Országgyűlési napló - 2001. évi tavaszi ülésszak
2001. április 20 (203. szám) - Az Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem állami elismeréséről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. SÁRINGER GYULA, az oktatási és tudományos bizottság előadója:
2523 A törvényjav aslatunk célja, hogy egyedülálló lehetőséget teremtve, ezen új és korszerű irányba is fejlesszük a hazai felsőoktatást. A bizottságban a vita elsősorban a megvalósítás módjáról folyt. Hangsúlyozni szeretném, hogy az Oktatási Minisztérium szakemberei a megv alósítás összes lehetőségét mérlegelve és elemezve alakították ki a kormány által elfogadott és támogatott megoldást. Ragaszkodtunk ahhoz, hogy ne bontsuk meg a hazai felsőoktatás általános szabályrendszerét, és attól csak olyan minimális mértékben térjünk el, amennyi ahhoz szükséges, hogy a fenti fontos és jelentős célok megvalósítása irányába előreléphessünk. Eközben a meglévő felsőoktatási intézményeink autonómiájának messzemenő tiszteletben tartása éppúgy vezérelt minket, mint a hazai felsőfokú képzés m inősége érdekében támasztott követelmények maradéktalan teljesítése. Tisztelt Országgyűlés! A törvényjavaslatunk kidolgozása során folyamatosan mérlegeltük az elérendő célok fontosságát, jelentőségét és a megvalósítás technikai jellegű kérdéseit. Önök is e zt tegyék a törvényjavaslat vitája során! Meggyőződésem, hogy önök is egyetértenek azzal, hogy e célok érdekében a jogtechnikai megoldások megtalálhatók, ha szükséges, a felsőoktatási törvény minimális módosításával. Meggyőződésem, hogy Magyarország és a h azai felsőoktatás érdekében helyesen cselekszünk, ha lehetőséget biztosítunk arra, hogy az e célokat megvalósítani hivatott új és speciális felsőoktatási intézmény megkezdhesse működését. Bízom abban, hogy az Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem r övid időn belül nemcsak bizonyítani fogja létjogosultságát, hanem emeli a hazai felsőoktatás minőségét, és e téren növeli Magyarország nemzetközi elismertségét is. Ennek érdekében teszünk javaslatot az Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem állami e lismeréséről szóló törvényjavaslat általános vitájára, kérve a tisztelt Ház támogatását. Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Most pedig megadom a szót Sáringer Gy ula képviselő úrnak, az oktatási bizottság előadójának. Képviselő úr! DR. SÁRINGER GYULA , az oktatási és tudományos bizottság előadója : Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A kormány T/4054. számon törvényjavaslatot n yújtott be az Országgyűléshez az Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem létrehozásáról. A törvényjavaslatot az Országgyűlés oktatási bizottsága 2001. április 11ei ülésén első napirendi pontként megvitatta, 13 igen és 7 nem szavazattal általános vit ára alkalmasnak találta. A kormány határozott szándéka, ahogy ezt az oktatási bizottság ülésén dr. Pálinkás József politikai államtitkár úr részletesen kifejtette, egy speciális felsőoktatási intézmény létesítése, amelynek célja olyan középeurópai vezető réteg képzése, nevelése, amely tudása, képzettsége révén képes az integrálódó Európa kihívásainak messzemenően megfelelni. Az új felsőoktatási intézmény kulcsszerepet tölthet be KözépEurópa több évszázados hagyományokon nyugvó kohéziójának növelésében, az európai integráció támogatásában és az Európai Unió távlati bővítésének előkészítésében. A kormány ezeket a célokat széles körű és folyamatosan bővülő nemzetközi támogatással kívánja megvalósítani. A 2001. február 22én Ulmban tartott kormányfői találkozó n kiadott közös nyilatkozatban, ahogy erre a törvényjavaslat is utal, az Osztrák Köztársaság kancellárja, a Bajor Szabad Állam és BadenWürttemberg tartomány kormányfői nemcsak üdvözölték a magyar kormány ezen szándékát, de kifejezték azt is, hogy készek k özreműködni a célok megvalósításában és támogatni az új felsőoktatási intézményt. Az oktatási bizottságban alig egy óra alatt lefolytatott vita során lényegében egyetlen képviselőtársunk sem kérdőjelezte meg ezeket a célokat. A kormány szándékával, a törvé nyjavaslat céljával a legnagyobb ellenzéki párt képviselői is kifejezetten egyetértettek. Ennek tudatában, úgy