Országgyűlési napló - 2001. évi tavaszi ülésszak
2001. május 9 (206. szám) - A volt egyházi ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezéséről szóló 1991. évi XXXII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - HORVÁTH BÉLA (FKGP):
2957 hogy a karbantartási kötelezettség pénzbeli ráfordítást igényel. Ehhez nem látjuk a forrásokat. Bizony, az önkormányzatoknak valamifé le anyagi hátteret kellene megteremteni. Itt is gyenge lábakon áll ez a javaslat. Összefoglalóan, tisztelt képviselőtársaim: az előbb elmondottak alapján, de elsősorban az elvi megfontolások, illetve konkrétan az önkormányzati iskolákat fenyegető veszély, illetve a világnézetileg semleges oktatást fenyegető veszély miatt a Szabad Demokraták Szövetsége nem tudja elfogadni ezt a törvényjavaslatot. Köszönöm a figyelmüket. (Taps az SZDSZ és az MSZP részéről.) ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Köszönöm, képviselő úr. Ké t percre megadom a szót Lamperth Mónika képviselő asszonynak, MSZP. DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP) : Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Én szeretnék ismét visszatérni ahhoz a második szakaszbeli vitatott témához, amelyről szólt Fodor Gábor is, de sokkal nagyobb t erjedelemben egyéb kérdésekről; én mégiscsak erre a szűk részre korlátoznám a hozzászólásomat. Amikor azt mondta Rubovszky képviselőtársam az előbb, hogy itt nincs szó fejlesztésről, mindösszesen arról, hogy ne rombolhassák le azt az ingatlant, amit később majd az egyháznak kell átadni önkormányzati tulajdonból: én értem, hogy itt nem fejlesztésről van szó, nem is ezt a szót használja a törvényjavaslat, nyilván tudatosan, de akkor azt kellene leírni; azt, hogy ne rombolhassák le. Ha ezt akarja a jogalkotó, akkor ezt kell leírni. Nem ezt írja le, hanem karbantartási kötelezettséget állapít meg, amit egyébként más törvények is. A jogszabályok előírják, az állagmegóvásról gondoskodni kell a tulajdonosnak, a köztulajdonnál pedig különösen fontos ez a kötelezetts ég. Erre utalt Hörcsik úr is, fideszes képviselőtársam, a hozzászólásában. Ha ez igaz, akkor miért kell egy másik törvényben ezt a kötelezettséget megismételni? Értem én a szándékot, nyilván azért, hogy a leendő tulajdonosnak ellenőrzési jogosítványt akarn ak biztosítani. Nincs ez végiggondolva. Milyen lehetőségei, milyen jogosítványai lesznek a leendő tulajdonosnak? Keletkezik ezáltal joga, hogy valamit követeljen az önkormányzattól? Életszerű példákat tudnék fölsorolni. Például egy önkormányzat majd át kel l adja az egyik egyháznak az ingatlant, az egyház észleli, hogy az udvarra bejárnak randalírozni, és azt mondja, csináltasson egy kaput. De lehet, hogy ennek a kapunak a megépítése az önkormányzatnak olyan terhet jelent, amiről egyébként úgy ítéli meg, hog y nem tudja vállalni más kötelezettségek miatt. Azért mondtam egy ilyen borzasztó egyszerű példát, mert önök akkor láthatják, hogy ebből milyen helyi viták, problémák, konfliktusok kelentkeznek. Lehet, hogy ezért mondta azt Fodor Gábor képviselőtársam is ( Az elnök a csengője megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), hogy ez vélhetően egyházellenes is abban a fölfogásban, hogy ez olyan helyi konfliktusokat szíthatna településeken, amiket esetleg nem is látunk előre. Államtitkár úr jót mosolyog ezen, bi ztosan majd elmondja aggályaimra a választ. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.) ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Két percre megadom a szót Horváth Béla képviselő úrnak, Független Kisgazdapárt. (12.40) HORVÁTH BÉLA (FKGP) : Köszönöm a szót. Tiszte lt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Ha körülnézek a Magyar Országgyűlés falai között, azt hiszem, két olyan képviselő ül ebben a teremben - Fodor Gábor