Országgyűlési napló - 2001. évi nyári rendkívüli ülésszak
2001. június 26 (218. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - DR. LENTNER CSABA (MIÉP):
240 ellenére, hogy azt beárnyékolta a szovjet katonaság jelenléte - 83 százalékos polgári jellegű parlamentet v álasztottunk, míg a kommunisták csupán 17 százalék szavazatot kaptak. A világ felfigyelt erre; egy jel: a New York Times vezércikkében írta, Magyarországon a demokrácia fellegvárát látta épülni. A koalíciós belpolitika akkor előrehaladt, és a külpolitika i s művelte a szuverenitás felé vezető utat. Nemzetközi kapcsolataink erősödése egyengette az utat, így Sztálin miniszterelnökkel Moszkvában, és Truman elnökkel Washingtonban erről tárgyalt Nagy Ferenc miniszterelnökünk. Az a keserves valóság, hogy nem így t örtént, a bátor és bölcs nemzet mégsem kaphatta vissza az elbizonytalanodó és megingó szuverenitást, nem csökkenti a teljesítmények és áldozatok értékét; az sem, hogy a haladás csupán két esztendőre korlátozódott, hiszen igazából az 184849es forradalom é s szabadságharc ennél is rövidebb ideig tartott, az 1956os forradalom és szabadságharc alig két hétig, mégis ezek vésődtek bele a nemzet emlékezetébe. Most már, tisztelt Ház, lehet valamit tenni a köd eloszlatására, hogy megbizonyosodjunk, hogy a magyaror szági kommunista források és a korabeli szovjet levéltárak alapos átkutatása révén megtudhatjuk, hogy igenis Magyarország a szuverenitás felé haladt. Nem voltunk ködevők. Fontos megbizonyosodni, hogy mikor történt Sztálinék fejében a fordulat, mikor változ ott meg korábbi stratégiájuk, amely Magyarországon 1520 esztendős polgári koalíciós, népfrontos politikát irányzott elő. Így tudták a Moszkvában élő közéleti és társadalmi elit beavatottjai is - például Lukács György levelezése családjával. Ebben a világk épben valósulhatott volna meg Magyarország szuverenitása már 1947ben, a békekötés és a szovjet megszálló hadsereg hazavonulása nyomában. Manapság megvan a lehetőség az igazság bizonyítására, ami tovább növelheti a magára talált nemzet alkotóképességét. Ol yan feladat áll előttünk, amely felett nem hunyhat szemet a törvényhozás, a kormányzat és a történelemtudomány. Köszönöm, tisztelt Ház. (Taps a Fidesz és a MIÉP soraiban.) ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Köszönöm, képviselő úr. Megkérdezem, a kormány képviselői köz ül kíváne valaki reagálni. (Jelzésre:) Nem. Tisztelt Országgyűlés! Molnár Róbert képviselő úr nincs itt, így napirend utáni felszólalásra jelentkezett Lentner Csaba képviselő úr, MIÉP: "Semmelweis Ignác emlékére" címmel. DR. LENTNER CSABA (MIÉP) : Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! 2001. július 1jén ünnepli a magyar orvostársadalom Semmelweis Ignác születésének évfordulóját. 183 évvel ezelőtt született a nagy magyar orvostudós, akinek a tanítása örök érvényű, amíg csak gyógyító orvos és beteg között kapc solat áll fenn. Pedig évtizedeken át nem szívesen emlékeztek rá; a családja azért nem, mert kissé árnyékba borította tisztes polgári hírnevüket, illetlenül felhergelte a fél világ tudósait, aztán még illetlenebb módon elmegyógyintézetben halt meg, mint kor ának másik nagy magyarja, gróf Széchenyi István. Barátok között azért nem emlékeztek Semmelweis Ignácra, mert nem voltak barátai. A magyar orvosok azért nem, mert képletesen szólva, szíven szúrta az egész orvosi rendet. Azt hirdette ugyanis, a gyógyítás he lyett épp az orvosok űzik halálba a betegeiket. Így állt a helyzet akkor, amikor Semmelweis 1865ben meghalt. Sorsának tragédiája, hogy azok, akik tanítását megértették, azok is megkönnyebbültek; nem nyugtalanította Semmelweis elmélete tovább a lelkiismere tüket. Mi is Semmelweis munkásságának lényege? Ő mutatott rá először tudatosan arra, hogy a gyógyító ténykedés alkalmával jóvátehetetlen ártalmakat okozhatnak az orvosok, de egyben megjelölte a védekezés módját is. E védekezési módszer kidolgozása, egy uta sítás mintegy jelképpé is vált az orvos, az egészségügyi személyzet és a betegek kapcsolatában.
