Országgyűlési napló - 2001. évi őszi ülésszak
2001. október 15 (230. szám) - A harcászati repülőerők fejlesztéséről szóló országgyűlési határozat javaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES (Fidesz): - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - KAPRONCZI MIHÁLY (MIÉP): - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - MÉCS IMRE (SZDSZ):
1326 Végül célszerűnek látszana a határozati javaslatban egy negyedik pontot is megállapítani, mely úgy szólna, hogy felhívja a kormányt, hogy a meglévő repülőgépeinket olyan fejlesztésben és felszereltségben tartsa fenn, amely biztosítja az átmeneti időszakban - mivel nem látható az átmeneti időszak hossza - az ország légterének védelmi lehetőségét. A Magyar Igazság és Élet Pártja, mivel nem támogatja az előterjesztést, módosító indítványt sem fog benyújtani a probléma megoldására, de a kormány és a parlament tekintélyének megvédése miatt javasolja ezt a támogató pártoknak. Tisztelt Képviselőtársaim! Köszönöm figyelmüket. ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Kétperces hozzászólásra következik Kosztolányi Dénes úr, a Fidesz képviselője. DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES (Fidesz) : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársam! A bizottsági ülésen kaptunk egy szép tervrajzot vagy áttekintő rajzot, abból a következők derülnek ki: ennek a gépnek, amelyet a svéd ipar állít elő, hét eleme svéd gyártmány, hat eleme angol, három eleme német, kettő amerikai, kettő francia, sőt még egy magyar ketyere is van benne. Ha ön ezek után a MIÉP nevében azt állítja, hogy ez nem nyugati termék, akkor egyrészt téve d, másrészt ennél sokkalta nagyobb bajt látok: ezek szerint a MIÉP égtáj szerint ítéli meg a politikai hovatartozást? Gondolom, önök is tudják, hogy mit értünk kelet alatt és mit értünk nyugat alatt politikai értelemben, fejlettség értelmében, szövetségi r endszer értelmében. Semmi értelme nincs itt a különböző földrajzi szituációkat összekeverni. Kétségtelen, hogy a svédek a középkor óta nem tették be a lábukat, nem kívánták az európai földrészen a haderejüket fitogtatni, amikor erre jártak, általában győzt esen vonultak vissza, de azt hiszem, nem ez a lényeg, hanem egy olyan gyártmányú gépről beszélünk, amely egy kiváló, világszerte elismert ipari termék, és még ráadásul koprodukcióban is készül. Annak is örülhetünk, hogy ugyanúgy, mint ahogy van olyan műhol d és van olyan rakéta, amely a világűrbe megy, amelyen magyar termék is szerepel, ebben a gépben is van egy kicsi magyar termék, amire büszkék lehetünk. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokból.) (21.40) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Kétperces hozzás zólásra következik Kapronczi Mihály úr, a MIÉP képviselője. KAPRONCZI MIHÁLY (MIÉP) : Tisztelt Képviselőtársam! Köszönöm, hogy észrevette azt, amit én is tudok és amivel én is tisztában vagyok, hiszen én is láttam ezt a tervrajzot, azonban ettől függetlenül bizonyára az is elkerülte a figyelmét, hogy azt mondtam: "fővállalkozásban kifejlesztett". Ez azt jelenti, hogy ebbe bedolgozhat bárki; igaz, hogy valamennyire koprodukciós termék, viszont nem ez a lényeg benne. És nem is pontosan az északi fekvés a lénye g benne, hanem hogy az északi szövetségnek a tagja, talán nem figyelt erre sem, amikor elmondtam. Elsősorban az utolsó érv volt a legerősebb, hogy az északi szövetségnek a tagja, és ezért ez a gép kifejezetten északi típusúnak számít, mondjuk, az én sajáto s értelmezésem szerint, amelyet ön nem fogadott el, azonban ettől függetlenül az tény, hogy ez nem egyértelműen NATOgép. Köszönöm szépen. ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Kétperces hozzászólásra következik Mécs Imre úr, az SZDSZ képviselője. MÉCS IMRE (SZDSZ) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az előző ciklusban igen részletes prezentációkat kapott a honvédelmi bizottság különböző vadászrepülőgéptípusokról, így az F16os, az F18as és a