Országgyűlési napló - 2001. évi tavaszi ülésszak
2001. május 9 (206. szám) - A volt egyházi ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezéséről szóló 1991. évi XXXII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - HEGYI GYULA (MSZP): - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - DR. TAKÁCS IMRE (MSZP):
2958 SZDSZes képviselő és szerénységem , akik az első parlamenti ciklusban is részt vettünk e törvényjavaslat, illetve az alaptörvény vitájában. 1991 tavaszán folyt a vita, hasonló körülmények között. Akkor Fodor Gábor képviselőtársam a Fidesz vezérszónokaként a Fidesz csomagtervét terjesztette be. Én akkor MDFes felszólalóként úgy jellemeztem az ő koncepcióját, hogy az egy lombikterv, a magyar valóságtól teljes mértékben elrugaszkodott gondolat. Az idő az akkori kormánypártokat igazolta, és úgy gondolom, a jelenlegi koalíció az első parlamenti ciklus eszmei örököse, az ott felvetett gondolatok folytatója és törvé nybe foglalója. Én 1991ben úgy fogalmaztam, Lékai László bíboros jelszavát idézve, hogy a megnyesett fa kizöldül. Az elmúlt tíz esztendő - úgy gondolom - ezt a megállapítást igazolta, kizöldült a megnyesett fa. Lehet, hogy az ellenzéki képviselőket ez zav arja, de az egyházi fenntartású óvodák, iskolák, egyetemek, az oda jelentkező tanulók, felvételizők száma mind azt bizonyítja, hogy - szemben Fodor Gábor képviselőtársammal - a mai modern Magyarország igényli ezeket az intézményeket. Derűsen hallgattam meg int az SZDSZes felszólaló nyugati gondolkodásra való hivatkozását. Úgy gondolom, Magyarországon a magyar polgárok is - a gyakran hangoztatott SZDSZes nyugateurópai szlogen hangoztatásával szemben - nyugati módon gondolkodnak, amikor élnek a törvény adta lehetőséggel, és igénybe veszik ezeket a szolgáltatásokat. Befejezésképpen a két percben azt kérem valamennyi képviselőtársamtól, segítsük elő, hogy a zöldellő fa még jobban zöldellhessen. Köszönöm. ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Köszönöm. Két percre megadom a sz ót Hegyi Gyula képviselő úrnak, MSZP. HEGYI GYULA (MSZP) : Köszönöm szépen, elnök úr. Nem tudom, mire értette Horváth Béla, hogy az ellenzéki pártok nem örülnek a megnyesett fa kizöldülésének. Ha jól emlékszem, arról kezdtünk el beszélgetni, hogy az 1997es szentszéki megállapodás módosításáról, további értelmezéséről van szó. Tudomásom szerint 1997ben nem Horváth Béla pártja, sem az MDF, sem a Kisgazdapárt, hanem a Szocialista Párt volt kormányon. Tehát nyilvánvalóan mi hoztuk ezt a megállapodást. Amint be szédemben említettem, büszkék is vagyunk rá. Azzal a módosítással, ami történik, egyetértünk. Azt azonban fontosnak tartjuk, hogy véletlenül se jelentse ez a nehéz helyzetben lévő önkormányzatok további megrövidítését. Őszintén szólva, azért nem értem ezt a disputát, mert ha ez nem szándéka a kormánynak, sőt, ennek ellenkezője a szándéka, akkor nyilvánvaló, hogy az esetleges módosítást - amely kizárólag ezt a célt szolgálja, az önkormányzatok védelmét - támogatni kell. És ez az ideológiai jellegű vita értel mét veszti; hiszen ha a beterjesztő kormányzat az egyházakat nem az önkormányzatok rovására akarja támogatni - hisszük, hogy nem , akkor ez a kérdés jóindulattal nagyon könnyen megoldható. Köszönöm szépen. ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Szintén két percre kért sz ót Takács Imre képviselő úr, MSZP. DR. TAKÁCS IMRE (MSZP) : Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ebben a helyzetben igen nehéz okos döntést hozni. Hiszen valamennyien tudjuk - a Számvevőszék anyaga bizonyí tja , hogy az önkormányzatok milyen nehéz helyzetben vannak, hogy az önkormányzatok finanszírozása sokszor nem elegendő arra, hogy az iskolákat felújítsák, karbantartsák. És nyilvánvaló, hogy ez minden területen érvényesül. Ez az egyik, amit nagyon fontos a vita kapcsán megállapítani.