Országgyűlési napló - 2001. évi tavaszi ülésszak
2001. május 29 (210. szám) - A szomszédos államokban élő magyarokról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - DR. BAZSA GYÖRGY (MSZP):
3503 kormányváltásra van szükség ahhoz, hogy az ilyen tárgyalások a két kereskedelmi televízió és a következő magyar kormány között erről a kérdé sről meginduljanak, és valamikor 2003ban, 2004ben ez a sugárzás megkezdődjön, és majd az ottani magyarok eldöntik, hogy melyik magyar műsort nézik. Mert köztünk az igazi különbség ebben a kérdésben is az, hogy mi a polgárokra akarjuk bízni, melyik televí ziót nézik, önök pedig úgy gondolják, hogy ezt önöknek kell eldönteni, hogy a polgárok, akár itt, akár ott, melyik televíziót nézik. Köszönöm szépen. (Taps az SZDSZ soraiban.) ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Tisztelt Képviselő Urak és Hölgyek! Kérném, hogy a médiat örvényt tegyük félre, és most tényleg, valóban a szomszédos államokban élő magyarokról szóló törvényjavaslatról beszéljünk; kénytelen leszek most már megvonni a szót attól, aki a médiatörvényt fogja vitatni. És tényleg a második vitaszakasz - még egyszer i smertetem - 611., 1418., 20., valamint 4790. pontjai alapján tessenek megjelölni, melyik ponthoz szólnak, igen, nem, miért támogatják; kénytelen leszek a szót megvonni attól, aki nem a részletes vita szabályai szerint fog felszólalni. (Taps a Fidesz sor aiban.) Megadom a szót Takács Imre képviselő úrnak, MSZP. (11.20) DR. TAKÁCS IMRE (MSZP) : Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Az egyik módosító javaslat arról szól, hogy a határon túli magyarok oktatási intézményei nagyobb támogatásban részesüljen ek, illetve olyan pénzügyi támogatásban, ami az oktatást fejleszti. Ezzel egyet lehet érteni, hiszen ez a támogatás egy konkrét formája, azonban a választókörzetemben ismerek jó néhány iskolát, amelyek igen nehéz körülmények között élnek, és nem kapják meg azt a támogatást, ami a zavartalan működésüket biztosítja. Amikor majd a támogatás nagyságáról dönt a kormány, akkor a magyar oktatási intézményekre is kell gondolni. Mindenesetre egyetértek azzal, hogy a szülőföldön, Erdélyben és más helyeken élő magyaro kat támogatni kell, mert a más országokba való elvándorlás sok lelki fájdalommal jár. Sütő András nagyszerűen fogalmaz ezzel kapcsolatban, amikor azt mondja: "Békésebb nyughelyet keresve elvándorolhat a madár, a kárpáti gímszarvas, szélfútta magjai segítsé gével a fa is, de az ember szülőföldjét lélekcsorbulás nélkül el nem hagyhatja." Ezt valóban tegyük meg a törvényjavaslatban, hogy az ott élő magyarok szülőföldjüket ne hagyják el, mert ennek biztosan lélekcsorbulás a vége, viszont a támogatás mértékére - még egyszer mondom - nagyon vigyázzunk. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.) ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Köszönöm. Felszólalásra megadom a szót Bazsa György képviselő úrnak, MSZP. DR. BAZSA GYÖRGY (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Azt gondol om, itt valamennyien tudjuk, hogy ennek a kérdéskörnek, amiről beszélünk, nagy jelentősége van a Magyar Köztársaság belpolitikája, a magyar nemzet egésze és külpolitikánk szempontjából is. Nem véletlen, hogy a kormány nemzeti konszenzusra törekszik, és biz onyos jelek arra utaltak és talán még utalnak, hogy ez létre is hozható. Ez megnyilvánult az előkészítésben, de azt gondolom, meg kell nyilvánulnia a törvény támogatásában valamennyiünk részéről, de abban is, hogy azokat a módosító javaslatokat, amelyeket meggyőződésem szerint nagy hányadban konstruktív, előrevivő szándékkal nyújtottunk be, a kormány támogassa is. Amikor az ezzel foglalkozó kormányülés után megjelent a sajtóban, hogy 135 benyújtott módosító javaslatból 9et támogatott a kormány, akkor kiki mérlegelhette, hogy ez most komoly támogatás, vagy igencsak szolid mértékű támogatása azoknak a módosításoknak, amelyeket mi