Országgyűlési napló - 2001. évi tavaszi ülésszak
2001. február 13 (186. szám) - Az ülésnap megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - GLATTFELDER BÉLA gazdasági minisztériumi államtitkár:
92 Tudjuk jól, hogy a munkavállalókkal szembeni elvárások az elmúlt tíz évben radikálisan megváltoztak, és erről nem a 40 feletti munkavállalók tehetnek. Ők még egy más világ ban tanultak, más követelményekhez alkalmazkodtak, ma a globalizált verseny világában más készségekre van szükség; gondolok itt a nyelvtudásra, a számítógépek kezelésére, amelyre a 40 felettieket is fel kell készíteni. Tehát be kell indítani a felnőttoktat ást ezen a téren. A Szabad Demokraták Szövetsége úgy ítéli meg, hogy a 40 feletti generációk védelmében hozott intézkedések semmilyen formában sem veszélyeztetik a cégek, a vállalatok gazdaságos működését, nem veszélyeztetik a fiatalabb generációk előrejut ási lehetőségeit, ellenben lehetőséget adnak a tisztességes verseny kultúrájának a megteremtésére. Tisztességes versenyt akarunk, ahol a tudás, a tapasztalat, a rátermettség és a szorgalom dönti el, hogy ki hova jut. Hisszük, hogy a 40 feletti generációkna k is joguk van a teljes és produktív élet lehetőségére. Meggyőződésünk, hogy ezen a területen is az a legcélravezetőbb, ha az érintett szereplőkkel párbeszédet folytatunk, s ha elősegítjük egy hátrányos megkülönböztetéssel ellentétes szemlélet és gyakorlat kialakulását. Kérem önöket, hogy támogassák az SZDSZ 40 plusz programját, a 40 feletti generáció esélyeinek javítására. Köszönöm a figyelmet. (Taps az SZDSZ soraiban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Megkérdezem, a kormány nevében kíváne valaki reagálni az e lhangzottakra. Megadom a szót Glattfelder Béla államtitkár úrnak. GLATTFELDER BÉLA gazdasági minisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A polgári kormány egyik legfontosabb célkitűzése, hogy visszaállíts a a munka becsületét. A polgári kormány éppen ezért a munkanélküliek egyre csökkenő, de még mindig számos főből álló csoportját nagyon fontos erőforrásnak tekinti, amelyet mozgósítanunk érdemes annak érdekében, hogy a gazdaság még jobb teljesítményre legye n képes. Szeretném emlékeztetni önöket arra, hogy a magyar gazdaság jó teljesítményével párhuzamosan a munkanélküliség is jelentős csökkenésnek indult. Ma Magyarországon a munkanélküliség alacsonyabb, mint az Európai Unió átlagában. '98 óta - több mint egy évtizedes tendencia megfordulásának eredményeképpen - a foglalkoztatottak száma is nő, és éppen ennek eredményeképpen az elmúlt három évben 250 ezer fővel nőtt a Magyarországon foglalkoztatottak száma, ebből 2000ben 50 ezer fős növekedés volt elkönyvelhe tő, és éppen most innen, a parlament ülésterméből egy sajtótájékoztatót fogok tartani menni (Közbeszólások az SZDSZ soraiból: Tartani menni...) , ahol bejelenthetjük, hogy idén januárban 35 ezer fővel kisebb a munkanélküliek létszáma, mint amennyi tavaly il yenkor volt. A diszkriminációval nagyon fontos foglalkoznunk. Szeretném fölhívni a képviselő úr figyelmét arra, hogy a munka törvénykönyve napirenden szerepel, csütörtökön fogjuk tárgyalni, és ennek az egyik legfontosabb pontja a diszkrimináció általános t ilalma, ahol európai uniós irányelvet veszünk át. Remélem, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége - az eddigiekkel ellentétben - támogatni fogja a törvényjavaslatot, tekintettel arra, hogy a törvényjavaslat elfogadása a diszkriminációt teljes egészében kizárn á a munkaerőpiacról. Ugyanis az európai irányelv átvételével megfordulna a bizonyítási teher, és nem a munkavállalónak kellene bizonyítania azt, hogy diszkriminációt folytat a munkáltató, hanem a munkáltatónak kellene erre vonatkozó panasz esetén diszkrimi nációmentes gyakorlatát bíróság előtt is bizonyítania, ami egy nagyon fontos jogi szabályozást és jelentős védettséget jelentene a diszkrimináció ellen valamennyi magyar munkavállaló számára. Egyébként a 40 év feletti munkanélküliek száma kiugróan a Bokroscsomag elfogadását követően emelkedett, és azóta jelentős mértékben és folyamatosan csökken, különösképpen az elmúlt