben, akkor meggyőződésem szerint nem mondhatta volna Körömi Attila képvisel ő úr, hogy a társadalom elégedett és a társadalom örül - nem hiszem, hogy ez lett volna. Nagyon sajnálatos, hogy kormánypárti képviselőtársaim ritkán olvassák Orbán Viktort, persze az is baj, hogy Orbán Viktor maga ritkán olvassa korábbi önmagát. Engedjék meg, hogy egy '93as Orbán Viktoridézetet elmondjak: "A demokráciáról nem elég beszélni, azt védeni kell. Megítélésünk szerint a demokrácia lényege eljárási szabályok fontossága, valamint intézmények pontos működtetése. A magunk részéről nem fogadjuk el a zt a szemléletet, miszerint a többség, a parlamenti többség joga túlterjeszkedni a végrehajtó hatalom gyakorlásán, valamint a parlamenti többségnek a birtoklásán. Nem terjeszkedhetnek túl ezen a kormányzó pártok sem, sem az igazságszolgáltatással, sem a mé diumokkal, a tömegtájékoztatási eszközökkel kapcsolatban. Úgy gondoljuk, hogy ha az állam túl akar terjeszkedni a szokásos feladatán, ha a kormányzó pártok, a kormányzó többség túl akar terjeszkedni szokásos feladatán, akkor óhatatlanul át kell hogy lépje és át is fogja lépni az alkotmányosság kereteit és ez az, amit nem szabad megengedni. Az elmúlt két évben önök nem szolgáltak rá arra, hogy úgy tekintsünk az önök kormányára, mint amely megerősíti a magyar jogállamisá got. Itt az ideje, hogy a kormánytöbbség hozzászokjon: bár a parlamentben van többsége, az alkotmányos rendből következően politikai akaratának komoly korlátai vannak, hatalma nem korlátlan, más intézmények ezt korlátozzák. Így a politikai küzdelemnek nemc sak az a tétje Magyarországon, hogy ki fog kormányozni, hanem elsősorban az, hogy megmarade a demokrácia." (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)