Országgyűlési napló - 2001. évi tavaszi ülésszak
2001. május 29 (210. szám) - A szomszédos államokban élő magyarokról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - DR. EÖRSI MÁTYÁS (SZDSZ): - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - IVANICS ISTVÁN (Fidesz): - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - BAUER TAMÁS (SZDSZ):
3502 kereskedelmi rádiók és televíziók műsorát, elrettentő példaként, a szomszédos országokban lévő magyarság, illetve az Európában él ő magyarság számára. Köszönöm szépen. (Taps az FKGP és a MIÉP soraiban.) ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Két percre megadom a szót Eörsi Mátyás képviselő úrnak, SZDSZ. DR. EÖRSI MÁTYÁS (SZDSZ) : Elnök Úr! Én meg vagyok döbbenve, mert én azt hittem, hogy Juszt Lászl ó blöffölt, amikor azt mondta, hogy ez a Freiinterjú kormánypárti sugallatra készült, de úgy látszik, hogy igaza lehetett, mert ha a Freiinterjú az indoka annak, hogy nem mehetnek a kereskedelmi tévék, és a kormánypártok már a Freiinterjút megelőzően ne m támogatták, tehát tudták, hogy lesz egy ilyen Freiinterjú, akkor egyszerűen rémület költözik a szívembe, hogy mi folyik ebben az országban. Most vagy Pósán képviselő úr visszavonja ezt a féktelen csacsiságot, amit mondott, vagy pedig kénytelen vagyok az zal a gyanúperrel élni, hogy Juszt Lászlónak igaza volt; hát ha így van, nagyon nagy baj van, tisztelt képviselőtársaim. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.) ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Ehhez a vitaszakaszhoz még öt normál felszólaló, tehát tízperces felszólal ásra jelentkező van, de most még több kétperces felszólaló következik; most Ivanics István képviselő úr, Fidesz. IVANICS ISTVÁN (Fidesz) : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Nekem egy kicsit fájdalmas a média szereplőiről így vitat kozni, mert a szabadság fogalmához valahogy nem társul ez a dolog. Én semmi kivetnivalót nem találnék abban, hogy kereskedelmi televíziók sugározzanak a határon túli területekre műholdon keresztül. Teljesen természetesnek és logikusnak ítélem, és valóban, ebben én egyetértek Bauer képviselőtársammal, hogy minél több szektor tudjon kifelé lépni a határainkon túlra, egy komplex képet, és úgy gondolom, irányítottság nélkül kell közvetíteni, ez a szabadságnak a minimuma lenne. Természetesen szerintem nagyon hel yesen azért nincsenek benne a kereskedelmi televíziók, mert ez financiális kérdést is felvet, és ha ezt a törvényt valakik támadták, akkor éppen azon keresztül támadták, hogy mennyibe fog ez kerülni. Amennyiben a kereskedelmi televíziók ezt saját maguk meg tennék a saját maguk beruházásában, én semmi kivetnivalót nem találnék ez irányban, én a magam részéről támogatnám. Az elé, hogy tükrözzük a valóságot, hogy ki sugározhat magyarul Magyarországon kívülre, diszkriminatív korlátot én semmiképpen nem támasztan ék. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az FKGP és az SZDSZ soraiban.) ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Köszönöm. Megadom a szót két percre Bauer Tamás képviselő úrnak. BAUER TAMÁS (SZDSZ) : Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Én nagyon örülök Ivanics képvisel ő úr támogatásának, és ez rokonszenvesebb álláspont, mint a kormánykoalíció jelentős részének és magának a kormánynak a határozott elutasítása. Én azt gondolom - és bízom benne, hogy a kormányváltás után erre sor is fog kerülni , hogy a kormánynak tárgyal nia kell a kereskedelmi televíziókkal, milyen támogatást kérnek a kormánytól ahhoz, hogy ebben részt tudjanak venni. Hiszen ez nem egy kereskedelmi televíziós feladat, a magyar nyelvnek és kultúrának a terjesztése a szomszéd országokban; nyilván nekik is v an ebben valamennyi érdekük, és a magyar államnak van ebben állami, nemzeti érdeke, hogy a magyar nyelven minden kulturális szint hozzáférhető legyen, ahogy ezt Ivanics képviselő úr helyesen mondta. Minthogy a jelenlegi kormány ezt helyteleníti - mert itt több kormánypárti és kormányt támogató képviselő elmondta, hogy ezt kifejezetten nem tartja kívánatosnak , nyilván