Országgyűlési napló - 2001. évi tavaszi ülésszak
2001. május 9 (206. szám) - A szomszédos államokban élő magyarokról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - BALCZÓ ZOLTÁN (MIÉP):
3063 erre járunk, mire van leginkább szükségük. A család legidősebb tagja azt mondta: egyet kérünk, minél többen, minél gyakrabban jöjjenek át ide, mert azt az ajtót, amelyet gyakran nyitogatnak, nem lehet végképp bezárni. Tisztelt Képviselőtársaim! Ez a törvény erről az ajtóról szól részben és erről a nyitva tartásról. Húsz év alatt szerencsére a helyzet pozitívan változott. Már nem önmagában a határon való átkelés a fő kérdés, és kétirányú ez a kapcsolat, de egyáltalán ne m mindegy, hogy akik hozzánk ezen az ajtón átlépnek, tudjáke a célt, tudjáke, hogy miért jönnek ide, tudjáke, hogy itt őket hogyan fogadják. Ennek a törvénynek a megalkotása az Országgyűlés megkerülhetetlen kötelessége. Itt többen utaltak előttem az alk otmányos felelősségre. Igen, biztosítani kell a magyar nemzethez való tartozást, a nemzeti azonosságtudat megtartását és a határon túli magyarok szülőföldjükön való boldogulását. A törvényjavaslatban biztosított lehetőségeknek két köre van: az alanyi jogon járó kedvezmények itt és a pályázat útján elnyerhető támogatások a szülőföldön. Engedjék meg, hogy mivel túl vagyunk a vezérszónoki körön és három héten és vitáról van szó, hogy néhány olyan felfogást is cáfoljak, amivel a Magyar Igazság és Élet Pártja ne m ért egyet. Téves az a felfogás és megkülönböztetés, hogy a szülőföldi támogatás szolgálja az otthon maradást, az itteni kedvezmény meg mintegy az áttelepülést segítené elő. Nem, tisztelt képviselőtársaim, az itteni kedvezmények, amelyeket kapnak, igenis azt a célt szolgálják, hogy egy élő kapcsolat legyen az anyaország és az ő szülőföldjük között, hogy ne kényszerüljenek arra, hogy áttelepedjenek, hanem igen, akár szakmájukat gyakorolva, továbbképzésre jőve, egy olyan kapcsolat alakuljon ki, amely pontosa n azt segíti elő, hogy ők a szülőföldjükön maradhassanak. És természetesen van egy passzus, hogy akik letelepedést kérnek, azok nem részesülnek ezekben a kedvezményekben. Tehát szó sincs róla, hogy a magyarországi kedvezmények a szülőföld elhagyására csábí tanának. A vezérszónoki körben az SZDSZ vezérszónoka a következőt mondta: "A törvény elsősorban az idelátogatóknak kíván bizonyos kedvezményeket adni, ugyanakkor ezek a kedvezmények se nem hasznosak, se nem fontosak, se nem lényegesek." Nos, önmagában a ma gyar igazolványnak nagyon nagy lelki jelentősége van. Természetesen nem attól lesz valaki magyar, hogy egy igazolványt kap, de sajnos ismerjük, hogy itt nálunk, Magyarországon hányan nevezik - intelligens emberek is - azt a romániai, ukrajnai magyart, aki szebben beszéli a nyelvet, jobban ismeri a történelmünket, többet tett a maga magyarságáért, mint mi, és így nevezik: a román, az ukrán. Ez az igazolvány legalább valami megerősítést ad nekik. Sorolhatom tovább: a munkavállalás megkönnyítését, az adminiszt rációs terhek csökkentését, az utazási kedvezményeket, a pedagógusigazolványhoz kapcsolódó kedvezményeket, a kulturális javakhoz való hozzáférést, a pedagógustovábbképzés kedvezményeit és meghatározott keretszámig az államilag finanszírozott felsőoktatásb an való részvételt. Nyilvánvalóan ez nagyon fontos és nagyon hasznos. A szülőföldön nyújtandó támogatások közül kiemelkedő az a bizonyos tankönyv, taneszköztámogatás, amelynek jelzett összege húszezer forint gyermekenként, amennyiben saját háztartásban é lő két kiskorú gyermeket magyar nyelvű oktatási intézménybe járatnak. Felbecsülhetetlen ennek a jelentősége! (21.00) Természetesen egyéb szülőföldi támogatásokat is nyújt ez a törvény, és a meglévő közalapítványok legtöbbjének is ez a feladata. Valószínűle g azt majd át kell gondolni e törvény hatálybalépését követően, hogy az eddig nagyon komoly nemzetstratégiai célokat teljesített közalapítványoknak hogyan kell egymással összehangolni a tevékenységét, intézményileg hogyan kell átszervezni. Többször hangzot t el kritika azzal kapcsolatban, hogy ki a törvény jogalanya. Igaze a kirekesztés, korlátozás vádja? Ennél megengedőbb nem lehet egy törvény a magyar nemzethez való