Országgyűlési napló - 2001. évi tavaszi ülésszak
2001. május 29 (210. szám) - Szabó Sándorné (MSZP) - az oktatási miniszterhez - "Felelős-e a miniszter a felsőoktatásban uralkodó állapotokért?" címmel - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - SZABÓ SÁNDORNÉ (MSZP):
3531 Tisztelt Képviselőtársaim! Aki szerint rendben van az, hogy a kormány - egyébként a polgárok pénzén - hazudozik és félrevezeti a polgároka t, aki úgy gondolja, hogy ez rendben van, az nyomja meg az igen gombot. Derüljön ki végre, hogyan vélekedünk az igazmondásról! Aki pedig azt gondolja, hogy az adott szónak igenis jelentősége van, és nincs rendben az, ha a kormány félrevezeti a polgárait, a z a nem gombot nyomja meg. Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! A képviselő úr nem fogadta el az államtitkár úr válaszát. Kérdezem tehát önöket, hogy elfogadj áke azt. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás. - 117 igen, 60 nem, 4 tartózkodás.) Megállapítom, hogy az Országgyűlés nem határozatképes. Kérem valamennyi frakcióvezető intézkedését a határozatképesség helyreállítására! Addig megyünk tovább, és egy későbbi időpontban fogunk szavazni ugyanerről a kérdésről. Szabó Sándorné (MSZP) - az oktatási miniszterhez - "Felelőse a miniszter a felsőoktatásban uralkodó állapotokért?" címmel ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Tisztelt Országgyűlés ! Tisztelt Képviselőtársaim! Szabó Sándorné, a Magyar Szocialista Párt képviselője, interpellációt nyújtott be az oktatási miniszterhez: "Felelőse a miniszter a felsőoktatásban uralkodó állapotokért?" címmel. Szabó Sándorné képviselő asszonyt illeti a szó . SZABÓ SÁNDORNÉ (MSZP) : Tisztelt Államtitkár Úr! A NyugatMagyarországi Egyetem Apáczai Csere János Tanítóképző Főiskolai Kar vezetésének tevékenysége miatt nem először hangzik el interpelláció a tisztelt Házban. Győr több mint 200 éves rangos pedagóguské pző intézményében bizalmi válság alakult ki a főigazgató antidemokratikus vezetési stílusa és módszerei miatt. Ezért kérdezem önt: ön szerint kinek az érdekét szolgálja az a gyakorlat, amely ebben az intézményben néhány éve meghonosodott, miszerint néhány személy a jog felett áll? (Folyamatos zaj. - Az elnök csenget.) Jogosnak tartjae azt az eljárást, miszerint a főigazgatónak nem tetsző személy tanszékvezetői pályázatát érvénytelennek minősítik azért, mert a pályá zat nem tartalmazza azt a kitételt: ha elnyerem, el is foglalom? Jogszerűnek tartjae ön azt a gyakorlatot, mely szerint a kari tanács által egyhangúlag elfogadott pályázati kiírás szövegét a főigazgató utólag lényegesen megváltoztatja? Ön szerint személyé ben is bátornak kelle lennie ma egy főiskolai oktatónak, ha a kollégáitól kari tanácsi megbízást kap? Ugyanis a kari tanácsi tagság ebben az intézményben egzisztenciális és anyagi veszélyeztetettséget jelent. Hány felsőoktatási intézmény van ön szerint ha zánkban, ahol a főigazgató nem tudja kiszámolni 19nek a felét? Ennek az intézménynek a kari tanácsában 19 szavazóból 8 fő igen szavazatával máig érvényben lévő döntést lehetett hozni. Ön szerint lehete névtelennek és így meg nem válaszolandónak minősíten i 330, segítségért folyamodó hallgató által aláírt levelet? Hány hallgatónak kell még az előmenetelét és helyzetét is kockáztatva, a miniszter közelébe küzdenie magát azért, hogy a miniszter egyáltalán tudomást vegyen a dologról, és foglalkozzon az üggyel? Mennyire hatják meg önt a pedagógusi szolidaritás apró csodái, például az, amikor az oktatók 70 százaléka az aláírásával kiáll a küzdelmet vállaló kari tanácsi többség mellett? Például az, amikor a fegyelmivel megrettenteni szánt kari tanácsi tagok mellet t az oktatók többsége önmagára is kéri a fegyelmi kiterjesztését? Például az, amikor a megszólalni merő, és ezért a pénzmaradvány