Országgyűlési napló - 2001. évi tavaszi ülésszak
2001. május 9 (206. szám) - Az ülésnap megnyitása - A kulturális örökség védelméről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - ERKEL TIBOR, a MIÉP képviselőcsoportja részéről:
2941 Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Megadom a szót Erkel Tibornak, a MIÉP képviselőcsoportja n evében felszólaló képviselő úrnak. ERKEL TIBOR , a MIÉP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Amikor az ember fia a Magyar Országgyűlés képviselőjeként azt olvassa egy igen jelentős törvényterveze t első mondataként, miszerint: "az Országgyűlés felismerve, hogy kulturális örökségünk hazánk múltjának és jelenének pótolhatatlan, egyedi és meg nem újítható forrása, a nemzeti és az egyetemes kultúra elválaszthatatlan összetevője", kénytelen elgondolkodn i. Felismerve? Hiába tudjuk azt, hogy ez a szó egy szinte kötelező törvényalkotási formula része. Hiába siklunk át rajta gyakran, nagyképűen vagy idővel takarékoskodva, hogy lényegre, azt nézzük, amit felismertünk; egyszer meg kell állnunk, és el kell gond olkodnunk. Felismerve? Hiszen ez a szó ebben a formájában azt jelenti: most, eljutva a felismerés, a ráébredés, a rádöbbenés pillanatához, tennünk kell valamit, törvényt kell alkotnunk, egy jobb törvényt, mert kulturális örökségünk hazánk múltjának és jele nének nemcsak pótolhatatlan, egyedi és meg nem újítható forrása, a nemzeti és az egyetemes kultúra elválaszthatatlan összetevője, hanem nemzeti vagyonunk egyik legveszélyeztetettebb része is. A veszélyeztetésről, megsemmisülésről ma mindenkinek a második v ilágháború rombolásai, nyugatról, keletről megszállóink hadizsákmányszerzései, majd jóvátételnek becézett rablásai jutnak elsőként eszébe. Fogyatékos történelemoktatásunk eredményeként fel sem bukkanhat emlékeink között az ezerévnyi messzeségben hivatalosa n megsemmisített valamennyi rovásírásos magyar nyelvemlék - pedig talán elsők között kellene számon tartanunk - és mindahány tárgyi bizonyítéka múltunk teljességének. Kinek jut eszébe, hogy festői várromjainkat képzeletébe varázsolhatná épségükben is? Csak át kell pillantania a határokon nyugatra, délre vagy éppen északra, hiszen ott nagy gonddal ápolva, berendezéseit biztos kézzelszemmel gyűjtve össze, megmutatják az ámuldozó magyar turistának, hogy mije is volt hajdan; hiszen hajdan az az övé volt. Köszö net jár a gondozónak, mert legalább maradt múltunk e részéből is épen és teljességében megcsodálható. Így könnyebben tudjuk magunk elé képzelni a hegyeinket koronázó, erőt, hatalmat sugárzó várainkat. Várainkat, amelyeket pökhendi, ostoba, gyűlölettől fuld okló hatalom robbantatott fel sorban, miután már élvezte a benne elvesző hajdani honfitársaink harcai nyújtotta biztonságát; kastélyainkat, udvarházainkat, kivételes ízlésről tanúskodó polgári otthonokat, amelyeket egy eszement ideológia nevében fosztottak ki, aláztak meg, romboltak le, mert külsejük, belsejük egy hajdanvolt társadalmi rendszerre emlékeztetett. Miközben szóra sem érdemesítették, hogy a valaha bennük irigyelt, élvezett vagy/és, de mindenképpen megcsodálható műkincsek, tárgyi emlékek jó része a magyar ipar, iparművészet, képzőművészet dicsőségét hirdette; de ha éppen külföldiekét, akkor is az őket választók kifinomult ízlését. De szeretném hinni, mára eljuthattunk oda, hogy a kulturális bizottság ülésén joggal említette az előterjesztő képvise lője: "a kormányprogram bizonyos értelemben társadalmi elvárásra épít, egész Európában örökségi mozgalom van, tehát komplexebb szemlélettel kezelik a tárgyi, régészeti és műemléki örökségi elemeket". Biztos, hogy mi is? Neoacquistica commissio; neoacquisti ca commissio, magyarul új szerzeményi bizottság, sejtelmem sincs, hogy a fentebb idézett összetett mondat hogyan ugrasztotta ki tudatom mélyéről ezt a történelmi szakfogalmat. Hiszen ez a bizottság a töröknek Magyarországról való kiűzetése után a bécsi udv artól állítatott fel, amely aztán hivatali lehetőségével visszaélve, a felszabadított területek birtokviszonyainak rendezése ürügyén magyar birtokokat osztrák kézre juttatott. Lehet, hogy a közelmúlt Rákóczi évfordulója segítette tudati felszínre a régmúlt a neoacquistica commissiót, de valószínűbbnek tartom azt, hogy a jelenségsorozat - amely az új szerzeményi
