Országgyűlési napló - 2001. évi őszi ülésszak
2001. szeptember 27 (227. szám) - A környezetvédelmi termékdíjról, továbbá egyes termékek környezetvédelmi termékdíjáról szóló 1995. évi LVI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - KISS ANDOR (MIÉP): - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - KOVÁCS TIBOR (MSZP):
1055 Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Én is, mint aki nem jogász, pontosan a törvénytervezet és javaslat világos voltát és közérthető voltát tudom inkább dicsérni. Nem gondolom, hogy akkor érthető valami, hogyha fellengzősen, óraszám magyaráznak valamit. Ebben a Házban vannak, illetve voltak olyan képviselők, akik nagyon hosszan beszéltek, és közben nem igazán mondtak semmit - ennyit erről. (20.00) A másik része - ha már nálam van a szó , ami tulajdonképpen nekem tetszik ebben a dologban, hogy visszaforog ez a termékdíj a KACba. Viszont itt kérném, hogy a továbbiakban ne legyen megállás, és ez a pénzösszeg, ez a forrás kerüljön felhasználásra majd, legalábbis egy része vagy jó része, azoknak a termékeknek a feldolgozására, amelyeknek a környezetbarátabbá tételében nem igazán tudunk mit tenni. Hiszen gondolok itt arra, hogy nem hiszem, hogy környezetbarátabb gumiabroncsot túlságosan föl lehetne találni, bár a tudomány ige n nagy, és még az is előfordulhat; ugyanez a helyzet a kertészeti fóliákkal. Ezeknek a feldolgozása alapvető cél, és ezeknek a feldolgozására kellene ezeknek a termékdíjaknak egy jó részét fordítani. Többek közt a gumiabroncsok begyűjtése nagyon nagy felad at lenne, hiszen útonútfélen, árokparton, vizek partján bizony találkozhatunk eldobott gumikkal. A meghibásodott járműveknél, a gumicserénél sok sofőr csak egyszerűen hátrahagyja az út szélén, és még arra sem veszi a fáradtságot, hogy elvigye haza és ott tárolja. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiból.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Kétperces hozzászólásra következik Kiss Andor úr, a MIÉP képviselője. KISS ANDOR (MIÉP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Egy gondolatot szeretnék én is hozzát enni az indoklásnak ehhez a rövid vagy nem rövid voltához. Ha olyan oldalról tekintem, ahogy gimnáziumi matektanárunk első órán mottóként felírta számunkra, hogy "annyit és csakis annyit, amennyit...", és ezt tartottuk négy éven keresztül mottónak, akkor v alóban teljesen felesleges egy olyan indokolás, amelyet gyakran törvényjavaslatokhoz kapunk, ami nem áll másból, mint hogy a Word szövegszerkesztő "copy" parancsával elölről a törvényjavaslatból hátra bemásolja, maximum eléje teszi, hogy "ez alatt", utána be van másolva, majd "értjük". Ennél mindenképpen hasznosabb egy rövid, tömör indokolás. Bár hogy pro és kontra szóljak, például a 7. § 6. pontjánál, ahol a vámtörvényre hivatkozik, bizony a magam részéről szívesen vettem volna valamilyen bővebb indokolást is. Nem hiszem, hogy képviselőtársaim abszolút jártasak a vámjogban, így talán érdemes lett volna néhány mondatban megemlíteni, hogy mik is ezek a bizonyos kivételes eljárások, amikor nem kell fizetni vagy másképp kell fizetni, és nem kellett volna esetle g mindannyiunknak utánanézni a vámtörvényben. Köszönöm szépen. ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Hozzászólásra következik Kovács Tibor úr, az MSZP képviselője. KOVÁCS TIBOR (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtá rsaim! Érdeklődéssel hallgattam az önök hozzászólásait, de ha megengedik, arra emlékeztetném önöket, hogy az ilyen jellegű jogszabályokkal az elmúlt tíz évben már elég sokszor megégettük a kezünket, és ha az a szabályozás nem volt minden tekintetben pontos és precíz, akkor bizony olyan dolgok történtek, mint amilyenek a kilencvenes évek elején történtek az olajszőkítések környékén, és ezeket a példákat lehetne sorolni vég nélkül. Itt is arról van szó, tisztelt képviselőtársaim, és meg fogom világítani konkr ét példákkal, hogy megértsék, miről beszélek, amikor adófizetési kötelezettséget írunk elő - márpedig itt adófizetési