Országgyűlési napló - 2001. évi nyári rendkívüli ülésszak
2001. június 26 (218. szám) - Bejelentés frakcióvezető-helyettes megválasztásáról - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Áder János): - DR. DÁVID IBOLYA igazságügy-miniszter:
195 fra kció a múlt héten felderítette a csalást és nyilvánosságra hozta. (Mozgás, zaj és derültség a kormánypárti oldalon.) Ekkor még lett volna lehetőség a törvényes megoldásra, ki lehetett volna hirdetni a parlament által ténylegesen elfogadott törvényszöveget, majd később a kormány törvénymódosítás formájában betehette volna a számára oly fontos bekezdést. A Fideszkormány - hatalma tudatában - sajnos más megoldást eszelt ki, olyat, amely súlyos törvénysértésbe sodorta nemcsak a kormányt, hanem a parlamentet és a köztársasági elnököt is. Áder János kérésére a köztársasági elnök úr a május 29én elfogadott és általa aláírt törvényt június 22én visszaküldte a parlamentnek. Visszaküldte, pedig tudhatta, hogy az alkotmány 26. §a szerint ezt csak 15 napon belül és az aláírás előtt tehette volna meg. Sajnáljuk, hogy a köztársasági elnök úr belement ebbe a játékba, hiszen ezzel nemcsak politikusi, hanem jogtudósi tekintélye is komoly csorbát szenvedett. Sajnáljuk, hogy nem gondolt az alkotmány 31. §ára sem, amely kim ondja: az alkotmányt megsértő köztársasági elnökkel szemben felelősségre vonást lehet kezdeményezni. Sajnáljuk, hogy a Fidesz most a parlamentben folytatja a törvény- és alkotmányellenes lépéssort, hiszen a Házszabály 107. §a világosan kimondja: zárószava zás újból nem rendelhető el. Tudjuk persze, az egészre azért van szükség, hogy a kormány minél hamarabb átadhassa a kifosztott Postabankot a Postának. Tudjuk, hogy a Posta fekete köpenyével akarják eltakarni, hova tűnt a Postabank számára törvénytelenül ju ttatott 230 milliárd forint. De tisztelt képviselőtársaim, meddig lehet az egyik törvénytelenséget mindig egy újabbal elleplezni? Elnök Úr! Tisztelt Ház! A szocialista frakció meggyőződése, hogy az alkotmányt és a törvényeket a kormánynak és a parlamentnek ugyanúgy be kell tartani, mint bármelyik kisembernek, sőt nekünk kellene példát mutatni. Mi nem akarunk tudatos alkotmány- és törvénysértésben részt venni, ezért a mai napon a továbbiakban ebben a törvénytelen és szégyenletes színjátékban nem veszünk rész t. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban. - Az MSZP frakciója kivonul az ülésteremből. - Taps a kormánypárti oldalon.) ELNÖK (dr. Áder János) : Tisztelt Országgyűlés! Valóban házszabálysértés történt, ugyanis Katona Béla képviselő úr olyan kérdést hozott ide n apirend előtt, amit egyébként a Házszabály 51. § (1) bekezdése szerint nem lett volna módja, én azonban a béke érdekében úgy gondoltam, hogy nem figyelmeztetem. A képviselő úr azonban lehetne talán annyira udvarias, hogy a miniszteri választ meghallgatja, mert éppen Dávid Ibolya miniszter asszony kíván válaszolni az elhangzottakra. DR. DÁVID IBOLYA igazságügyminiszter : Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Kedves szocialista Képviselő Urak, akik még bent vannak! Az úgy illik, hogy ha valaki napirend előtt felszólal és a kormány reagálását várja, az meg is várja a kormány reagálását, nem pedig a maga igazának vagy vélt igazának elmondása után, választ sem várva, elhagyja a termet. (Taps a kormánypárti oldalon.) Egy bölcs közmondás jutott eszembe, hallg atva Katona képviselőtársamat: ki mint él, úgy ítél. Emögött az a nagy bölcsesség húzódik meg, hogy vannak emberek, akik minden mögött csak a rosszat, csak a negatívumot látják, csak azt, hogy valaki valakit be akar csapni. Az a tényállás, amely miatt ma a rendkívüli ülésen összeültünk, egy egyszerű technikai hiba. Szeretném elmondani, hogy nem is először fordult elő ilyen a Magyar Országgyűlés történetében. Egy olyan technikai hiba, ahol két összefüggő módosító javaslatnak az egyik elemét tartalmazta az al kotmányügyi bizottság jelentése, az egységes javaslathoz készített ajánlástervezet, és ennek megfelelően a bizottsági döntés azonban hibás volt. (13.00) Ezt sem az Országgyűlés bizottságában - még a szocialista képviselő urak és hölgyek sem tették szóvá , sem később az országgyűlési apparátusban, illetőleg a köztársasági elnök úr apparátusában