Országgyűlési napló - 2001. évi tavaszi ülésszak
2001. március 6 (191. szám) - A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény, valamint egyéb törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - TÓTH IMRE (FKGP):
735 mindez felesleges súrlódást és feszültséget okoz a hozzátartozók körében, és bonyolult, nehezen érthető és megélhető emberi helyzeteket eredményezhet. Megfontolandó a vagyonnyi latkozattételi kötelezettség jelenlegi szabályozásának a véglegesítése abból a szempontból is, hogy az összeg feletti rendelkezési jog és a bevallások évek szerinti időpontja tükrözie valójában a tervezett szabályok helyességét. Szeretném továbbá felhívn i a tisztelt képviselőtársaim figyelmét arra is, hogy az adó- és a pénzügyi hivatal rendelkezésére áll mindaz a törvényi, személyi és tárgyi eszköz, amely a korrupció legkisebb gyanújának a felmerülésekor a szükséges ellenőrzések megtételére jogosult, ille tve kötelezett. Tehát most is élhetünk ezen eszközrendszer igen nagy részével. A törvényjavaslat új eleme a köztisztviselők körén belül a kiemelt főtisztviselői kar tagjaira vonatkozó speciális rendelkezések megalkotása. Létrehozásának fő indoka deklarálta n a közszolgálati rendszeren belül az államigazgatás hatékonyságának a javítása, az egyközpontú kormányzati akaratérvényesítés elősegítése. Ez természetesen érthető. Célja továbbá egy kis létszámú, ütőképes szakmai elit megteremtése, amely a napi feladatme goldó tevékenységén keresztül eredményesen segíti az összkormányzati munkát. A kar tagjait kormányzati főtisztviselővé a miniszterelnök nevezi ki. Az én problémafelvetésem ehhez a ponthoz kötődik. Nagyon röviden, és csak elméleti oldalról közelítve, a kérd és a következő: az alkotmány értelmében a végrehajtó hatalmat a kormány gyakorolja, amelynek tagjai a miniszterelnök és a miniszterek. A miniszterek teljes felelősséget viselnek ágazatuk irányításáért. Szervezetileg ebbe a rendszerbe hogyan illeszthető be a főtisztviselői kar? Mennyire érinti a miniszter döntési szabadságát és viselt felelősségét? Milyen jogállással, milyen mélységig és terjedelemben lesz jogosult egy főtisztviselő az ágazatért felelős miniszterrel szemben vagy mellette fellépni, vagy vele egyet nem érteni? Mindezeken túl kérdés az is: hogy lehet a köztisztviselői rendszerben addig jelen nem lévő, azt nem ismerő külső pályázótól mindazon követelményeknek történő megfelelést elvárni, amit a törvényjavaslat feltételként fogalmaz meg? Mindezek természetesen csak kérdések, amelyeken megítélésem szerint egy kissé érdemes lenne elgondolkozni a végső döntés meghozatalát megelőzően. Néhány mondattal szeretnék kitérni a köztisztviselői teljesítmények értékelésére, minősítésére és valós mérhetőségére. A törvényjavaslatba általános szabályként került beépítésre a köztisztviselő munkateljesítményének írásban, előre meghatározott teljesítménykövetelmények alapján, a munkáltatói jogkör gyakorlója által évente történő értékelése, amely a helyi önkormányzat e setében a jegyző, a főjegyző feladataként jelenik meg. Az esetleges hibás vagy valótlan ténymegállapítás esetén jogvita kezdeményezhető. A gyakorlatból nyilvánvalóan tudott, hogy a közigazgatásban a munka mérése annak sajátosságaiból következően nagyon neh éz, illetve bizonyos beosztásokban szinte lehetetlen. Nem vagy nehezen határozhatóak meg azok a szempontok, amelyek alapján valósak lennének vagy valósan mérhetők lennének a köztisztviselői teljesítmények. A személyre szóló teljesítménykövetelmények évenké nt és minden köztisztviselőre kiterjedő meghatározása jellemzően sablonhoz vezet, és ezért szükségtelen. Léteznek persze olyan munkakörök, amelyekben az alapkövetelményeken túl az ellátandó feladat jellege miatt speciális követelmények nem vagy csak erőlte tetten határozhatók meg, például anyakönyvvezető, népességnyilvántartó, pénztáros, könyvelő, hagyatéki ügyintéző s a többi. A munka mérése, értékelése a minősítések keretében eddig is megtörtént, a napi munkavégzéshez kapcsolódó értékelés pedig az illetmé ny megállapításánál, a jutalom, a céljutalom odaítélésénél szolgált és szolgálhat alapként. A világos, egyértelmű, konkrét követelményrendszer hiánya formálissá teszi vagy teheti a munkáltatói jogkör gyakorlója részéről az értékelést, felesleges adminisztr ációs kötelezettséget eredményez, és a vezetőt érdemi munkától vonhatja el. A kifogás nem a többletmunkával szemben fogalmazható meg, hanem annak feltételezhető feleslegessége okán. Aggályosnak tűnik a jegyző helyzete abból a szempontból, hogy az ő esetébe n a teljesítménykövetelmény meghatározása és
