Országgyűlési napló - 2001. évi tavaszi ülésszak
2001. május 29 (210. szám) - A szomszédos államokban élő magyarokról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - DR. BAZSA GYÖRGY (MSZP):
3504 megfogalmaztunk. Ez 6 százalékos támogatási arány. Én magam 16 módosító indítványt nyújtottam be, és mint kiderült, ahogy Lezsák k épviselőtársam mondotta, ebből akár példaként is - mármint feltételezem, hogy pozitív példaként is - lehet azt mondani, hogy van a 9, kormány által támogatott javaslat között ellenzéki is. Ebből a 16ból ez az egy támogatás az én esetemben egy szónak a tám ogatását jelenti, hogy a közmédia ne csak a magyarságról, hanem a világról is igyekezzen objektív, tárgyilagos képet nyújtani a határon túl élő magyaroknak. Meg kell mondanom, én erre nem vagyok annyira büszke, mint ahogy ezt alkalmasint interpretálni lehe tne. Mivel az összes többi javaslat is pozitív volt - és most ebben a szakaszban kilenc javaslattal akarok röviden foglalkozni, fel is sorolhatom a számokat: 46., 50., 58., 60., 62., 65., 66., 87. számú javaslatokkal, mert a többit nem támogatta a kormány. Ez teljesen érthetetlen számomra - ugyan most csak kettő tartozik ide , mert öt olyan javaslat van, ami nyelvhelyességi javaslat, ahol egy határozott névelő, egy többes szám szükséges ahhoz, hogy ez a törvény ne csak a magyarokról szóljon, hanem magyarul - vagy pontosabban: helyesen magyarul - szóljon. Ezt a kormány nem támogatta meglepő módon. A bizottságunk legalább nagyobb része, ahol ül egy íróként is működő elnök, egy bölcsészdoktor alelnök, egy magyartanár, pillanatok alatt belátta, hogy bizonyos me gfogalmazásokban határozott névelő kell, más esetekben többes szám kell, mert egyébként nem fogunk példát mutatni a magyar nyelv helyes használatából a külföldön, határaink túl élő magyaroknak, akiknek ez a lehetőség korlátozottan áll rendelkezésükre, hisz en rendszeresen egy másik nyelv behatását kell elszenvedniük - e tekintetben, azt gondolom, elszenvedniük. Ha ez a törvény nem mutat példát a helyes magyar nyelvhasználatból, akkor azt gondolom, nagyon sokat is ártunk - (A kormánypártok soraira mutatva:) b ólogat ott ugyancsak egy magyartanár. Érthetetlen, hogy miért nem tudja ezt... Miért nem lehet az "óvódát" egy hosszú és egy rövid "o"val írni, és nem két hosszúval, ahogy a törvényjavaslatban szerepel? Azt gondolom, ezt igazából lehetne támogatni, a Magy ar Tudományos Akadémia Helyesírási Szótára ezt hosszú ideje így adja meg. (Közbeszólás: Számítógép miatt!) A számítógépre nem érdemes semmit kenni, a számítógép azt csinálja, amire mi utasítjuk. Nagyon fegyelmezett műszer, eszköz, nem érdemes semmit rákenn i. Ez az egyik csoport, amelyből itt kettő szerepel, de nem fogom elmondani még egyszer ugyanezeket a többi vitaszakaszban. A másik javaslati csoport, amit megfogalmaztam, egy formai, az egységes igazolvány javítását, kialakítását szolgálja - a 66. pont vo natkozik ide. Azt gondolom, ha nem szabályozzuk úgy, ahogy általában szoktuk azt, hogy hogyan kell egy ilyen igazolványt megkérni, milyen formanyomtatvány szerint és milyen eljárási rend szerint, akkor ebből nagy káosz lesz. Csak elővettem véletlenül: egy egyszerű lakcímbejelentő laphoz egy normális kérdőívet vagy adatlapszolgáltató ívet igényel a magyar állam itthon. Ugyanezt a rendszert a kinti relációban is meg kellene valósítani, a javaslatok - nemcsak a 66., hanem a többi is - erről szóltak. Úgy látta a kormány, hogy nem jó javaslatok. Azt gondolom persze - mint ahogy kiderült , hogy ebben a formában nem támogatja, hanem majd csatlakozó módosító indítványok formájában igen. Akkor meg az a gyanúm, hogy arról van szó, hogy a 135ből 9 támogatás azt muta tta, hogy zömmel az ellenzék - nem kizárólagosan, de azért számolhatóan zömmel - nyújtott be módosítókat, de nem tud értelmes és jó javaslatokat vagy konstruktív javaslatokat benyújtani; összesen kilencet az elhangzott arányban. A csatlakozó módosítók egyé bként meg fogják valósítani ezeket, hiszen elhangzott, hogy a különböző bizottsági fórumokon már 30 vagy ennél is több javaslat támogatható, tehát rossz lenne az a "statisztika", hogy mi, ellenzékiek képesek vagyunk ilyen nagy számban, ilyen nagy arányban értelmes, konstruktív javaslatokat benyújtani. Bekövetkezik, tudom, hiszen már látom, mások is látják közülünk, hogy ez a csatorna... - nem egészen értem, persze akarom mondani, nagyon is értem, hogy miért ez a taktika folytatódik. Azért, mert akkor úgy tű nne, hogy nekünk konstruktív, értelmes, jó javaslataink lennének. Végül van egy ugyancsak idetartozó, csak szűkebb szakterületemhez közelebb álló javaslat, az 50. számú. Ez eredendően azt mondja ki, ami egyébként meglévő gyakorlat, hogy a törvény hatálya