Országgyűlési napló - 2001. évi tavaszi ülésszak
2001. május 9 (206. szám) - Az ülésnap megnyitása - A kulturális örökség védelméről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER, az FKGP képviselőcsoportja részéről:
2933 kollektív emlékezéstől a kulturális örökséghez, amely a kollektív emlékezet fogalmá val párosul. Franciaország esetében például az 1979es levéltári törvény említi első alkalommal az örökség fogalmát, az Európai Tanács pedig az 1985ös granadai kongresszusán határozza meg először ezt a fogalmat. Az Európai Tanács határozatai között már 19 49ben találkozunk e fogalommal, ugyanis akkor határozza meg ez az intézmény, hogy egyik alapvető célja az európai örökség ápolása. Az a tény, hogy a kulturális örökséget mint normát ilyen nagy tekintélyű szervezet elismerte, azt bizonyítja, hogy a kulturá lis örökség a legkisebb falusi közösségektől az emberiség egészéig szervezőelvvé vált, mely alkalmasnak tűnik arra, hogy reprezentálja e közösségek identitástudatát. Az örökség kezelése és feldolgozása a közösség nagyságától és szervezettségétől függetlenü l, lényegében ugyanolyan elveken alapszik. A kulturális örökség a közösség számára fontos jelentéssel bíró tárgyak, dolgok készlete, ezeket a tárgyakat megfelelő intézmény összegyűjti, leltározza, megvizsgálja, közszemlére teszi, megőrzi, restaurálja, ha s zükséges, megfejti és megérti a rejtett kódokat, levonja a következtetéseket. E folyamat során az eredeti tartalom valami egészen újjal, a birtokba vevő értelmezésével is gazdagodik, így az örökség összekapcsolódik az emlékezettel. Mindkettő az identitás r észe, amit meg kell keresni, elő kell ásni vagy újra fel kell fedezni. Ebben az értelemben az örökség valójában nemcsak arra szolgál, hogy feltérképezze a bírt javakat, hanem arra is, hogy körülírja, meghatározza az örökhagyó, örökös azonosságát, sokszor a nélkül, hogy ennek tudatában lenne. A kulturális örökség fogalom elterjedésének kulcsa, hogy általa bármely közösség számára lehetővé válik egyéni emlékezésből fakadó, épp aktuális identitásának intézményesítése. Nem véletlen tehát, hogy a kulturális öröks ég kifejezés egyaránt megtalálható a helyi, regionális, a nemzeti, a kontinentális és a szélesebb körű nemzetközi szinten is. E közösségek szerveződési formái azonban igen eltérőek egymástól, és így nem meglepő, hogy az örökség fogalom alkalmazása és értel mezése más és más. A fogalom univerzális jelentése azonban nem feltétlenül jelenti azt, hogy a társadalmi szereplők ugyanazt értik örökség alatt a különböző szinteken. Különbség van e fogalom nyugateurópai és középkeleteurópai értelmezésében. A kelet- és középeurópai országok Magyarországhoz hasonlóan kodifikálni kényszerülnek a kulturális örökséget, ha meg akarnak felelni az Európai Közösség jogi, tudományos, politikai elvárásának. Ez történik most is. Ez ugyanakkor nem jelenti a nyugateurópai gyakorla t átvételét, sőt időnként azzal ellentétes is lehet. Franciaországban a kulturális örökség fogalma magába foglalja azt a gyakorlatot, mely a másság, a belső különbözőség elismerését nemzeti vagy magasabb szintre emeli. Kérdés, hogy mennyire sikerül majd ha rmonizálni az ennyire eltérő nemzeti, politikai és tudományos elméleteket, és egyezségre jutni az olyan nemzetek fölötti kulturális örökség meghatározásában és annak alkalmazásában, mint például az európai kulturális örökség. Az Európai Közösség intézménye sülésének hajnalán az Európai Tanács 1949es alapító okiratában jelenik meg az "örökség" kifejezés először - mint ahogy azt már idéztem , ez okirat szerint az Európai Tanács többek között azért jött létre, hogy a tagok közötti nagyobb egység előmozdításáv al a tagok közös örökségét képező eszméket és elveket védje, illetve megvalósítsa, és biztosítsa a tagok gazdasági és társadalmi fejlődését és kiegyenlítését. Az örökség megőrzésének érdemi munkája azonban csak a '60as években kezdődött meg az építészeti örökség védelmével, amit a '80as évektől kezdve egészítettek ki más, a kulturális örökség kategóriájába sorolt tárgyak, emlékhelyek védelmével. Az európai kulturális örökség intézményi hátterét az 1969 óta létező Kulturális Örökségért Felelős Miniszterek Európai Konferenciája és az 1990ben létrehozott Kulturális Örökség Bizottsága jelenti. Ez utóbbi három kormányzati programot működtet, ezeknek a címe: örökség és társadalom, együttműködési és tanácskozási gyakorlat, valamint európai régészeti terv. E háro m program lényegében felöleli a kulturális örökség fogalmának alkalmazásával együtt járó összes problémát. A programok célja az, hogy elterjesszék az
