Országgyűlési napló - 2001. évi nyári rendkívüli ülésszak
2001. június 19 (217. szám) - Czoma Kálmán (FKGP) - a közlekedési és vízügyi miniszterhez - "Károsulhatnak-e a földtulajdonosok a 70-es út megépítése folytán?" címmel - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - CZOMA KÁLMÁN (FKGP): - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - MANNINGER JENŐ közlekedési és vízügyi minisztériumi államtitkár:
91 Köszönöm, miniszter úr. Kérdezem a képviselő urat, hogy elfogadjae a választ. KISS ANDOR (MIÉP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Abban mindenképpen örömömre szolgált a válasza, hogy a helyzetet pontosan elemezték. Jól látják, mi is hasonlóképpen látjuk a helyzetet. Külön örömmel töltött el válasza második felének azon része, amelyben azt ecsetelte, hogy bizony az önkormányzatok néha önös érdekből felrúgnak bizonyos természetvédelmi cél okat azért, hogy néha bárminemű bevételre tudjanak szert tenni. Én azt kérném, hogy ebben legyen az önkormányzatok segítségére, megmutatni nekik, hogy nem biztos, hogy most egy rövid távú érdek számukra hasznosabb, inkább egy hosszú távú érdeket lássanak m aguk előtt. Ennek reményében, illetve ha valóban megindították a hivatalos államigazgatási eljárásokat, a válaszát elfogadom. (Taps a MIÉP kormánypártok soraiban.) Czoma Kálmán (FKGP) - a közlekedési és vízügyi miniszterhe z - "Károsulhatnake a földtulajdonosok a 70es út megépítése folytán?" címmel ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Tisztelt Országgyűlés! Czoma Kálmán úr, a Független Kisgazdapárt képviselője, interpellációt nyújtott be a közlekedési és vízügyi miniszterhez, "Káros ulhatnake a földtulajdonosok a 70es út megépítése folytán?" címmel. A képviselő urat illeti a szó. CZOMA KÁLMÁN (FKGP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Zala megyében Letenye és Tornyiszentmiklós között épülni fo g a 70es főút. Néhány évvel ezelőtt interpelláltam a jelenlegi LetenyeRédics közötti út tarthatatlan helyzetéről, ugyanis Szlovénia felé ezen az úton óriási a kamionforgalom. Most örülnünk kellene, hogy ez a probléma a 70es út megépülésével megoldódna, és a tornyiszentmiklósi határátkelőnél vezetne át Szlovéniába a kamionforgalom. Csakhogy az örömbe üröm is vegyül, legalábbis ezt mondja az a 100150 földtulajdonos, akik érintettek abban, hogy az új út a földjükön keresztül épül majd meg. A panaszosaim el mondták, hogy a központi közlekedési felügyelet nagyon megalázó kártalanítást akar fizetni a tulajdonosoknak. Elmondásuk szerint négyzetméterenként 40 forinttól 80 forintig terjedő árat kínálnak a földterületükért, ahogy ők mondják, 23 tojást kapnának egy négyzetméter földért. Emellett nemcsak annak a bizonyos területnek az elvesztésével károsodnának ilyen kevés pénzért, hanem ha kettévágja az út a földjüket, már az is jelentős értékcsökkenést jelent a számukra. Az érintettek legtöbbje kisnyugdíjas, akikne k az alacsony nyugdíjuk kiegészítésében a földjük jelent némi segítséget a megélhetéshez. A tulajdonosok szerint 200400 forintos ár lenne az elfogadható számukra, azonban a központi közlekedési felügyelet erről hallani sem akar. Az ügyben bírósághoz fordu lni két szempontból sem lenne szerencsés, mert a vidéki egyszerű ember nem szeret bíróságra járni, a másik pedig az, hogy ezzel jelentősen késhetne az út megépítése. Kérdezem az államtitkár urat, hogy milyen megoldást lát a probléma megoldására. Várom megt isztelő válaszát. (Taps a Független Kisgazdapárt soraiból.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Az interpellációra Manninger Jenő államtitkár úr válaszol. Megadom a szót. MANNINGER JENŐ közlekedési és vízügyi minisztériumi államtitkár :