Országgyűlési napló - 2001. évi őszi ülésszak
2001. október 15 (230. szám) - A harcászati repülőerők fejlesztéséről szóló országgyűlési határozat javaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - JUHÁSZ FERENC (MSZP):
1328 Tisztelt Képviselőtársaim! Kár, hogy Orbán Viktor nem olvassa önmagát, és még nagyobb kár, fideszes képviselőtá rsaim, hogy ezt a fiatal demokrata Orbán Viktor mondta, a polgári persze már mást mond. Ha ez a polgári Magyarország és az a mentalitású polgári Magyarország, amely mindezt felülírja, mindezt annullálja, akkor, uraim, csak az önök jövője kezdődött el. Mi a zt szeretnénk, ha maradnánk még egy kicsit ott, ahol rendesen lehet gondolkodni, rendesen lehet véleményt mondani, és el lehet mondani szabadon mindazt, amit gondolok, és a kormány betartja mindazt, amit neki be kell tartania. A kormány ebben az országgyűl ési határozatban nem kér mást a Magyar Köztársaság parlamentjétől, mint hogy vállaljunk felelősséget egy nagy horderejű döntésben. Azt kell mondanom önöknek, hogy a felelősségvállalásban sem információt, sem tájékoztatást nem ad, hanem kvázi szívességet ké r. Szívességet kér tőlünk arra, hogy hatszáz, négyszáz - nem lehet pontosan tudni, hogy mennyi - milliárd forintot elköltsön; szívességet kér nemcsak az ellenzéki képviselőktől, hanem önöktől is. Önöktől azt kéri, hogy legyenek kedvesek megszavazni azt, am iről nem tudjuk, hogy mit, mikor, hogyan, miért, miképpen - csak ennyit. (Bauer Tamás: Úgy van!) Ájult áhítattal tapsolunk a miniszterelnöknek, örülünk a honvédelmi miniszternek, eközben nincs két egyenes szavuk arra, hogy ezt mire akarjuk használni, miért pont most és mi alakult az elmúlt időszakban úgy, ahogy. Képviselőtársaim! Tizennégy hónappal ezelőtt a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára, bizonyos Wachsler Tamás úr azt nyilatkozta, hogy MiG29eseket kell felújítani, és addig szóba se j öhet semmi más - még egyszer mondom, szóba se jöhet semmi más , amíg ezek a repülőgépek javíthatók, felújíthatók. Megjegyzem, a honvédelmi miniszter úr is ezt a javaslatot nagyon sokszor támogatta. Ha akarják, képviselőtársaim, akkor - az elmúlt egy év mi niszterelnöki és honvédelmi miniszteri sajtónyilatkozatai itt vannak - részletesen tudok majd idézni a kétpercesek során belőle, de nem ez a lényeg. Az a lényeg, hogy a miniszter úr talpig kiállt mellette, elismerte, örült neki. Ezt követően hat hónapja az t mondja a honvédelmi miniszter úr, hogy F16ost akarunk vásárolni, és a nemzetbiztonsági kabinet döntött. Hogy miért változtatta meg az álláspontját, milyen motívumok játszottak közre, mit akar, mit szeretne, nem lehet tudni, a magyar közvélemény számára egyetlenegy tény maradt meg, nevezetesen az, hogy Peter Tufo, az Egyesült Államok nagykövete azt mondta, hogy az jobb. Ha csak ez az oka annak, hogy gyorsan változtattak, akkor borzasztó nagy baj van. (21.50) De persze nemcsak ez az oka, mert abban a pill anatban a Honvédelmi Minisztérium apparátusa legyártotta az összehasonlító elemzést, és bebizonyította, hogy az F16osnál nincsen jobb. Azt kell mondanom, hogy maga a miniszter úr is, noha előtte aláírta a másik együttműködést ( Molnár Róbert: Tetszett, u gye?) , azt mondta, hogy az F16osnál nincsen jobb. Azt mondták, hogy a Gripenek nem is repülnek NATOországban, hogy egyszerűen használhatatlanok. Ehhez képest, lássanak csodát, hallja a magyar közvélemény: a magyar kormányfő agyában megvilágosodott valam i, és azt mondta, hogy nekünk Gripen kell. És az a kórus, amelyik tapsolt az F16osnak, az a kórus, amelyik tapsolt a MiGnek, most ugyanilyen ájult áhítattal tapsol a kormánynak, hogy hurrá, adhatunk valamit. Mert mielőtt még bármelyikük is visszakérdezn e, szeretném emlékeztetni önöket, hogy a MiGes felújítás ügyében azt kértük, hogy a honvédelmi bizottság tárgyalja meg. Önök leszavazták! Kritizáltuk a döntést, és azt mondtuk, hogy ez így nem jó, hogy pályázat nélkül csinálják. Az F16osnál azt mondtuk, hogy álljon meg a menet, ne típusvitát folytassunk, hanem azt döntsük el, hogy mire akarjuk használni ezt a repülőgépet, mit szeretnénk csinálni! Soha nem volt válasz. A válasz az, hogy a Magyar Köztársaság kormánya ideáll, és azt mondja, hogy adjatok szí vességet. Nos, képviselőtársaim, azt kell mondanom, hogy még önöknek sem kellene szívességet adni, nemhogy nekünk. Biankó csekket akar kiállítatni a kormány. El lehete ezt fogadni? (Molnár Róbert: Utólag.) Elfogadjae ezt valahol, bárhol egyetlenegy parla ment is?