Országgyűlési napló - 2001. évi tavaszi ülésszak
2001. május 7 (204. szám) - A magyar hősök emlékének megörökítéséről és a magyar hősök emlékünnepéről szóló törvényjavaslat általános vitája - DR. HENDE CSABA igazságügyi minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója:
2624 DR. HENDE CSABA igazságügyi minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! 2001. augusztus 20án véget ér a millenniumi év, amelynek során a magyar álla m megalapításának és fennállásának ezeréves évfordulóját ünnepeljük. (Folyamatos zaj.) Az ünnepségsorozat kiemelkedő eseménye volt a Szent István államalapításának emlékéről és a Szent Koronáról szóló 2000. évi I. törvénynek az elfogadása, a Szent Korona é s a koronázási jelvények Országházba történt átszállítása 2000. január 1jén. Azon az estén és éjszakán - mit sem törődve a nagy hideggel - magyarok tízezrei jöttek el ide, hogy láthassák a Szent Koronát. Az érdeklődés a mai napig sem lanyhult: a magyar né p végeláthatatlan tömegben, megható buzgalommal tiszteleg a Szent Korona előtt. A nemzet csattanós választ adott e törvény ellenzőinek: a milliós zarándoksereg a lábával szavazott és szavaz a törvény mellett. Én azt hiszem, ez az igazi népszavazás. A mille nniumi esztendő hatalmas változást hozott a nemzeti jelképek használatában is. 2000. augusztus 20a óta minden középületet - legyen az iskola, kórház, hivatal vagy laktanya - a Magyar Köztársaság zászlajával kell feldíszíteni. Az éjjel és nappal fennen lob ogó pirosfehérzöld zászlók a nemzeti büszkeség méltó kifejezői. Hazánkban alig van olyan falu vagy város, amelyik ne tartana számot a kormány által adományozott millenniumi emlékzászlóra. A települések népe - s ez nekünk örömteli meglepetés, míg az örök fanyalgóknak keserű csalódás - mindenütt emelkedett, szinte áhítatos lélekkel fogadja a zászlókat mint becses ereklyéket. Tisztelt Országgyűlés! Az ünnepi esztendőben már eddig is sokat tettünk azért, hogy a nemzet önbecsülését erősítsük, és méltóképpen em lékezzünk meg a mögöttünk hagyott ezredévről. Mindez azonban nem lenne teljes, ha megfeledkeznénk történelmünk azon nagyjairól - de ugyanígy azokról a honfitársainkról is, akiknek nevét a történelemkönyvek nem őrizték meg , akiknek a hősi önfeláldozása né lkül ma nem létezne Magyarország, és nekünk nem lenne hazánk. A kormány ezért javasolja, hogy törvény örökítse meg ama magyar hazafiak emlékét, akik az elmúlt ezer évben a haza szabadságáért, függetlenségéért és fennmaradásáért fegyverrel vagy anélkül harc oltak. A hazáért való kiállás vérzivataros történelmünkben mindig hitet és önfeláldozó elszántságot követelt. Ennek az állításnak az igazolására hosszas magyarázat helyett hadd forduljak az irodalomhoz és hadd idézzem Gárdonyi Géza nyomán az egri vár hős v édői kapitányának, Dobó Istvánnak az esküjét: "Az egri vár erős, de ott a szolnoki példa, hogy a falak ereje nem a kőben van, hanem a védők lelkében. Ott pénzen fogadott idegen zsoldosok voltak. Itt mindenki a hazát védi. Ha vér kell, vérrel. Ha élet kell, élettel. De ne mondhassa azt ránk a jövendő nemzedék, hogy azok a magyarok, akik 1552ben itt éltek, nem érdemelték meg a magyar nevet." "Esküszöm, hogy a vár és az ország védelmére fordítom minden erőmet, minden gondolatomat, minden csepp véremet. Esküsz öm, hogy ott leszek minden veszedelemben veletek! Esküszöm, hogy a várat pogány kezére jutni nem engedem! Sem a várat, sem magamat élve meg nem adom! Föld úgy fogadja be a testemet, ég a lelkemet! Az örök Isten taszítson el, ha eskümet meg nem tartanám!" T isztelt Ház! Hány és hány magyar, Árpád honfoglaló vitézeitől Szent László katonáin, a muhi és a mohácsi sík hősein, a '48as honvédeken és a két világháború bakáin át az '56os forradalom pesti srácaiig és Tóth Ilonáig tett és tartott meg ilyen esküket! ( 16.20) Mindezek közül tömörségében is a legkifejezőbb a Magyar Királyi Honvédségben szokásban volt tiszti eskü. Egykor az ifjú hadnagyok, kardjukat egyszerre kirántva csak annyit kiáltottak: "A hazáért, mindhalálig!"
