Országgyűlési napló - 2001. évi tavaszi ülésszak
2001. február 14 (187. szám) - A családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - DR. KÖKÉNY MIHÁLY (MSZP):
296 születhet meg, számít az, aki a lombikprogramban születhet meg, számít minden gyerek, és nem szabad születésétől kezdve, ab ovo anyagiak miatt különbséget tenni köztük. Mi nem annulláljuk, nem negligáljuk és nem degradáljuk ezt a törvényjavaslatot, pusztán azt szeretnénk elmondani, hogy ez egy jelenleg meglévő lehetőség, kár volt ezt egy nagy píárhabbal és garral leönteni és felfújni, mint a családtámogatás rendszerének egy új, nagy vagy ki s építőkövét. Ez egy jelenleg meglévő lehetőség, ezt önök ki akarják szélesíteni. Azt mondom, inkább az irányába menjünk el, hogy az együttfolyósítás irányába mit lehetne tenni, akár kis lépésekkel is, mert az valóban egy pozitív lépés lenne, az valóban so kkal többet jelentene, és akkor azt mondanánk, igen, ez mutatja az önök szándékát, és nemcsak beszélünk róla, nemcsak píárfogás és nemcsak leöntöttük valami szép píármaszlaggal, hanem valóban tettünk is valamit. Köszönöm szépen. ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Norm ál felszólalások következnek. Megadom a szót Kökény Mihály képviselő úrnak, MSZP. DR. KÖKÉNY MIHÁLY (MSZP) : Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselő Úr! Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Asszony! Azt gondolom, hogy az elmúlt másfél órában úgy is érezhettük magunkat, mint egy családpolitikai vitanapon, mert lényegében mindenről szó esett itt egy egyébként szűk sávot érintő törvényjavaslat kapcsán, olyasmiről is, aminek köszönő viszonya sincs a tervezethez, mert szó volt itt öregedésről, demográfiai krízisről , Bokroscsomagról. (Erkel Tibor: Ez mind idetartozik!) Azt gondolom, hogy önmagában ez a vita, ha majd kormánypárti képviselőtársaim is visszaolvassák a szövegét, fogja azt bizonyítani, hogy nem nagyon volt túl sok mondanivaló és sok indokolnivaló ezen a javaslaton, és ha egy szűk szakmai tartalomhoz ragaszkodtunk volna, akkor valószínűleg kevésbé dagályos hozzászólások hangzanak el, és talán nem annyira konfrontatív ez a vita, de azt gondolom, ez a parlament természete. Szeretném én is megjegyezni, hogy n em az ellenzék kezdte el ezt a típusú kommunikációt itt ma a déli órákban, hanem az előterjesztő volt az, aki lényegében egy nagyívű családpolitikai koncepció és dicshimnuszsorozat keretei között próbálta az egyébként méltányolható javaslatot előterjeszten i. Tisztelt Képviselőtársaim! Szabó Sándorné, mások már mondták, hogy ennek a törvényjavaslatnak nagyobb a füstje, mint a lángja, én azt gondolom, hogy egy bolhából is sikerült ma délután elefántot csinálni. Igenis ez a vita bizonyítja, hogy ez a javaslat része a sikerpropagandának. Az átkosban az ilyet úgy nevezeték, hogy közérzetjavító intézkedés. Én azt gondolom tehát, hogy azoknak van igazuk, akik azt mondják, hogy a hatályos rendelkezések szerint méltányossági alapon igénybe vehető gyermekgondozási seg ély is megoldja a nagyszülők gondját. Én inkább azt gondolom, hogy ebben a javaslatban van számos olyan elem, amely nem biztos, hogy a valóságos élethelyzettel kapcsolatos, könnyen teljesíthető feltételeket tartalmazza. Nem ismétlem meg, képviselőtársaim m ár utaltak itt egykét, a gyámhatóság által majd ellenőrizendő feltételre. Én is azt szeretném hangsúlyozni, hogy téved az a retorika, amely azt mondja, hogy a családtámogatások már tulajdonképpen tökéletesek, és ilyen kis apró finomítások szükségesek csup án. (14.30) Azokhoz csatlakozom, akik azt mondják, hogy az lenne az érdemi előrelépés, ha a gyes összege lehetne jóval magasabb, hiszen idén már ott tartunk, hogy a gyermekgondozási segély összege a megnövekedett minimálbér felét sem éri el. Azt gondolom, az előterjesztés akkor lenne valóban nagyon sok család élethelyzetén, körülményein javító előterjesztés, ha a kormány a rendelkezésre álló források nagy részét nem olyan adókedvezményekre költené, amelyek a családok jelentős része, egyharmada számára nem, vagy csak részben vehetők igénybe. Azt gondolom, akkor tudnánk érdemben előrejutni, ha, mondjuk, az előterjesztők méltányolnának olyan szempontokat, hogy ha már hozzányúlunk a családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvényhez, éljünk a lehetőségge l, egy újabb módosítással, hogy, mondjuk, a