Országgyűlési napló - 2001. évi tavaszi ülésszak
2001. március 6 (191. szám) - A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény, valamint egyéb törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - CSABAI LÁSZLÓNÉ (MSZP):
743 Tisztelt Országgyűlés! Hozzászólásra következik Csabai Lászlóné, az MSZP képviselője. Megadom a szót. CSABAI LÁSZLÓNÉ (MSZP) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A következő kérdésekről szeretnék szólni: mit tett a kormány a közigazgatás átfogó reformjáért; milyen volt a törvény előkészítése; a törvényt illetően a köztisztviselői jövedelmekről, az illetményalapról, a kiegés zítésekről, az egyéb juttatásokról, a vagyonnyilatkozatokról, a kiemelt köztisztviselői karról és az érdekegyeztetés mechanizmusáról. Nem szólok, mert az előttem szólók nagyon szépen elmondták azokat a gondolatokat, amelyeket én is mondtam volna, a minősít ésről, Tóth Imre kollégámmal teljes mértékben egyetértek, az önkormányzatok munkarendjéről - mert teljesen egyetértek, hogy nem törvényben kell szabályozni, hanem ez az önkormányzatok saját felelőssége és feladata - és a közigazgatási szakvizsgával kapcsol atos véleményről. Tisztelt Parlament! Dr. Pintér Sándor belügyminiszter úr azzal kezdte az expozéját, hogy hosszú ideig egyetlen kormány sem vállalta a közigazgatás átfogó megreformálását, az e területen dolgozók életkörülményeinek, társadalmi, anyagi megb ecsülésének javítását. Én akkor azzal szeretném kiegészíteni, hogy ez igaz a jelenlegi Orbánkormányra is, bár a kormányprogramban megfogalmazta a kormány, hogy milyen intézkedéseket kíván tenni. Szeretném megkérdezni: megtörtént a közigazgatás átfogó refo rmja az elmúlt években, megtörtént a feladatok, hatáskörök és felelősségek összhangjának a megteremtése, megtörtént a közigazgatás különböző szerveinél és az önkormányzatoknál a feladatok és a források összhangja, az állami szerepvállalás garanciája? Én úg y gondolom, hogy valamennyien egyértelműen tudjuk mondani, hogy mindezek a feladatok, ezek a törvénykezések nem történtek meg. Ezzel együtt is üdvözöljük azt, hogy a 1992es törvény módosítása most a parlament elé kerül. Üdvözöljük, mert az elmúlt kilenc é vben olyan változások történtek ezen a területen, hogy a tapasztalatok felhasználásával érdemes újraszabályozni a köztisztviselők jogállását, helyzetét, életkörülményeinek a javítását. Hogyan történt a törvény előkészítése? Viszonylag hosszú ideig folyt a törvény előkészítése, és el kell mondanom, hogy az önkormányzati érdekképviseleti szervek a törvényt előkészített formájában megkapták, ezt véleményezték. A gondom mindössze az, hogy ha én összeszedem most, hogy miket fogalmaztak meg, milyen kifogásokat t ettek, akkor ezeknek egy jelentős részében semmilyen változás nem történt a végleges törvény benyújtásakor. Nem javasolták az önkormányzatok a köztisztviselői körből kivenni az ügykezelői állományt. A fizikai állománynál meggondolásra javasolták, hogy köza lkalmazotti körbe kellene ezeket a munkavállalókat tenni. Nem értettek egyet a képesítési előírások alóli felmentéssel. A 70 éves korhatárt 60 évre javasolták meghatározni. Nem értettek egyet a köztisztviselői kar létrehozásával, az államnak költséges mego ldás, méltánytalan, és feszültséget jelent a központi igazgatásban és az önkormányzatoknál dolgozóknál. Nem értettek egyet az etikai eljárás jogi szabályozásával, az etikai kódexnek egy más formájú megfogalmazásával értettek egyet. Nem értettek egyet a mun kaidő központi szabályozásával, és kérték, hogy az önkormányzatok részére egy pozitív megkülönböztetést tegyenek lehetővé a köztisztviselők számára. Nagyon sajnáljuk, hogy ezeket a véleményeket a törvény végleges benyújtásakor a törvényt benyújtó nem vette figyelembe, mondom ezt annak ellenére, hogy néhány témában korrekció a törvény előkészítésekor megtörtént. Tisztelt Parlament! A köztisztviselők az elmúlt tíz évben nagyon zaklatott és nagyon nehéz körülmények között dolgoztak, és jelenleg is dolgoznak. K ezdődött azzal, hogy 1990 után bizonytalanná vált a helyzetük, a politika néha olyan dolgokat is nekik tulajdonított, és olyan dolgokért is őket tette felelőssé, ami egyébként a politikának a felelőssége volt. Voltak elbocsátások, sorozattal, volt, amikor egyegy önkormányzatnál a teljes polgármesteri hivatalt kiürítették vagy ki akarták üríteni, és voltak túlkapások is ezen a területen. Úgy gondolom, és azt hiszem, ezzel valamennyien egyetértünk, a köztisztviselői karnak a garanciákkal biztosított megbecsü lése, jövedelmének a biztosítása valamennyiünk érdeke, hiszen számunkra teremt olyan helyzetet, hogy a