Országgyűlési napló - 2001. évi tavaszi ülésszak
2001. május 9 (206. szám) - A rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény jogharmonizációs célú módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP):
3002 az Európa Tanácsban beterjesztettek egy olyan módosító indítványt, amely azt mondja, hogy a médiaválság Magyaro rszágon azért keletkezett, mert a legkisebb ellenzéki párt kétszer annyi helyet kíván magának a kuratóriumokban, mint a nálánál tízszer nagyobb képviselettel rendelkező vezető ellenzéki párt - tehát a MIÉP, illetve az MSZP. Ezt, hangsúlyozom, a Fidesz, a K isgazdapárt és az MDF képviselői terjesztették be és fogadták el. Ebből következően tehát nem általában kellene célozni a megjegyzését. Molnár Oszkár képviselőtársammal addig, amíg a törvénymódosítás első részéről beszélt, teljesen egyetértek. Valóban szer etnénk, ha ezek az erőszakos műsorok egyre inkább kiszorulnának a televízióból. Bár szeretném megmondani, képviselő úr, minden politikai vita nélkül köztünk, hogy ha ön megnézi a televíziókat, azt látja, az a valóság, hogy azokban a nyugateurópai országok ban, ahol már elfogadták ezt a jogharmonizációt, sajnos ezek a jellegű műsorok ugyanúgy jelen vannak. Tehát csodát ettől a módosítástól nem kell várni. Ezzel együtt természetesen, ha a kuratóriumi feltétel teljesül, jó szívvel megszavazzuk, és azon leszünk , hogy be is tartsák a valóságban. Várhegyi Attila államtitkár úrnak - aki itt reggel 9 óta különböző napirendi pontokban szorgalmasan helyt áll - annyit szeretnék mondani, hogy természetesen itt egy módosítást terjesztettek be önök, és ennek nem része a k uratórium. De az eredeti törvény, amelyet önök módosítani szeretnének, mégiscsak előírja a médiakuratóriumok felállítását! És ellenzéki részről persze azt mondjuk, hogy előbb jobb lenne egy törvényt betartani és betartatni, mint utána módosítani. Tehát azt a logikát is elfogadja, gondolom, államtitkár úr, hogy ha módosítjuk, előbb jobb lenne, ha teljesülne az eredeti törvény. Köszönöm szépen. ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Kétperces hozzászólásra következik Szabó Zoltán úr, az MSZP képviselője. DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP) : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Messzemenően egyetértek az államtitkár úrral, és megragadom az alkalmat, hogy én is elismerésemet fejezzem ki azért a példátlan kitartásért, amellyel itt ül most már hét órája. Messzemen ően egyetértek az államtitkár úrral abban, hogy nem kell összekeverni egy törvényjavaslatot meg egy olyan kérdésnek az eldöntését, amelyre nézve ez a törvényjavaslat nem tud mondani semmit. Ez igaz. Ezért mondjuk azt, hogy három hét alatt el lehet rendezni ezt a kérdést, miközben ez a törvény megy a maga útján, és akkor ezt a törvényt minden további nélkül el lehet fogadni. De ha ezt önök nem óhajtják megoldani, van egy olyan megoldás is, hogy kihasználva azt, hogy a törvényjavaslat a Ház asztalán feszik, m ódosítjuk azokat a passzusokat, egy olyan garanciát iktatunk be, amely szintén megoldhatja ezt a problémát. (16.10) Hálás lennék Balogh László képviselőtársamnak, ha bárhol meg tudná nekem mutatni a médiatörvényben azt a passzust, amelyik előírja azt, hogy az ellenzéki pártoknak meg kell állapodniuk egymással. A médiatörvény azt mondja, hogy az ellenzéki frakciók jelölnek, és a Ház választ. Tisztelt Képviselőtársaim! A választásban benne van az is, hogy egyeseket kiválasztok, másokat meg elutasítok. Például az állampolgár bennünket ilyen módon választ meg az egyéni választókerületekben. Indulunk öten, hatan, tízen, tizenketten, és egyikünket kiválasztja az állampolgár - nem mondja azt, hogy mi állapodjunk meg egymással, hogy melyikünk fogja őt képviselni, és majd arra vakon, boldogan, minden fenntartás nélkül rászavaz! Ez benne van. A MIÉPnek természetesen jogában áll két helyet követelni magának a kuratóriumok elnökségében, és a tisztelt Háznak jogában áll ezt az igényt elutasítania. A tisztelt Ház nem óhaj tja