Országgyűlési napló - 2001. évi tavaszi ülésszak
2001. május 10 (207. szám) - Az ülésnap megnyitása - A szakképzési hozzájárulásról és a képzési rendszer fejlesztésének támogatásáról szóló törvényjavaslat általános vitája - KÁDAS MIHÁLY (Fidesz): - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - VINCZE LÁSZLÓ (FKGP):
3131 KÁDAS MIHÁLY (Fidesz) : Köszönöm, elnök úr. Kénytelen vagyok reagálni a Csizmár úr á ltal elmondottakra, már a korábban elmondottakra is kénytelen vagyok reagálni. Nem tudom, milyen dokumentumok azok, amelyekből mondja Csizmár képviselőtársam, hogy a munkaadók és a munkavállalók nem támogatják a törvényjavaslatot. Én ebben a törvényben egy etlenegy olyan pontot, olyan paragrafust nem látok, amely a korábbi, az eddig működőhöz képest bármelyik szereplőt ezek közül, amit mondtam, hátrányosan érintené. Szerintem tulajdonképpen ezzel nem függ össze. A másik dolog pedig, azt mondta Csizmár úr, ho gy bölcsészképzést meg hasonlót fog támogatni a szakképzési hozzájárulás. Olvastam a 10. § megfelelő részét, a 2. és a 10. §t: munkaerőfejlesztő és képző központban, illetve felsőoktatási intézményben - szakképesítést, illetve szakképzettséget adó képzé sben - folytatott gyakorlati képzésre lehet felhasználni a Szakképzési Alapból származó összeget a felsőoktatási intézményekben. Nincs itt szó bölcsészképzésről és más ilyen rémképekről. Köszönöm. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Felszólalásra megadom a szót Vincze László képviselő úrnak, Független Kisgazdapárt; őt követi Horn Gábor. VINCZE LÁSZLÓ (FKGP) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Az Európai Unió tagállamaiban jelentősen megváltozott a szakmai ké pzés struktúrája, az érettségi utáni felsőfokú és félfelsőfokú képzésben több fiatal vesz részt, mint azelőtt. A középszintű képzésben részt vevő, de jelentősebb gyakorlati felkészítést igénylő szakmunkásképzés valamelyest visszaszorulóban van. Hazánkban i s érezhető ez a folyamat. A munkaerőpiac igényli a jól képzett szakmunkásokat. Ennek az igénynek a kielégítését ma még nem lehet teljes egészében a gazdaságra bízni, hiszen a gazdaság szereplőinek teherviselési képessége változó és véges. Különösen érvénye s ez a vidéki kis- és közepes vállalkozásokra, egyaránt. Az átmenet összetett problémáival, gondjaival küszködő agrárgazdaságokra és vállalkozásokra pedig ezek a terhek fokozottan érvényesnek mondhatóak. A Szakképzési Alap 1999től a Munkaerőpiaci Alap ré szeként működik, amelyért ma az oktatási miniszter a felelős. A szakképzési hozzájárulások és az emberi erőforrásfejlesztési alapról szóló törvénytervezet a szakképzési alaprész önálló alappá történő visszaállítását javasolja, emberi erőforrásfejlesztési alap néven. Az alap tervezett új megnevezése magában hordozza a gyakorlati képzés támogatásán túl egyéb, a humánerőfejlesztéshez kapcsolódó támogatások lehetőségét is. A felhasználók körének kibővítése, amelyet a tervezet tartalmaz, az alap bizonyos fela prózódását is jelentheti. (10.00) A gyakorlati képzés eszközfejlesztésének támogatására a szakmai képzés minden szintjén szükség van, így a betanítottmunkás, a szakmunkás, a technikus- és a felsőfokú képzések területén is. A gyakorlati képzés túlzottan s zéles körű meghatározása azonban a közvetlen termelői tevékenységre vonatkozó fejlesztéseket háttérbe szoríthatja. A törvényben célszerűbb lenne gyakorlati képzésnek csak azt minősíteni, amely a szakképzési törvényben meghatározottak szerinti gyakorlati ok tatást, valamint a felsőoktatási törvény hatálya alá tartozó képzések közül a felsőfokú akkreditált szakképzésben a gyakorlati feladatok végrehajtását, az engedélyezett alapképzési szakokon a termelő tevékenységre való felkészítést szolgálná. Nagyobb mérté kben szükséges a gyakorlati képzést felvállaló kis- és középvállalkozások támogatása, e vállalkozások segítésével a szakmai képzés gyakorlati háttere elsősorban az ipari, műszaki és szolgáltatási területeken fejleszthető. Sajnos, az adókedvezmények sem szo lgálják mindig kellőképpen a képzésben részt vevő vállalkozók érdekeit. Kevésbé érdekelt több esetben a vállalkozó abban, hogy tanulót tartson, vele