Országgyűlési napló - 2001. évi tavaszi ülésszak
2001. június 12 (215. szám) - Dr. Szekeres Imre (MSZP) - az oktatási miniszterhez - "Mit tesz a minisztérium a fogyatékos gyermekekkel foglalkozó oktatási segítők munkájának elismeréséért?" címmel - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. SZEKERES IMRE (MSZP):
4163 Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Államtitkár Úr! Természetesen azokkal a kiegészítésekkel, amiket ön mondott, tehát hogy a közigazgatási hivatal közbenjárásával, illetve egyeztetésével kapcsolatban kell eljárni. De feltenném én azt a kérdést - akár a város vezetésének, ahol szocialista tö bbségű vezetés van , hogy 120 gyermek miatt - körülbelül annyival csökkent a létszám - érdemese, milyen eredményt, anyagi előnyt hozna városnak. Véleményem szerint semmit. A polgári kormány az oktatást prioritásként kezeli. Javaslom, hogy a dunaújvárosi képviselőtestület vizsgálja felül még egyszer a döntését, és azokkal feltételekkel, amiket államtitkár úr mondott, tehát a közigazgatási hivatal, illetve a szülők véleményezésével kapcsolatban (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret letelté t.) hozza meg a döntését. Az államtitkár úr válaszát annál is inkább elfogadom, mivel tudomásom szerint az államtitkár úr lesz a miniszter. (Az elnök a csengő megkocogtatásával ismét jelzi az időkeret leteltét.) Amennyiben nem így lesz, ősszel újbó l interpellálni fogok mint miniszterhez. Köszönöm szépen. (Taps az FKGP padsoraiban.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Csak tájékoztatni szeretném, hogy a válaszadásra egyperces idő áll rendelkezésre. A képviselő úr elfogadta az ál lamtitkár úr válaszát. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Tekintettel arra, hogy Molnár Róbert képviselőtársam nincs az ülésteremben, dr. Eörsi Mátyás képviselő úr következik, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselője, aki interpellációt ny újtott be a külügyminiszterhez. (Dr. Molnár Róbert az ülésterembe lép. - Közbekiáltások a Fidesz padsoraiból: Ott van!) Viszont nincs az ülésteremben a Külügyminisztérium képviselője sem. (Dr. Eörsi Mátyás: Hol a kormány? - Nagy zaj.) Kérném szépen a terem felügyelők intézkedését, hogy a kormány képviselői foglalják el helyüket, tekintettel arra, hogy a következő három interpelláció a külügyminiszterhez, illetőleg a közlekedési miniszterhez szól. Ez esetben cserére kerül sor, tisztelt képviselő úr, addig, am íg a Külügyminisztérium... (Dr. Eörsi Mátyás a füléhez emeli a kezét.) - ez esetben cserére kerül sor, amíg a Külügyminisztérium képviselője... (Dr. Eörsi Mátyás ingatja a fejét. - Közbekiáltások az SZDSZ és az MSZP soraiból: Várjuk meg!) Nincs jelen a Kül ügyminisztérium képviselője, ezért nem fog tudni választ adni az ön interpellációjára, képviselő úr. (Dr. Fónagy János, majd Németh Zsolt belép az ülésterembe.) Dr. Szekeres Imre, a Magyar Szocialista Párt képviselője, interpellációt nyújtott be az oktatás i miniszterhez... (Nagy zaj, közbeszólások az SZDSZ és az MSZP soraiból.) Tisztelt Képviselőtársaim! Az ülést egyelőre még én vezetem! (Taps az MSZP és a Fidesz padsoraiban. - Közbekiáltások: Éljen!) (15.50) Dr. Szekeres I mre (MSZP) - az oktatási miniszterhez - "Mit tesz a minisztérium a fogyatékos gyermekekkel foglalkozó oktatási segítők munkájának elismeréséért?" címmel ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Dr. Szekeres Imre, a Magyar Szocialista Párt képviselője, interpellációt nyújtott be az oktatási miniszterhez: "Mit tesz a minisztérium a fogyatékos gyermekekkel foglalkozó oktatási segítők munkájának elismeréséért?" címmel. Szekeres Imre képviselő urat il leti a szó. (Zaj.) DR. SZEKERES IMRE (MSZP) :