Országgyűlési napló - 2001. évi tavaszi ülésszak
2001. május 7 (204. szám) - A magyar hősök emlékének megörökítéséről és a magyar hősök emlékünnepéről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - MÉCS IMRE (SZDSZ):
2632 Tehát - és ezt mondhatom - halt meg felkelő mellettem, a kezeim között, és átél tem nyolcvanvalahány társam kivégzését, tudom, hogy miről van szó. Azt szeretném, ha a modern kornak megfelelő modern törvényszöveg születne meg. Nem aprólékoskodás, nem kekeckedés ez, hanem igenis a feladathoz való felnövés, a méltóságos, pontos és a mai kor egyszerűségre való törekvésének megfelelő. Államtitkár úr idézte Gyóni Gézát. Emlékezzünk híres soraira: Csak egy éjszakára engedjétek őket, csak egy éjszakára jöjjenek oda, és éljék át azt, amikor dulce et decorum est pro patria mori! Nem lehet ezen a módon! És sallangos, álságos volt az a sok emlékmű, ami mögött valódi szándékok és tiszta érzületek voltak. De nem lehet ma ugyanazt folytatni, ami a két világháború között volt. Úgy gondolom, hogy ez ennek a legfontosabb tanulsága. A másik, hogy az önkor mányzati bizottság vitájában a kormány ott lévő képviselőjétől megkérdeztem, hogy áttekintettee a minisztérium az emléknapok dzsungelét. Összeírtáke őket, megpróbáltáke rendbe rakni, megpróbáltáke azt átgondolni, hogy a fiatalok vagy az egyszerű embere k hogy élik meg ezeknek az egymásra halmozódását? Kértem, hogy nézze át a minisztérium, és az általános vita keretében ezt mondják el. Mert vannak fontos nemzeti ünnepeink: az államalapító szent királyunk, István ünnepe. Ott van a tavaszi szabadságünnepünk , március 15e és az őszi szabadságünnepünk: október 23a. Megvan a tavaszi gyásznapunk, június 16a, és megvan az őszi gyásznapunk, október 6a. Van a kommunizmus áldozatainak emléknapja, és hadd folytassam; sőt, a mostani programban is benne van a magyar szabadság napja. Ami megint nagyon szép gondolat, nagyon jó, nagyon fontos, de ha túl sok ilyen ünnepnap lesz - ahogy ezt már elmondták mások is , akkor pont az ellenkezőjét érjük el; akkor az unalmat, a fásultságot eredményezzük. (17.00) Nem fogják tudn i kötni a dolgokat semmihez. Én tehát azt kérem, a minisztérium segítsen ebben, hogy tekintsük át az összes emléknapot, és valami ésszerű módon csoportosítsuk ezeket. Ne újabb és újabb emléknapokkal álljunk elő, anélkül, hogy megnéznénk a többieket! Hiszen ekkor tudnánk elérni azt a célt, amit szeretnénk. A másik: a fogalmazások között a törvényjavaslaton belül is különböző fajsúlyú dolgok, különböző kategóriájú dolgok keverednek. A preambulum veretes, nemes gondolatokat tartalmaz, ahogy az 1. § is. A 2. § már egy visszanyúlást jelent a két háború közötti, akkori megtépázott társadalomnak a megnyilvánulásához; a harmadik rész pedig egy gyakorlatias kérdéssel foglalkozik: hogyan lehetne a gördeszkázó gyerekeket a Hősök teréről eltávolítani. Úgy gondolom, ez a ránytalan és méltatlan. Ha elkezdjük elemezni a szöveget, rengeteg olyan dolog van, ami rögtön ellentmondásra kényszerít. Azzal kezdődik, hogy: "Szent István király ezer esztendővel ezelőtt történt államalapítása óta a haza számtalan fia és leánya harcolt fegyverrel..." - és mi volt 1001 előtt? Akkor nem magyarság volt? Akkor nem voltak hőseink, fiaink, lányaink, akik harcoltak? Amikor az Etelközből átjöttünk vagy átjöttek eleink, akkor nem történt semmi? Az nem a magyarság volt, azért, mert nem egy nyugateurópai államformában éltek? Tehát az államformától kezdve vannak hőseink és mártírjaink? Ez a fogalmazás megint egy régirégi, koturnusos, nem is a múlt századra, hanem az azt megelőző századra, az 1800as évekre jellemző fogalmazás. Azt mondja az 1. §ba n: "Az elmúlt ezer esztendőben...", tehát megint a millennium igézetében vagyunk, ez szuggerál minket, hogy mindig ezt az ezer évet említsük. Sokkal régebb óta vannak hősök az eleink között, mártírok, akiket becsülnünk kell. Én például Géza fejedelmet - Sz abó Magda nyomán - rendkívül nagyra becsülöm, és talán az innováció, a döntő lépés szempontjából nagyobb embernek tartom, mint Szent Istvánt. Lehet, hogy ezzel megdöbbentek néhány embert, de az igazi nagy lépést Gézáék tették meg - és most őket kirekesztjü k? Hogy van ez?