Országgyűlési napló - 2001. évi tavaszi ülésszak
2001. május 7 (204. szám) - A magyar hősök emlékének megörökítéséről és a magyar hősök emlékünnepéről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - MÉCS IMRE (SZDSZ):
2631 gunyoros választ adták: mine k ment el? Ennyire kigúnyolták a magyar nép százezreit! Mindegy, hogy a Donkanyarban veszett el vagy a koncentrációs táborokban, vagy a fogságban - mennyire megalázó volt! Akkor meg merték hozni ezt a törvényt, hogy ünnepeljük, emlékezzünk azokra a hősökr e? És most felteszem azt a kérdést, valamennyi magyarul beszélő magyar állampolgárnak és valamennyi magyarul gondolkodó állampolgárnak, hogy ezt a törvényt hozzuk meg, ne kötözködjünk, hogy egykét szó nem illik oda, mást kell odatenni. Én átéltem, kétszer adtam be a törvénymódosítást javaslatképpen, hogy ünnepeljük meg, de elutasították az elmúlt ciklusban. Tegyük helyre, várják azok az özvegyek vagy még élő édesanyák, akik ezt a törvényt szeretnék tisztelni, és boldogan hunyják le a szemüket. Van a szűkeb b hazámban, Törökszentmiklóson, a református temetőben egy csonka fatörzs megformálva; a ma élő édesanya, aki 92 esztendős, oda kimegy, és az van ráírva a sír keresztjére, a sír lábára: "Néma sírkő, drága sírhant, egész világ benne; reményvesztett bús szív eknek öröme, keserve." Azt hiszem, hogy a magyar lelkek szava bele van téve ebbe a pár sorba, és nekünk kötelességünk, hazafias kötelességünk, hogy megemlékezzünk. Így is vannak olyan magyar hősök, akiknek külföldre kellett menekülni és ott elhunytak. De i tt, az óhazában, a szülőföldön nekünk legyen egy olyan kegyeleti nap, hősök vasárnapja, május utolsó vasárnapja. Megrázó élmény volt számomra 1991ben, amikor Kéri Kálmán tábornok úr felavatta a második világháborúban elesett magyar hősök emlékművét Törö kszentmiklóson, a református temetőben. Jelen volt vagy ezer ember. Nem számoltam meg, de az előtér zsúfolásig megtelt, és az egyik volt katonája őszbe borult hajjal - amikor elmondta az emlékbeszédet - jelentkezett nála szolgálattételre. Ez a két ember, a ki megjárta a második világháború poklát, egymás nyakába borult és zokogott. És mi most, itt, nem merjük megszavazni? Belekötünk egykét szóba? Pedig mindnyájan tudjuk: "Hazádnak rendületlenűl / Légy híve, ó magyar;" Nagyon kérem a mélyen tisztelt Országgy űlés valamennyi tagját, hogy ennek az ünnepnek a megünneplését fogadjuk el, terjesszük az Országgyűlés elé, vitassuk meg, de az eredmény az legyen, hogy május utolsó vasárnapja a hősök vasárnapja legyen. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormány pártok padsoraiban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Hozzászólásra következik Mécs Imre úr, az SZDSZ képviselője. Megadom a szót. (Dr. Juhászné Lévai Katalint a jegyzői székben Kapronczi Mihály váltja fel.) MÉCS IMRE (SZDSZ) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Va lóban nagy adósságról van szó, hiszen annak a társadalomnak, amelyik a múltját nem ismeri, a múltját nem tiszteli, a jövője is kétséges, és a jövőjét sem érdemli meg igazán. Úgy gondolom, hogy nagyon fontos dologról van szó, és éppen azért nem lehet elmenn i szó nélkül a törvényjavaslat gyengeségei mellett. Kisfiúként is sok emlékművön olvastam kezdő latintudással azt a feliratot: "Dulce et decorum est pro patria mori" - édes és dicső a halálért meghalni. (Bauer Tamás és Béki Gabriella: A hazáért!) A hazáért , bocsánat. Elfogódott vagyok, elnézést. Tehát a hazáért meghalni... Tisztelt Ház! Jelenthetem, hogy nem édes dolog, és nem dicső dolog; keserű dolog, kegyetlen dolog, nehéz dolog, "nemakarom" dolog meghalni. De mégis meghaltunk, és meghaltak azok, akik a hazáért éltek, harcoltak, vagy akik mártírként vagy áldozatként életüket vesztették. Úgy gondolom, hogy a mai kor emberének egyenesen, tisztán és a mai kor nyelvén kell megfogalmazni, nem a régi, koturnusos fogalmazásokkal, nem az álságos, szóvirágos, sall angos kifejezésekkel, melyeknek nincs értelmük, összezsugorodnak a markunkban és kihullanak: dulce et decorum est... Dulce et decorum est, pro patria élni, vivere, az az igazi!
