Országgyűlési napló - 2001. évi tavaszi ülésszak
2001. április 20 (203. szám) - Az Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem állami elismeréséről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. BAZSA GYÖRGY, az oktatási és tudományos bizottság kisebbségi véleményének ismertetője:
2525 Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen. A képviselő úrnak csak azért jeleztem a csengő megkocogtatásával az idő elteltét, bár nem jeleztem önöknek, hiszen nincs most a bizottsági előadásokr a időkeret, ez általában ötperces szokott lenni, de ahogy látom, képviselő úr, mint első felszólalónak még lehetősége van arra, hogy tíz percben a frakciója álláspontját külön kifejtse. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Tekintettel arra, ho gy az oktatási bizottságban kisebbségi vélemény is megfogalmazódott, megadom a szót Bazsa György képviselő úrnak, aki a kisebbségi véleményt ismerteti. Öné a szó. DR. BAZSA GYÖRGY , az oktatási és tudományos bizottság kisebbségi véleményének ismertetője : Kö szönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Államtitkár Úr! Ami az egyetértést illeti, a kisebbség részéről nagyon könnyű helyzetben vagyok, hiszen azokkal a célokkal, szándékokkal, amelyek a törvényjavaslat előkészítését okozták - elmondtuk a bizottsági ü lésen, és itt most mind az államtitkár úr, mind a többségi véleményt megfogalmazó Sáringer képviselő úr is részletesen elmondták , valóban egyetértünk, és e tekintetben nincsenek is igazán fenntartásaink. Az is kiderült az előbb elhangzottakból, hogy alap jában véve a megvalósítás módjával vannak alapvető fenntartásaink. Az egyik az, hogy a törvényjavaslat ezt az intézményt vagy tervezett intézményt kívül helyezi az érvényes és - mint elmondtuk - európai színvonalú és a magyar felsőoktatást egészében és öss zességében jól szabályozó felsőoktatási törvényen. Ezzel egyfajta jogbizonytalanságot hoz létre, és megnyit egy olyan kiskaput, hogy ha legközelebb, mondjuk, szlavisztikai szempontból fontos, bennünket körülvevő országokat nézve, intézményt kell létrehozni , akkor egy másik törvénnyel azt hozhatunk létre - már aki ezt persze megszavazná , és egy harmadikat és egy negyediket is, és egyáltalán a jogbiztonság komolyan sérül Magyarországon. Az az általános politikai egyetértés, ami itt, a parlamentben a felsőok tatási törvény elfogadásával, majd számos módosításával kapcsolatban eddig megvolt, és amire Pokorni miniszter úr több alkalommal is személyes sikereként is hivatkozott, jó érzéssel, és mondhatnám, mondta is büszkén, most ezzel a teljesen érthetetlen javas lattal megbomlani látszik, hiszen ezt ebben a formában mi nem fogjuk tudni támogatni - elmondtuk alapvető aggályainkat. Elmondtam azt is, hogy a megvalósításnak a magánegyetemi, tehát alapítványi formája egy teljesen állami forrásból - igaz, hogy itt van m ég két másik állam is a láthatáron - finanszírozott intézmény esetében azért nem szerencsés és azért nem fogadható el részünkről, mert egy magánintézményt nem az egyetemi autonómia szabályoz, nem a felsőoktatási törvény előírásai szerint kell működjön sok tekintetben, hanem az alapító meghatározza a vezetőjét, meghatározza a professzorait, meghatározza a tananyagát, és ilyenkor nem beszélhetünk már egyetemi autonómiáról, arról, amit több, mint kilencszáz éven keresztül ezek az intézmények tudtak tartani, és nem volna jó, ha egy állami finanszírozású intézmény Magyarországon ezt nem mondhatná magáénak. A kuratórium e tekintetben, amit még nem ismerünk, nyilvánvalóan meglehetősen szuverén döntéseket hozhat, és ezt az egyetemi autonómiával mi ellentétben lévőne k látjuk, valljuk és mondjuk. A harmadik gond egyfajta értelemben a költségek. Az, hogy ez nem szerepelt a költségvetési törvényben, bizonyára időbeli okokkal indokolható, de ennek fényében, hogy most épületvásárlásra, rendbehozásra és minden más működteté si feltétel biztosítására van, nem tudjuk pontosan, mennyi, 12 milliárd, annak fényében, hogy a Bursa Hungaricaösztöndíj bevezetésével kapcsolatos minisztériumi ígéretek megtartására nem akart lenni hosszú időn keresztül néhány száz millió forint, ez tel jesen érthetetlen számunkra. Ez mennyivel fontosabb, mint az, hogy nem tudom, végül is hány ezer magyar hallgató, szociális helyzetére joggal hivatkozva, igényelhessen és kapjon a minisztériumtól, tehát a magyar államtól ilyen támogatást? Nyilvánvalóan, lá thatóan van pénz mindarra, amit a politikai akarat akar.
