Országgyűlési napló - 2001. évi tavaszi ülésszak
2001. április 19 (202. szám) - A hírközlésről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - MÉCS IMRE (SZDSZ):
2483 jövőképet. Nem lehet úgy törvényt hozni, hogy ne vegyük figyelembe az egyre erősödő globalizációt, amelyben éppen az információk számtalan megjelenési formájában játsszák a prímet, hiszen a technológiák nemcsak megkövetelik a globalizáció terjedését , de egyre több eszközzel és egyre olcsóbban lehetővé is teszik azt, elősegítik. A beterjesztett, 111 paragrafusból álló törvény jogilag, kodifikációs szempontból igen alapos és gondos munkát tükröz, amelyen érződik, hogy jogilag kicsiszolódott, és ezért d icséret illeti a készítőket, de a tartalmat illetően komoly problémáink vannak. Az az érzése az embernek, mintha egy műszaki múzeum különböző korokat bemutató termeinek eszközeire és viszonylataira vonatkozó szabályzat halmazát próbálták volna egységes ren dszerbe - lehetőleg feloldva az ellentmondásokat - szorítani, hiszen a leghagyományosabb postai szolgáltatásoktól az internetszolgáltatásokig terjed a skála egy olyan területen, ahol minden változik és mozog - ahogy Hegel írta: "Alles fliesst und ändert" , ahol nem lehet szabványokat és normákat alkotni, mert másnapra elavulnak, mielőtt megszülethettek volna. Kétségtelen, hogy a klasszikus szolgáltatások nagy tömege és a hálózatok kiépítésének aprólékos és költséges volta a mai technológiai fejlődési rátán ál nagyságrenddel hosszabb időállandót biztosít, de úgy vélem, nem szabad ezzel a ténnyel visszaélni. Míg a személyi számítógépek területén háromnégy év az elavulási idő, addig a telefonközpontok vagy távközlési hálózatok esetén sokkal de sokkal rosszabb amortizációs idővel kellett számolni, de ez nem jelentheti azt, hogy a mentalitásoknak is meg kell rekedniük a több évtizeddel ezelőtti szinten. Sőt, úgy tűnik, hogy az egymás mellett élő nagyon régi és újabb technológiák hátrányaiból származó egykori szok ások a nagyobb árbevétel érdekében kihasználtatnak. Mondok erre néhány példát. Az elektromechanikus telefonközpontokban valóban ahhoz kellett energia, hogy több tucat kapcsológépen keresztül létrehozzák az összeköttetést, és ezt követően már nem fogyasztot t energiát a rendszer, tehát indokolt volt kapcsolási díjat felszámítani. Az elektronikus telefonközpontok esetén - amelyek lényegében szokásos számítógépek, speciális perifériákkal és szoftverrel ellátva - teljesen anakronisztikus a kapcsolási díj felszám olása. Ugyanígy vagyunk az időszámlálással: a régi rendszerekben korlátozott és drága volt az összekötő áramkörök létrehozása, ezeket statisztikai alapon méretezték, ezért szükség volt a torlódások elkerülése végett a beszélgetések hosszát korlátozni. Ma e z műszakilag indokolatlan, kizárólag a főleg monopolhelyzetben lévő szolgáltató extra bevételeit szolgálja. Hasonló a helyzet a nagy távolságú összeköttetések esetén. Ma már igen nagy kapacitású optikai kábelek állnak rendelkezésre, de egyre csökkenő áron, tehát az egyszeri beruházási költségen túlmenően csak a fenntartásra kell állandó költséget fordítani, amely szinte független a kábelek hihetetlenül nagy kapacitásától. Még pregnánsabb a helyzet az űrtávközlés hétköznapjaiban: egy műholdkapcsolat esetén t ökéletesen mindegy, hogy az adó és a fogadó egymástól egy kilométerre vagy tízezer kilométerre van. Manhattanben a nehéz kábelfektetési körülmények miatt két telefonközpont között is műholdas a kapcsolat. Teljesen retrográd, régi jó szóval élve haladáselle nes az a gyakorlat, amely a beszélgetések árát igen erőteljesen a távolságtól teszi függővé. A mai technológiák felkínálják, hogy egész Magyarország területén egységes, lényegében a helyi beszélgetések szintjén lévő tarifa legyen érvényben, ezzel az ország belső integrációját, a távoli térségek felzárkóztatását, a távmunkát és a többit hatalmas módon elősegítenők, de első lépésként a helyi vagy körzeten belüli kapcsolások számlálását kellene megszüntetni és az előfizetési díjban realizálni azoknak az ellené rtékét. Később ezt az ország egész területére ki lehetne terjeszteni. Ma már kitűzhető egy olyan cél, hogy minden polgárt mind a lakásán, mind a munkahelyén szélessávú egyéni kapcsolattal kell ellátni, ennek minden technikai lehetősége, egyre csökkenő anya gi ráfordítások mellett közeli realitássá vált. Nyilvánvalóan a fejlődés követelte integráció nem fog megállni a határainknál, és az egyetemes globalizáció felé fog haladni. Ma már ezt a tendenciát méltóképpen reprezentálja az internet jelensége.
